Ez utóbbi szóbeszéd odáig fajult, hogy mára valamiféle megfoghatatlan tulajdonosi szemlélettel mindenki birtokosnak érzi magát az állam minden ügyében. Autópálya, kórház, stadion épül? Ne ott építsék, inkább itt, sőt, egyáltalán ne építsék, hiszen az én adóforintjaimból készül, majd én megmondom, hova menjen a pénz!

Pedig dehogy mondod meg. Nem mondasz te meg semmit.

Pironkodva állok neki, hogy megmagyarázzam a népképviseleti rendszer lényegét, de legyen. Régen, ugye, a király (császár, cár, stb.) a hatalmát Istentől eredeztette, és az istenadta nép is elfogadta, hogy ez az egyes számú játékszabály. Az uralkodó egyszerűen megmondta, hogy mi lesz, és – a rendszerbe beépített fékekkel vagy azok nélkül – az akaratát érvényesítette birodalmában. Ma azonban már nagyon fejlettek vagyunk, Isten és tekintély nélkül élünk, tehát az istenadta nép kormányoz a honban. Könnyű azonban belátni, hogy ha mindenki belepofázna a konkrét menettervbe, sehol, semmi nem épülne, az országot nem vezetné senki, egész álló nap csak ordítoznának, veszekednének polgártársaink. Ezért csalafinta megoldással képviselőket delegálunk az ország házába, titkos, általános választással döntjük el, ki képviselje érdekeinket a törvényhozásban. Ez volna a modern demokrácia lényege, valamint a hatalmi ágak szétválasztása, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga, mi a feladata. Ettől olyan csodálatosan olajozott a mi berendezkedésünk, ettől működik olyan igazságosan és zökkenőmentesen a jogállam.

Csakhogy ennek a vázolt forgatókönyvnek akad egy gyengécske pontja. Még pedig az, hogy a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szereplői sem önkéntesek, akiket lasszóval fogtak be három perce a Körúton, hanem úgynevezett szakemberek. Következésképpen sem az ő, sem a törvényhozás tagjainak helyét nem foglalhatod el csak úgy, jókedvedben – az ilyen rendszert anarchiának hívják. Bár a történelemben sokszor felmerült, hogy pompás ötlet a zenetanárt kukoricásba küldeni, a csőszt meg karmesternek, inkább maradjunk annyiban, hogy mindenki tegye, amihez ért, amiről papírja van, amire megválasztották. 

A te adód tehát pusztán ebben az összefüggésrendszerben létezik. Közvetlenül nem te döntesz arról, hogy mire fordítják a befizetett összeget. Te csak az irányokat szabod meg, te csak a kereteket állítod fel. Ráadásul nem egyedül, hiszen rajtad kívül is élnek felnőtt emberek Magyarországon. A modern demokráciában egyet tehetsz: szépen elmész választani, belehelyezed vagy megvonod bizalmadat a képviselődtől, és még népszavazáson is részt vehetsz, ha úgy alakul. Fontos szabály, hogy mindig el kell fogadnod a többség akaratát, ami nem azt jelenti, hogy kisebbségi szószólóként konkrétan le vagy szarva, de egy picit mégis.

Nos, itt vannak a te adóforintjaid. Az imádott közpénzed, amit állandóan fetisizálsz és magadnak tulajdonítasz. A többség által megválasztott képviselők döntenek arról, hogy mire fordítsák, mire nem. Ha nem tetszik, vársz pár évet, és máris befolyásolhatod az eseményeket a választásokon.

És persze egy pillanatra elfelejted, hogy körülötted forog a világ, szerény leszel és belátó. Ha nem teszik, hogy stadionok épülnek, hogy ömlik a pénz az egészségügybe, hogy szépül Budapest és az ország, hanem mondjuk szélenergiára költenéd a hazai GDP 50 százalékát, akkor alapítasz vagy támogatsz egy olyan pártot, amelynek ez a célja, és mindenütt képviseled ezt a pompás programot.

Egyet nem tehetsz. Nem kérdőjelezheted meg egy háromszor egymás után kétharmaddal megválasztott kormány döntéseit, amelyek a többségi akaratot képviselik. Illetve megkérdőjelezheted, de a szabályokat nem hághatod át. Tudom, hogy gyűlölöd a szabályokat, hogy nem tudsz különbséget tenni rend és rendetlenség, szabadság és szabadosság között, de mégis így van ez.

Ha másképp gondolod, vagy lennének javaslataid, akkor a megfelelő formában tárd elő, nem pedig méltatlankodva, ordítva, hőzöngve. Te ugyanis a kisebbséghez tartozol. Míg arról beszélsz, hogy a rendszer korrupt, így szar, meg úgy szar minden, hogy „lopnak”, addig az emberek döntő többsége ezt másképp látja. Nekik tökéletesen megfelel a jelenlegi irány, nyilván ezért is alakít újra és újra kormányt Orbán Viktor. Nem hangerőre adják a politikai többséget, igazán észrevehetted volna már. 

Ha demokratikus érzésű, felelős polgár vagy, akkor szépen, méltósággal elviseled az ellenvéleményeket. Mondhatom konkrétabban is: senkit nem érdekel, hogy te, Mr. Ego, miért óbégatsz a közpénzekről, miért vannak pompás ötleteid, amelyek mögé viszont nem tudsz többségi akaratot állítani. Leülsz, gondolkodsz, keresgélsz, szerveződsz. Ennyit mindenképpen megtehetsz. Ez törvényes, ehhez jogod van.

Mellesleg fizetsz adót? Persze, csak félve kérdem. Mert ha nem, akkor végképp legyél szerény. Előfordult már a történelemben, hogy valakinek csak a pofája nagy, de a közösségért semmit nem tesz. Az olyan ember, aki nem adózik, de közösségi ügyekben másoknak osztja az igét, minimum farizeus.

Akár fizetsz adót, akár nem, szerintem maradjunk a demokráciánál és a jogállamnál, ha már ezt dobta nekünk a történelem.