Mindig izgalmas a végeredménye annak, amikor a képmutató liberálisokat kiráncigáljuk a szembesítés padjára.

A sorosista 444 ugyanis címlapon közölte Alex Soros hisztikéjét, amelynek lényege abban merült ki, hogy a demokrata politikusoknak és Soros Györgynek címzett robbanószerkezetek annak a „gyűlölködő” politikának az eredményei, amelyet Trump és Orbán folytat.

Az már egy érdekes kérdés – és erről a hírportál mélyen hallgat –, hogy miközben az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök politikáját gyűlöletkeltőnek titulálják, a New York Times pont egy nappal Soros Alex cikke előtt közölt néhány írást, amelyek témája az amerikai elnök meggyilkolása volt.

Az újság megkeresett néhány írót, hogy novelláikban írjanak Trump és az oroszok kapcsolatáról. Már előre sejthető, hogy többségében silány minőségű írásokról van szó, egy azonban – egy bizonyos Zoe Sharptól származó – messze „kimagaslik” a többi közül.

Ebben ugyanis a főszerepet egy orosz ügynök kapja, aki egy hotelben vodkázik, majd a következő reggelen megpróbálja hátba lőni az amerikai elnököt. Elhibázza a lövést, az elnök egyik biztonsági embere pedig észreveszi az orosz orgyilkost. Ahelyett azonban, hogy lelőné, inkább odaadja neki a saját pisztolyát.

Előre látjuk az ilyenkor ismert liberális érvelést, miszerint „ez csak egy novella, a fantázia szüleménye.” Nos, hülyéknek talán igen. Az viszont egészen biztosan leszögezhető, hogy ha van gyűlöletkeltő retorika, akkor azt a liberálisok tették magukévá, nem pedig a jobboldal. Emberek meggyilkolásáról fantáziálni ugyanis talán kimeríti a gyűlöletkeltés fogalmát – és az egészet csak még bizarrabbá teszi a tény, hogy ugyanezen emberek próbálják magukat a szolidaritás, demokrácia és igazságosság bajnokainak beállítani.