Svédország északi részén, ahol sok ház áll magányosan van egy szokás. A lakók attól függően, hogy otthon vannak vagy elmentek, fel- vagy lehúzzák a házon található nemzeti lobogót. Egyértelműen jelezve ezzel az arra járóknak, hogy otthon találják-e őket. A társadalmi bizalmat jól kifejező szokás mindaddig jól működött, amíg a balkáni bűnözők rá nem jöttek, hogy milyen kedvesen segítik a svéd hazafiak a munkájukat. A jelzések alapján elkezdték kirámolni a házakat. A svéd rendőrség kérte a lakosokat, hagyjanak fel a szokással, de ők nem tették, inkább riasztókat és kamerákat szereltek be, amiket bekötöttek a rendőrséghez. Ebben az esetben a bizalmat kifejező szokás egy kis költség és némi bizalomvesztés árán megmaradhatott.

Az esetet sokan bizonyítéknak tekintették az etnikai sokszínűség – vagy ahogy a köznyelvben ezt nevezzük – a multikulturalizmus árnyoldalai megnyilvánulásának (a két kifejezés nem fedi egymást, de a köznyelvben szinonimaként használjuk, én is így teszek).

Vita a migráció előnyeiről és hátrányairól

Az elmúlt évtizedekben komoly viták zajlottak a migráció általi előnyök és hátrányok egyensúlyáról. A legfőbb vitapont az volt, hogy az öregedő nyugati társadalmakban a migráció a jóléti rendszerek fenntarthatóságát szolgálja vagy inkább ellehetetleníti azt. Bármilyen furcsa is, a tudományos életben sokan fogalmaztak meg kételyeket a migráció és jóléti rendszer fenntarthatósága kérdésében. Talán a legnevesebb kritikus Milton Friedman amerikai közgazdász volt, aki 1999-ben azt a kemény kijelentést tette, hogy „Nem lehet egyszerre szabad migráció és jóléti állam.” A vitában Friedman szavai és a migránsok a helyiektől akár háromszor erősebb jóléti rendszeren való függése ellenére is inkább a hosszabb távú előnyöket tekintik mérvadónak.

Ugyanennek a vitának egy elméletibb ágában, ami arról szól, hogy az etnikailag sokszínű társadalom előnyösebb-e, mint a homogén, egyértelműbbek a tudományos álláspontok. A sokszínűséget minden tekintetben előnyösebbnek mutatják be. Itt nem lehet engedményeket tenni, mert a multikulturalizmus megkérdőjelezésével a jelenlegi nyugati politikai rendszerek sarokkövét fordítanák ki a helyéből. A multikulturalizmus előnyeinek megkérdőjelezése a mai napig a szélsőséges politikai nézetek legbiztosabb előjelének tekintik. Az etnikai sokszínűség dicséretének szinte nincsenek határai. Az egyik tanulmány szerint történelmi távlatokban a fejlődés alapját is ez adja. Cultural Diversity, Geographical Isolation, and the Origin of the Wealth of Nations című tanulmányban Quamrul Ashraf, Oded Galor, objektívnek látszó bizonyítékokkal amellett érvel, hogy a multikulturalizmus ad magyarázatot minden kiemelkedő fejlődésre a történelem során.

Az egyik legaggasztóbb ellenérvet, miszerint az etnikai sokszínűség csökkenti a társadalmi csoportok együttműködési hajlandóságát, így aláássa a társadalmi tőkét, a legrafináltabb módokon cáfolták. Hozzá kell tenni, ezek az eredmények a 2015-ös tömeges migráció és terrorhullám előtt születtek, tehát még szigorúan vett tudományos szempontból sem feltétlenül lennének alkalmazhatók a mai helyzetre. A tudomány azonban egyelőre nem változtatott álláspontján. Aki megkérdőjelezi az etnikai sokszínűség előnyeit, az még ma is szélsőségesnek számít a mainstream politikában és társadalomtudományban.

Bizalom és társadalmi tőke

A társadalmi tőke és az etnikai sokszínűség összeegyeztethetősége rendkívül fontos a tudományos közélet számára. Ugyanis politikai oldalaktól függetlenül közmegegyezés van abban, hogy a társadalmi tőke a fejlődés nagyon fontos eleme, sokan tartják ezt a nyugati, a világ többi részénél gyorsabb fejlődése kulcsának. Fukuyama Bizalom című könyve például hasonlóan érvel, mint az előző fejezetben említett tanulmány, de ő a bizalmat tartja a történelemben a kiemelkedő fejlődés alapjának. A két elemnek tehát összeegyeztethetőnek kell lennie, ellenkező esetben valamelyik igazságát meg kell kérdőjelezni. Ez pedig nem lehetne más, mint az etnikai sokszínűség, így az egész kártyavár azonnal összeomlana.

A társadalmi tőkén aránylag jól körülhatárolható fogalomkört értenek, aminek legfontosabb összetartó eleme, a bizalom. Ez a fokmérője a társadalomban az egyének és csoportok együttműködési képességének, ami a siker alapjának látszik. A bizalmon túl a következő összetevőket emelik ki: együttműködési készség, értékközpontúság, értékrend, tanulási és változási képesség, felelősség, csoportidentitás. Egy másik aspektusban pedig: vállalkozási készség és képesség, innovációra való képesség.  

Fukuyama könyvében meglehetősen egyértelműen látszik, hogy a bizalom szintje, az együttműködési képesség erősen függ a kulturális, vallási háttértől. Max Weber példáját hozza fel Amerikáról, amiben az amerikai korai gazdasági fejlődés fontos elemének tekintette az azonos vallás általi kölcsönös bizalmat. Nevezetesen azt, hogy a kereskedelmi hitelezést egy olyan időszakban, amikor még nem voltak hitelminősítők, sőt erős bankrendszer sem, a vallási azonosságon alapuló bizalom tette lehetővé. Huntington, az amerikai identitásról szóló könyvében szintén a társadalmi tőke, társadalmi együttműködés gyengülése mellett hoz fel számszerűsített érveket, amik az etnikai változások következtében alakultak ki.

A 2015-ben megindult muszlim bevándorlókat meglehetősen nehéz lenne a társadalmi tőke kritériumaira pozitív példaként felhozni. A rájuk vonatkozó kutatások mind azt mutatják, hogy legalább 50 százalékuk semmilyen módon nem akar azonosulni, sőt sok esetben együttműködni sem a többségi társadalommal. Ezen túl ráadásul egy jelentős méretű csoport támogatja a bizalom teljes lerombolását, a félelem légkörének megteremtését terrorfenyegetésekkel. Meglehetős sikerrel. A muszlim közösség változásra való képessége is rendkívül alacsony, értékrendjük gyökereiben különbözik a többségétől. Ha valamilyen tudományos állítást meg lehetne fogalmazni, akkor az mondhatnánk, hogy az összes kritérium teljesül, ami megalapozza a társadalmi tőke erodálódását.

A bizalom elvesztése

Ezen tények tükrében nehezen hozhatnánk fel érveket a társadalmi bizalmat erősítő etnikai és vallási sokszínűség mellett. (Nincsenek kétségeim, hogy ennek ellenére meg fogják próbálni.) Németország nagyon jó példa, ott a társadalmi bizalom szintje rendkívül magasnak volt mondható. A német falvakban ismeretlen volt a bűnözéstől való félelem. Nem voltak köztéri kamerák, nem voltak riasztók a házakban. Ma virágzik az ágazat, minden bajor falu kamerákat telepít, riasztókat épít be. A kölni dóm előtt rettegve sétálnak el a nők, a rendőrség költségvetése nem győzi az új kihívások kezelését. Nemcsak a migránsok növelik a félelmeket, hanem a németek is egymás ellen fordultak, ami szintén a bizalom csökkenéséhez vezet. A jobboldal megmozdulásait erőszakos módon baloldali szélsőségesek zavarják meg, fenyegetések érkeznek az AfD rendezvényének otthont adó szállodák részére és így tovább.

Az etnikai feszültségek kézzel tapinthatóak. Németországban 2016-ban 3533 támadást követtek el a migránsok ellen. Minden napra 10 támadás jut, gyújtogatások, verések. A statisztikák nem szólnak egyelőre arról, hogy a migránsok mennyi támadást követnek el a németek ellen.

Tudjuk azonban, hogy a brüsszeli reptéri robbantás után a muszlimok lakta negyedekben az utcán ünnepeltek az emberek. Azt ünnepelték, hogy meghaltak azok a keresztények, akiknek az országában élnek, akikkel együtt kéne működniük. A New York Times nemrégiben oknyomozó riportot jelentetett meg arról, hogy az amerikai muszlimok egy része örömünnepet tartott 9/11 után. Ki gondolhatja úgy ezek után, hogy a bizalom helyreállítható a két csoport között, vagy hogy az nem fog tovább erodálódni a jövőben?

A bizalom elvesztésével pedig a társadalmi tőke vagy gyengül, vagy pedig eltűnik, és vele együtt elillan az az előny is, amit a Nyugat élvezett az elmúlt néhány száz évben. Nem vonom kétségbe, hogy van az etnikai sokszínűségnek egy olyan szintje, ami esetlegesen hozzájárulhat a fejlődéshez. Ennek a szintnek azonban meglehetősen alacsonyan kell lennie a jelenlegihez mérten (Jó lenne, ha a kutatások ennek a szintnek a megtalálására irányulnának, nem minden áron való pozitív bizonyíték gyártásra. Magyar falvakban voltak ilyen próbálkozások, amik az mutatták, ha a cigány lakosság aránya 20% fölé megy, akkor a faluból a nem cigány lakosság elvándorlása felgyorsul és idővel teljessé válik). Talán egy-két százaléknyi más vallású, akik nem párhuzamos társadalmakban élnek hozzáadhat valamit a fejlődéshez. Ami azonban ma Nyugaton létezik, az a társadalmi kohézió teljes lerombolásához vezet és nem együttműködő, hanem egymás mellett, egymás ellen élő társadalmakat alakít ki. Ez a kudarc biztos receptje. Európa sokkal több energiát fordít majd ezeknek a problémáknak a kezelésére, mint versenyképessége megőrzésére. Európa a bizalom elvesztésével fizet a nyitottság és befogadás, hamis és képmutató politikájáért. Ez pedig több, mint amit megengedhet magának, ez majdnem minden, amije volt.

A Nyugat tévesen úgy hiszi, létszükséglet a multikulturalizmus

Azt hiszem sokan gondolkodnak erről a kérdésről hozzám hasonlóan. Ma már jól látható ennek politikai képviselete is, de az egyelőre képtelen megjelenni a mainstream politikában. Ennek pedig a legfőbb oka, hogy a nyugati politika úgy hiszi számára létszükséglet a multikultiban való hit és a multikultira alapozott politika. A nyugati mainstream politika és média minden érv ellenére sem mondhatja ki, hogy az etnikai sokszínűség káros és alapjaiban semmisítheti meg a Európa legfontosabb értékeit. Nyugat-Európa az elmúlt 60 évben sok tízmillió muszlimot engedett be területére. Több országban már a második legnagyobb vallássá vált. Mi történik, ha kimondja a politika, hogy ezek a muszlim csoportok szétverik Európa alapértékeit, lerombolják a társadalom hagyományos formáját és eltüntetik a társadalmi tőkét? Nincs adekvát politikai válasz, amennyiben elfogadjuk ezt a tételt. A válasz ugyanis nem lehetne más, mint a muszlimok kitoloncolása, a muszlim vallás korlátozása, a bevándorlás leállítása, a családegyesítések megtiltása és így tovább. Ezt a választ egyszerűen képtelen felvállalni ma a mainstream politika és képtelen felvállalni a szavazók többsége. Ezért gondolják azt tévesen, hogy ebből a csapdából csak egy kivezető út van, a multikulturális identitás. Amíg pedig nem vállalják fel, addig a helyzet minden nappal tovább romlik, a francia Nemzeti Fronthoz hasonló pártok tovább erősödnek. A végeredmény pedig vagy azért lesz tragikus, mert a társadalmat szétfeszíti a bevándorlás keltette feszültség, vagy azért, mert a Nemzeti Fronthoz hasonló zavaros gazdasági elképzelések megvalósulnak, ami gazdasági válságot idéz elő. Egy gazdasági válság pedig teljes bizonyossággal agresszív irányba fordítja a muszlim bevándorlás kérdését. Összecsapásokkal és polgárháborúhoz hasonló helyzettel.

Ez egy lose-lose helyzet, amiben nincsenek győztesek. Az egyetlen pozitív kimenetelű megoldás a konzervatív pártok észhez térése lenne és a brit és magyar (ma már részben az osztrák) példa alapján újrastrukturálni a mainstream politikát.

A jelenlegi trend – amiben mint Németországban és Franciaországban a baloldali pártok jöhetnek be nevető harmadikként megszerezve a hatalmat – végzetes lehet. Elodázza ugyanis a változásokat, sőt tovább rontja majd a helyzetet, így ennek még nagyobb társadalmi robbanás lehet a vége.

Jó lenne ezekből kimaradni.