Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Ausztria a Balkánon zárná táborokba a migránsokat

2018. június 15. 07:15

Emlékszünk még azokra az időkre, amikor bécsi kisnyugdíjasok saját autóikkal jöttek fel Budapestre, hogy kimentsék a magyarok karmai közül ezeket a drága jó migránsokat? Bizonyára nem. Ugyanis ez 2015-ben történt, azóta pedig az osztrákoknak is megjött a józan eszük, sőt még kerítést is építettek. Most egy újabb tervvel álltak elő.

A szárnyas kapuk népe az elmúlt három évben óriási változáson ment át. Kezdetben fasisztázták a magyar kormányt, amiért az védte a határait, majd ők is építettek egy kerítést, miközben "elcsalták" az államfőválasztást, szerencsére egy évre rá a nép mégis egy kőjobbos kormányt bízott meg az ország vezetésével. Azóta pedig pörögnek az események a sógoréknál.  

Sajtóinformációk szerint az osztrák kormány már tárgyalásokat folytat Szerbiával, Albániával, Macedóniával és Koszovóval olyan táborokról, ahol az Ausztriában elutasított, a balkáni útvonalon keresztül érkezett menedékkérőket helyeznék el.

A kitoloncolásukra váró embereket egy „kevésbé vonzó országban” helyeznék el átmenetileg – fogalmaz az újság. A Die Presse megjegyezte, egyelőre nem világos, hogy a balkáni államokban létrehozandó táborok milyen befogadóképességgel rendelkeznek majd.

Osztrák katonák építik a kerítést.

Fotó: AFP
A Nyugat józanságának halvány szikrájáról  eddig Dánia és Hollandia tett tanúságtételt, ők is támogatják az elképzelést.

A lap szerint a kitoloncolásoknál a Frontex segítségét vennék igénybe, ehhez viszont az uniós határ- és partvédelmi ügynökség mandátumának kiterjesztése volna szükséges. A Frontex emellett a jövőben a Földközi-tengeren kimentett embereket “postafordultával” visszaszállítaná Észak-Afrikába. Az újság értesülései szerint Olaszországtól eltérően Sebastian Kurz osztrák kancellár nem akarja, hogy az észak-afrikai gyűjtőtáborokban menedékkérelmeket lehessen beterjeszteni, mivel migránsokat vonzó szívóhatástól tart.

Salvinit júliusban Bécsbe várják

Sebastian Kurz Horst Seehofer német belügyminiszterrel közös szerdai sajtótájékoztatóján Berlinben kiemelte, hogy létre kell hozni az „illegális migráció ellen harcolni akarók tengelyét”. A Die Presse ezzel összefüggésben arról ír, hogy ebben Ausztria szövetségesei az új olasz kormány mellett, a visegrádi államok, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország. „De odatartozónak vallja magát a német szövetségei kormány bajor része is” – tette hozzá a lap Seehofer pártjára, a bajor Keresztényszociális Unióra (CSU) utalva.

Fotó: AFP

A Die Presse szerint a tengely hajtóereje Olaszországban az új belügyminiszter, Matteo Salvini, a kormányzó bevándorlásellenes Liga vezetője. Salvini jövő hét szerdán Herbert Kickl osztrák belügyminisztert fogadja Rómában. Salvinit pedig júliusban várják Bécsbe.

Macronék nem támogatják az elképzelést

Az osztrák lap szerint ugyanakkor a francia kormány nem támogatja az unió határain kívül létesítendő táborok elképzelését. „Ez nem humánus, jogilag pedig elfogadhatatlan. Nem lehet a Balkánon harmadik államokat arra felhasználni, hogy az EU számára menekülttáborokat hozzanak létre bennük” – közölte a francia elnöki hivatal korábban a Die Pressével.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Agyrém: abortuszellenes kiállása miatt akarják megbuktatni a finn külügyminisztert

Agyrém: abortuszellenes kiállása miatt akarják megbuktatni a finn külügyminisztert

amerika, london, párizs

Úgy tűnik, hogy a haladó Finnországban a lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit megillet, kivéve azt, aki katolikus meggyőződése alapján elutasítja a magzatgyilkosságokat.

"Radikális ideológia húzódik a Sargentini-jelentés hátterében"

A Sargentini-jelentés hátterében egy olyan radikális ideológia húzódik meg, amelyet uniós politikai nyomásgyakorlással akarnak érvényesíteni, s amelynek célja a régi európai nemzeti identitások felbomlasztása, és helyettük egy új páneurópai identitás kialakítása a migráció révén - írta keddi kommentárjában Pawel Lisicki, a DoRzeczy című lengyel konzervatív hetilap főszerkesztője.

Vége lehet a boros estéknek

Vége lehet a boros estéknek

century-on

A szőlőt megviseli a klímaváltozás. Kevesebb terem és más a minősége.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei!

Kavanaugh a MeToo-karaktergyilkolás legújabb áldozata

Kavanaugh a MeToo-karaktergyilkolás legújabb áldozata

kinyílott a pitypang

A #metoo, a politikai lejáratás eszköze ismét felütötte a fejét. Brett Kavanaugh-t, Donald Trump főbírójelöltjét vasárnap szexuális zaklatással vádolta meg egy volt iskolatársnője. Az állítólagos áldozat korábban egy demokrata szenátornak írt levelében számolt be az erőszak részleteiről.

Merkel kirúgta a német titkosszolgálat vezetőjét, mert igazat mondott

Merkel kirúgta a német titkosszolgálat vezetőjét, mert igazat mondott

amerika, london, párizs

A német belügyi hírszerzés vezetője a chemnitzi zavargásokkor több, a liberális és a bevándorláspárti világfelfogásba nem illeszkedő tényadatot is közzétett. Emiatt összebalhézott Merkellel, így most el kell búcsúznia állásától.

Hiába adja a tévé a meccset, ha élőben sokkal jobb buli!

Hiába adja a tévé a meccset, ha élőben sokkal jobb buli!

hajrá, magyarok!

Folytatódik a Pörge szurkol, most egy másodosztályú találkozóval.

Orbán: nemzeti érdekünk, hogy jó legyen a kapcsolat Kelet és Nyugat között

Orbán: nemzeti érdekünk, hogy jó legyen a kapcsolat Kelet és Nyugat között

kétharmad

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden Moszkvába látogatott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére