Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
Big pikcsör
 
 
 
 

Andy Vajna: "Ebben nem vagyok megelégedve magammal"

GFG - Ketipisz Sztavrosz

2016. október 19. 10:26

Rendhagyó beszélgetés Andy Vajnával irigységről, sikerről, szerencséről, ravaszságról, Rambóról és a magyar filmről, július 4-ről és október 23-ról, valamint arról, hogy "nehéz olyan dolgokat ünnepelni, amiket elvesztettünk."

Hogy mi a munkám? Kitalálni a jövőt”

GFG: Sokat gondolkoztunk, hogy lehetne nekifutni ennek az interjúnak. Ha négerekről beszélgetnénk az egész interjú alatt, akkor is azt mondanák, hogy G. Fodor csinált egy seggnyaló interjút az Andy Vajnával. Of course. Szóval, mit kérdeznél magadtól, hogy ez a vád ne merülhessen fel.

Andy: Szerintem csináljunk egy jó interjút és mindegy, hogy ki mit mond róla. Nem?

GFG: Akkor beszélgessünk az irigység természetéről.

Andy: Van pár órád?

GFG: Gyerekként elmentél Amerikába. Sikeres ember lettél. Megcsináltad magad. Megcsináltad a dolgokat, amiket szerettél volna. Aztán hazajöttél Magyarországra. Magyarországon talán a legnagyobb nehézség, ami akadályt állít egy akaró ember útjába, az irigység.  Te mit kezdesz az irigységgel?

Andy: Egyáltalán nem foglalkozom vele.

GFG: Nem foglalkozol vele?

Andy: Egyáltalán nem. Ha én azzal foglalnám el magam, hogy mi a véleménye rólam olyan embereknek, akikkel még nem is találkoztam, sehol sem tartanék. Nem vagyok politikus, tehát nekem nem kell a népet meggyőzni semmiről, a munkámat kell végeznem, és csak annak az eredménye számít. A filmjeim, a múltam saját magáért beszél. Nekem ezt nem kell dicsérni, előadni, még említeni sem kell, ha valaki érdeklődni akar rólam, akkor vegye a fáradtságot, nézzen bele a múltamba, nézze meg, hogy miből áll ez a múlt, és hogy jutottam ide. Ha persze igazi érdeklődésről van szó. Ha meg nem, akkor úgyis mindegy mit mondok, mert akkor csak magamat dicsérem.

Fotó: Kozma Zsuzsi

GFG: Az újságok nem érdeklődnek, hanem értékelnek.

Andy: Igen. Az az érdekes, hogy bizonyos újságoknak nagyon érdekesen negatív beütésük van arról, hogy én mit csinálok. De az is nagyon érdekes, hogy ha kimegyek az utcára, akkor nem tudok menni tíz lépést anélkül, hogy valaki oda ne jönne hozzám gratulálni, fényképet csinálni. Nekem ez fontosabb. Én úgy gondolom, hogy az az imidzs, ami én vagyok, az a közönségtől és az emberektől függ, nem pedig a feladattal dolgozó újságíróktól.

GFG: Még szerencse, hogy mi nem vagyunk újságírók. De mégis, nem könnyebb-e sikeresnek lenni, azzá válni Amerikában, mint Magyarországon? Arra gondolok, hogy például az amerikai elnökök azért beszélnek magasabban, mint az európaiak, mert az amerikai politikának van egy metafizikai tere, teljes természetességgel lehet beszélni a nagyságról, a nemzeti büszkeségről, a hősiességről, míg nálunk ezt pátosznak minősítik és kiröhögik. Vagyis nem úgy áll-e a dolog, hogy Amerikában a sikert is nagyobb tisztelet övezi?

Andy: Az én filozófiám roppant egyszerű. Ki kell tűzni a célt, amit el szeretnél érni. Ha tiszta a fejemben, hogy mit szeretnék, és azt hogy szeretném elérni, akkor nekem azzal kell foglalkoznom, hogy azt hogy tudom megvalósítani, nem pedig azzal, hogy ki mit gondol erről. Ennyire egyszerű.

GFG: Ez Andy receptje a sikerhez?

Andy: Általában azt kérdezik, hogy mi a receptje egy jó filmnek. Arra nincs recept. Mi a receptje az ember karrierjének? Arra sincs szerintem egyetlen üdvözítő válasz. Mindenkinek más céljai vannak. Más utakon járunk, más célokat és másképpen akarunk elérni. Én soha nem kezdtem azzal, hogy sikeres ember akarok lenni. Vannak nálam sokkal sikeresebb emberek, meg kevésbé sikeresek is. Én valahol a közepén vagyok ennek a skálának. Nincs bennem semmi különleges. Szeretem a munkámat, és azért csinálom, mert nekem a munkám a „reward”.

Fotó: Kozma Zsuzsi

GFG: És mi a te munkád?

Andy: Hogy mi a munkám? Kitalálni a jövőt. Többek között a saját jövőmet is. Itt vagyok hetvenkét évesen, és még nem tudom, mi akarok lenni, ha nagy leszek. Csináltam már sok mindent, sokféle szakmába belekóstoltam, a film az, ami nagyon szórakoztat, ezt élvezem a legjobban. Az a munkám, hogy új dolgokat találjak ki és határozzak arról, hogy mi legyen a következő lépés.

GFG: Megint csak – ha lehet – politikai példával élnék. Én azt tanultam meg a politikából, hogy a politika az akaratátvitel képessége. Hogy képes vagyok-e az akaratomat érvényesíteni a körülményeken, a dolgokon, az embereken. Azok a mondatok, amiket most mondtál nekem, rezonálnak erre: van egy akaratom, van egy iránya az akaratomnak, és nem számítanak a körülmények.

Andy: Ez biztos, hogy így van. De én ezt nem mint egy politikai vezető mondom. Saját magamnak adok feladatot és azt nem mások adják nekem. A saját magamnak adott feladatokat szeretem megvalósítani.

GFG: Ehhez meg kell zabolázni a szerencsét. Legalábbis ez is egy tanulsága annak, amit Machiavelli a Fejedelemnek tanácsol. Neked is van saját személyre szabott Fejedelemtükröd?

Andy: A szerencséről van és ezt a papámtól tanultam. Először is el kell dönteni, hogy miben szeretnél szerencsét. Ez az első feladat. Utána fel kell készülni, hogy ha szerencsés akarsz lenni abban a dologban, akkor érts hozzá, tudjál mindent róla. Végül, fel kell ismerni a lehetőséget. Tehát hogy ha készen vagy, tudod, hogy mit akarsz és felismered a lehetőséget, akkor szerencsés leszel.

GFG: Mi Machiavelliánusok jól megértjük egymást. (nevetés).

Fotó: Kozma Zsuzsi

Ha megöljük, akkor hogy folytatjuk?”

GFG: Úgy tudom, hogy 12 évesen indultál el Magyarországról. Ez ’56-ban történt. Van tehát egy személyes vonala is a történetnek, kisgyerekként elhagyni kényszerültél Magyarországot. Ezután megcsináltad a szerencsédet Amerikában.

Andy: Kényszerülni nem kényszerültem.

GFG: Hanem döntöttél.

Andy: Döntöttem.

GFG: Akkor is ilyen céltudatosan vágtál bele vagy a körülmények határozták meg…

Andy: Akkor nagyon céltudatos voltam, és a döntésnek semmiféle köze nem volt semmifajta politikai körülményhez. Minden évben fantasztikus játékokat kaptam a nagynénémtől. Tizenkét éves fejjel oda akartam menni, ahol ilyen fantasztikus játékokat gyártanak. Ez volt a cél, ez volt az oka annak, hogy elmentem.

Ketipisz: Emlékszel a korabeli hírekre? Bármire, amire akkor 12 évesen felfigyeltél. Mit értettél egyáltalán meg abból, ami itt történt?

Andy: Nem. Szerintem tizenkét évesen nem fogtam fel semmit. Arra emlékszem nagyon tisztán, hogy a papámmal kézen fogva felszálltunk egy teherautóra az Istenhegyi út tetején, bementünk a városba, ahol láttunk ávósokat lógni. Teherautók szétlőve, villamosok a fejük tetején. Egy gyereknek ez egy kaland. Lehet,  hogy ez nagyon rossz, de én gyerekfejjel csak úgy tudok gondolkozni, mint egy gyerek. Tehát mi fenn a hegyen fogócskáztunk meg ipiapacsoztunk. Talán a legnagyobb élményem az volt, hogy fölöttünk volt egy katonaság, ami kiürült a forradalom alatt és odamentünk mindig a barátommal. Összeszedtük az otthagyott próbagránátokat, hazavittük és játszottunk vele az udvarban. Majd jött a mamám és kaptam két akkora pofont, hogy majdnem leesett a fejem, hogy mit csinálok én itt a kézigránátokkal. Ez a legfájdalmasabb emlékem a forradalomról (nevet).

Fotó: Kozma Zsuzsi

Ketipisz: Az, hogy akkor el lehet menni külföldre, ez benne volt a levegőben?

Andy: Nem. Az egyik barátom családja indult el Ausztriába. Én a két lánnyal és az édesanyjukkal vágtam neki az útnak. Hogy ha ők el tudnak menni és elvisznek magunkkal, akkor miért ne mennék? Tudod, az egyik csajt kicsit kedveltem is. (nevetés) De abból nem lett semmi.

GFG: Szóval, tizenkét évesen mentél el. Nekem az első meghatározó dolog, ami eszembe jut rólad, az Rambo. De mi történt közben? Gondolom, hogy tizenkét évesen nem az volt a fejedben, hogy te filmmel fogsz foglalkozni.

Andy: De. Érdekes módon tizenkét éves koromban imádtam, ha nem is a filmet, mert akkor még azt nem tudtam, hogy működik, hanem a színpadot. Ez már itthon is így volt. A suli, ahová jártam színházi produkciókban is részt vett. Én csináltam a make-upot, én mentem az Operába kölcsönkérni szakállakat, szóval már kisgyerekként volt bennem valami affinitás ebbe az irányba. De Amerika adta meg a döntő lökést. Hat hónap Kanada után abba a Beverly Hills High Schoolba kerültem, ami pontosan a 20th Century Fox mögött van. Minden ebédidőben átlógtunk a Foxhoz, hogy megnézzük, mi történik ott. Ezen kívül valamennyi osztálytársam a leghíresebb filmrendezők, producerek, színészek gyerekeiből került ki. Benne volt minden lélegzetvételben a szakma. Ráadásul én kaptam a feladatot, hogy legyek stage manager az iskolában. Például Richard Dreyfus első színpadi fellépését is én rendeztem. Együtt kezdtem egy rakás színésszel és rendezővel.

GFG: Nekem a Rambo meghatározó gyerekkori élmény.

Andy: Nekem is.

GFG: Mesélnél erről egy kicsit. Olvastam a könyvet is, a könyv végén meghal a főszereplő, a filmben meg nem.

Andy: Muszáj sequelt csinálni. Ha megöljük, akkor hogy folytatjuk? Akkor már volt egy kis eszem és gondolkoztam. Amerika nagyon furcsa időket élt át. Elküldte a katonáit ebbe a háborúba, amire senki nem mondta, hogy ez egy háború. Mentünk segíteni a vietnámiaknak, akik nem akarták, hogy mi segítsünk. A franciák már beledőltek a késükbe, akkor hazamentek, majd jöttek az amerikaiak, hogy majd ők megmentik a világot. Hát ez nem sikerült. Mert mi is kudarccal hagytuk ott az egészet. A katonák azt sem tudták, hogy kire és mire lőnek. A gyerekek ugyanúgy ellenségek voltak, mint a felnőttek. Ebben a helyzetben a katonák elvesztették az ítélőképességüket, és reflexből tették a dolgukat. Nem azt gondolták, hogy gyerekeket, nőket ölünk, hanem hogy a saját seggünket védjük – valamilyen alapon. És ezek a katonák, amikor hazatértek Vietnámból, olyanok voltak mint egy rugó, ami fel van tekerve és csak arra vár, hogy valamiért kioldódjon, és ha kioldódik, akkor robban. Na most a First Blood, vagyis a Rambo 1 pontosan erről szólt. Arról, hogy Vietnámban volt egy értékrend, amiben ez az ember, Rambo, fantasztikusan jó volt, és amikor hazajött, azt hitte, hogy a saját országáért tette ezt, amit tett...

GFG: Hogy ő egy hős...

Andy: ...ehelyett az egész ország utálta. Engem foglalkoztatott ez a kérdés. Voltak barátaim, akik hazajöttek Vietnámból és remegtek, mert nem tudtak éjjel aludni. Ez egy élő probléma volt, amit filmre vittünk és mindenki értett.

Fotó: Kozma Zsuzsi

GFG: De úgy tudom, hogy a te ravaszságodra is szükség volt, hogy legyen egyáltalán film, hogy Stallone kötélnek álljon.

Andy: Megvettük ezt a forgatókönyvet, ami a Warner Bros. legjobban opciózott forgatókönyve volt, tehát állandóan valaki lefoglalta, de mégse sikerült soha összehozni. Steve McQueentől kezdve Clint Eastwoodig mindenkinek fel lett ajánlva a szerep, de soha nem csinálták meg, mert túl közel volt még a háború. Az amerikaiak ezt nem tudták megemészteni. Készült még egy film előttünk, ami ezzel a témával foglalkozott, Jon Voight és Jane Fonda főszereplésével a Coming Home (Hazatérés) 1978-ban, de a Rambo jelentette az áttörést. Mario (Mario Kassar – Andy Vajna akkori cégtársa, a szerk.) és én akkor kezdtük a karrierünket, tehát az, hogy Stallone szóba álljon velünk, nem ment egyszerűen. Az agentje és egy csaj, aki képviselte őt, megpróbálták rábírni Stallonet, hogy ezt a filmet eszébe se jusson megcsinálni. Ez nem a Rocky, aki egy hős, ebben mindenkit csak ölnek. Mi pedig azt gondoltuk, hogy pontosan ez az az imidzs, ami működik. Stallone lemondta a filmet, amikor én már Mexikóban voltam helyszíneket keresni. Hazarohantam, leültünk Marioval, összedugtuk a fejünket, hogyan tudnánk őt mégis meggyőzni. Stallone jó író és voltak jó meglátásai, odamentünk hozzá egy nap és azt mondtuk, hogy nem akarjuk, hogy te játszd el a főszerepet, de olyan jó ötleteid vannak, hogy azt szeretnénk, hogy írd át a forgatókönyvet és ezért fizetünk neked – úgy emlékszem – 300 ezer dollárt. Ebbe belement Stallone, és ahogy átírta a forgatókönyvet, akkor már az agentje és ez a csaj nem tudott semmi negatívot mondani, mert akkor őt kritizálták volna. Így lett Stallonéból Rambo.

GFG: Azért is kérdeztem ezt a történetet, mert kicsit paradigmatikusnak, példaszerűnek gondoltam veled kapcsolatban. Az ember állandóan szembekerül nehézségekkel, de egy kis ravaszsággal, fineszességgel, trükkel, az emberi természet ismeretével felül lehet kerekedni az akadályokon.

Andy: Ha kidobnak az ajtón, akkor bemászol az ablakon.

Fotó: Kozma Zsuzsi

OLVASTAD MÁR?

Big pikcsör
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Ez kell ahhoz, hogy az USA szóba álljon Észak-Koreával

Ez kell ahhoz, hogy az USA szóba álljon Észak-Koreával

amerika, london, párizs

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) miniszteri tanácskozásán beszélt az észak-koreai válságról.

Letartóztatták az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét

Simonka Csabát zsarolás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe.

Az Iszlám Állam rengeteg fegyvert szerzett az Európai Unióból

Az Iszlám Állam rengeteg fegyvert szerzett az Európai Unióból

amerika, london, párizs

A dzsihadisták Irakban és Szíriában az Európai Unióból származó fegyverekkel és lőszerekkel harcolnak.

Tárgyalásokba kezd Merkel és Schulz

Tárgyalásokba kezd Merkel és Schulz

amerika, london, párizs

Pénteken eldőlt, hogy a német szociáldemokraták tárgyalást kezdenek a kormányalakításról a CDU/CSU pártszövetséggel.

Ausztriában létrejött a koalíciós megállapodás

Ausztriában létrejött a koalíciós megállapodás

amerika, london, párizs

Ahogyan tervezték, még karácsony előtt megvan az új kormány Ausztriában.

Jöhet a Brexit-tárgyalások második sorozata

Jöhet a Brexit-tárgyalások második sorozata

amerika, london, párizs

Hosszas huzavona után az Európai Unió végül beleegyezett a második fázisba. Ezek a tárgyalások az átmeneti időszak hosszáról és a jövőbeli kereskedelmi megállapodásokról fognak szólni.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére