Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Amikor már egy szocinak is ciki az MSZP

Bohár Dániel

2018. szeptember 21. 11:50

Bombaként robbant a hír még a hét közepén, hogy az MSZP győri erős embere bejelentette: otthagyja a pártot. Németh Árpádnál az tette be végleg a kaput, hogy a szocialisták EP-képviselői megszavazták a Soros-féle Sargentini-jelentést Strasbourgban. A volt MSZP-s politikus az Echo TV Informátor című műsorának beszélt csalódottságáról.

Németh Árpád 1992-ben, azaz kicsit több mint 25 éve csatlakozott a Magyar Szocialista Párthoz. Igazi baloldali embernek tartja magát, aki arra tette fel az életét, hogy a kisemberekért politizáljon, az ő jobb életükért akar tenni. Egészen a 2000-es évek elejéig szépen építgette társaival az MSZP győri szervezetét, ahol volt alelnök és frakcióvezető is. Először akkor csalódott igazán a pártban, amikor 2014-ben a szocialisták összefogtak Gyurcsány Ferenccel.

Gyurcsány Ferenc számomra 2006 óta vállalhatatlan, amikor 2014-ben kiderült, hogy az MSZP összefog a Demokratikus Koalícióval és másokkal is, akkor én azt gondoltam, hogy ehhez nem tudok asszisztálni”

– mondta az Informátornak Németh Árpád.

A politikus ekkor kiszállt az elnökségből és eldöntötte a jövőben képviselőséget sem vállal. Németh Árpádnak az sem tetszik az MSZP-ben, hogy egykori párttársait csak az Orbán Viktor elleni gyűlölet tartja össze. Ő mindig is azt szorgalmazta, hogy konstruktív ellenzékként működjenek, azonban süket fülekre talált:

Az a probléma, hogy nem látják a valóságot, tehát azt hiszik, hogy Orbán Viktornak csak a levegőbe jár a szája. A miniszterelnök valós problémákról beszél és ahelyett, hogy kicsit konstruktívabbak próbálnánk lenni, bármit mond, csak szembemegyünk vele.”

Ezt jól mutatja a strasbourgi európai parlamenti szavazás is, ahol Szanyi Tibor és Ujhelyi István Magyarország ellen voksolt. Németh Árpád szerint ez vállalhatatlan, ott is hagyta az MSZP-t.

Az egykori szocialista politikussal készült beszélgetést ma este 20 óra 35 perckor az Echo TV Informátor című műsorában láthatjátok.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Theresa May ezt most megúszta: marad a konzervatív párt élén

Theresa May ezt most megúszta: marad a konzervatív párt élén

amerika, london, párizs

A miniszterelnök ellen indított bizalmi szavazáson 200-an szavaztak bizalmat Theresa May-nek, míg 117-en szavaztak ellene.

Mindennapok Malmőben: fényes nappal, egy óvoda előtt történt a brutális leszámolás

Mindennapok Malmőben: fényes nappal, egy óvoda előtt történt a brutális leszámolás

amerika, london, párizs

Szerda reggel több lövéssel végeztek az áldozattal, miközben onnan pár méterre a gyerekek az óvodában reggeliztek.

Gyurcsány is megszavazta a túlóráról szóló törvényt

A mai nap az ellenzéki nihilről szólt. Ma volt lehetőségük megmutatni magukat, és bebizonyították, hogy még az ellenzéki szerepre sem érdemesek. Az egész bagázs, Tordai Bencétől, Kunhalmi és Vadai Ágnesig megpróbálta eljátszani, hogy ők a munkavállalók érdekeit képviselik, de igazából csak saját magukat próbálták építeni, és a törvényjavaslat megértése helyett hisztiztek és obstruáltak. A prímszámokat azonban Gyurcsány Ferenc vitte el, aki egy szavazásra ment be, de ott is félrenyomott, megszavazta a pártja és a frakciója által "rabszolgatörvénynek" nevezett javaslatot.

Már a rendőrökre is rátámadtak a tüntetők

Már a rendőrökre is rátámadtak a tüntetők

kétharmad

Habár az Index és más baloldali lapok azt állítják, hogy a rendőrség könnygázt alkalmazott az anarchista tüntetőkkel szemben, az igazság az, hogy ez pont fordítva történt. Megrohamozták a rendőrsorfalat, és több tisztet is lefújtak.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak a legfontosabb hírek ma.

Legyőztük a női kézi Eb-n Romániát

Legyőztük a női kézi Eb-n Romániát

hajrá, magyarok!

A magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságon 31-29-es végeredménnyel legyőzte Romániát!

Milyen sört igyál a télen? | VIDEÓ

Milyen sört igyál a télen? | VIDEÓ

8)8)8

Itt a tél, jönnek az ünnepek! A hőségben megszokott könnyed sörök helyett ilyenkor érdemes inkább a barna sörök felé nyitni. Megnéztük a három legnagyobb tételben készülő magyar barna sört, hogy segítsünk nektek sört választani a télre!

Egy komikusnak megtiltották, hogy viccelődjön az iszlámmal vagy az LMBTQ-közösséggel

De a szerződésben még számos témát felsoroltak, amikről nem beszélhet.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére