Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Az EU délkeleti szegletében még mindig diszkriminálják a nőket, sőt a gyermekházasságokat is engedélyezik

2017. november 30. 18:58

ATHÉN, 18:58

Az európai uniós tagállam, Görögország keleti területein a mai napig működik a saría törvénykezés. Míg Nyugat-Európában a multikulturalizmus miatt lesz egyre "népszerűbb" az iszlám alapjain nyugvó jogrendszer, addig Nyugat-Trákiában történelmi hagyományai vannak a saría fennmaradásának.

Fotó: AFP

Az Európai Uniónak és a baloldali görög kormánynak valamiért csak "most jutott eszébe", hogy Nyugat-Trákiában (Görögország észak-keleti régiójában) közel egy évszázada saría törvénykezés zajlik, ami alapvetően ellentétes az ország alkotmányával, az EU alapelveivel, de az emberi jogokat taglaló nemzetközi szerződésekkel sincs "összhangban".

Trákiában – amely gyakorlatilag lefedi Törökország európai, Görögország keleti részét, de bolgár területek is idetartoznak – mintegy 110 ezer főnyi muszlim kisebbség él, és a mai napig egy igen speciális, a saríára épülő igazságszolgáltatási rendszer működik. Az első világháborút lezáró 1923-as lausanne-i egyezmény – amely megállapította a Görögország és Törökország közötti határvonalat – megkötése után Görögországnak be kellett dobnia a kulcsot, s a területi rendezés fejében engedélyeznie kellett a muszlim kisebbség számára a sajátos törvénykezést.

A családi ügyekben három mufti – vagyis a görög állam által kinevezett muzulmán egyházi személy – dönthet, természetesen a saría szellemiségében, ami európai szemmel igencsak diszkriminatív a nők szempontjából. Az iszlám törvénykezés amúgy is távol áll az európai értékektől, súlyosan bünteti a nőket a házasságtörésért, engedélyezi a gyermekházasságot, a többnejűséget, de bizonyos esetben a becsületgyilkosságokat sem veti el.

Érdekesség: míg Görögországban a mai napig működnek saría bíróságok, addig Törökországban már 1926-tól betiltották az iszlám alapjain nyugvó jogrendszert – köszönhetően Musztafa Kemal Atatürk szekuláris reformjainak.
Fotó: AFP

Most azonban Görögország változtathat eddigi álláspontján, Alekszisz Ciprasz baloldali kormányfő ugyanis nemrég Nyugat-Trákiában járt, ahol a helyieknek megígérte:

fakultatívvá tennék a saríát a régióban.

Egy törvénytervezet értelmében a jövőben a muftik csak akkor dönthetnének bizonyos ügyekben, ha minden fél (alperes, felperes) beleegyezik ebbe, máskülönben az állami bíróság lenne illetékes döntést hozni.

Hogy mekkora polémiát okozhat a párhuzamos jogrend, arra a következő eset lehet a legjobb példa: az Emberi Jogok Európai Bírósága decemberben fogja tárgyalni annak a hatvanhét éves trákiai özvegynek az ügyét, akitől megtagadták a házastársi öröklés jogát.

(The Economist)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Dzsihadistákkal szűrte össze a levet, most már inkább visszatérne Nagy-Britanniába

Dzsihadistákkal szűrte össze a levet, most már inkább visszatérne Nagy-Britanniába

amerika, london, párizs

A 24 éves Sufyan Mustafa 2013-ban döntött úgy, hogy Szíriába megy harcolni. Ennek meg is lett a következménye, ugyanis megfosztották a brit állampolgárságától. Ő azonban most már szívesen visszatérne a szigetországba.

Az osztrák börtönökben kisebbségben vannak az osztrák állampolgárok

Ausztriában a fogvatartottak 45,3 százaléka osztrák állampolgár, a külföldiek zöme EU-n kívüli országokból származik.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Gulyás Gergely kihúzta a gyufát az ukránoknál

Gulyás Gergely kihúzta a gyufát az ukránoknál

kétharmad

Az ukrán külügyminisztérium megengedhetetlennek minősítette pénteken Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek azt a kijelentését, amellyel félfasisztának nevezte az ukrán oktatási törvényt.

Azt írta a szomáliai migránsokra, hogy lusták, ezért pénzbírságot kellett fizetnie

Egy 70 éves embernek kellett a bíróság elé állnia, mert azt írta a Facebookon, hogy "a szomáliaiak lusták és nem akarnak dolgozni."

Holland újságíró: Sorosnak velünk is terve van

Holland újságíró: Sorosnak velünk is terve van

amerika, london, párizs

A magyar származású amerikai milliárdos személye Hollandiában is egyre nagyobb vitákat generál. Az ország egyik legismertebb jobboldali újságírója egy videóban beszélt Soros hollandiai tevékenységéről.

Gyurcsány családi vállalkozást csinált a DK-ból

Gyurcsány Ferenc - az észak-koreai diktátorok "családcentrikusan demokratikus" kinevezési gyakorlatát a magyar baloldalon is meghonosítva - a DK-s EP-lista első helyére a saját feleségét, Dobrev Klárát jelölte meg. Még szerencse, hogy a pártot Demokratikus Koalíciónak hívják.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére