Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az ENSZ szerint a burkatilalom sérti muszlim nõk emberi jogait

Sümeghi Lóránt

2018.10.24. 13:40

A Soros György befolyása alá tartozó ENSZ Emberi Jogi Bizottságának állásfoglalása szerint a 2011-ben bevezetett burkatilalom aránytalanul korlátozza a franciaországi muszlim nõk emberi jogait.

A nyíltan bevándorláspárti ENSZ legfrissebb állásfoglalása szerint a francia törvények – melyek tiltják a közterületen történő burka és nikáb viselését – aránytalanul korlátozzák a muszlim nők emberi jogait. A Soros befolyását is élvező szervezet szerint ugyanis a francia állam közbiztonságra való hivatkozása ebben az esetben nem helytálló, hiszen a vallásszabadsághoz fűződő egyéni jogok előbbre valónak számítanak.  

Mint ismert, a nikáb egyaránt fedi az arcot és a fejet, kizárólag a szemeknek hagy egy keskeny rést. Egészen a hát közepéig ér, hogy teljesen takarja a viselő haját. A burka pedig tetőtől talpig a teljes testet fedi. Míg a nikábon a szemeknél egy keskeny nyílás van, a burka viselői sűrű rácsozatú szöveten keresztül láthatják csak a külvilágot.

A szervezet emiatt azt ajánlotta a francia államnak, hogy a korábban megbüntetett két nőnek fizessen kompenzációt. Az amúgy jogilag nem kötelező érvényű állásfoglalásra Franciaországnak 180 napja van reagálni, ám szakértők szerint szinte kizárt, hogy érdemi változás fog bekövetkezni ez ügyben. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére