Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
Maccabi
 
 
 
 

Aki nélkül ma nem lenne magyar Maccabi-csapat: Michael Kevehazi

2019. március 31. 09:00

A Maccabi Játékok hőse, akinek az egész zsidó sportvilág hálás lehet.

A budapesti születésű Michael Kevehazi gyerekkora a túlélésről szólt, 1947-ben hagyta el szülőföldjét, amikor alig tizenöt évesen Angliába emigrált családjával. Miután unokatestvére bevezette a londoni Maccabi-világba, hamar a szervezet vezetőjévé vált, 1965-ben már ő vezette a brit delegációt a VII. Maccabi Világjátékokon.

Kevehazi a sport mellett építette civil karrierjét is: könyvvizsgálást tanult, ami újabb szállal kötötte szülőföldjéhez, ugyanis a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cégének lett hazai igazgatója.

Michael Kevehazi az 1960-as évek végén már négygyermekes családapa volt. Ekkor döntött úgy, hogy feleségével alijáznak, vagyis letelepednek Izraelben. Itt a Maccabi szervezőbizottságának tagjaként tevékenykedett, majd ő lett a Világjátékok pénzügyi vezetője. A ’80-as évek végére a Zsidó Olimpia vezetője lett, de magyar gyökereiről még ekkor sem feledkezett meg:

lehetővé tette, hogy hosszú kihagyás után a magyar zsidó sportolók is részt vehessenek a Világjátékokon, ráadásul ingyen.

Haláláig ő volt a Maccabi Vívó és Atlétika Klub (VAC) tiszteletbeli elnöke. A magyar Maccabi csapat újraalakulásában is nagy szerepet játszott. Kevehazi támogatásával és iránymutatásával alakult újjá a klub 1989-ben, dr. Gonda János vezetésével. Még ebben az évben a Maccabi VAC, a Maccabi Világszövetség tagja lett. 

A Maccabi VAC tiszteletét és háláját jelzi, hogy megalapították a Michael Kevehazi-díjat, amit az év legjobb sportolója kap az egyesületben. Eddig Keresztúri Hanna és Nagy Orsolya volt díjazott, előbbi karatéban, utóbbi a női tornasportban ért el sikereket.

Kevehazi a magyar Maccabi-csapat újjáélesztése mellett a Maccabi Játékok nemzetközi profiljának modernizálásába is energiát fektetett.

Michael Kevehazit bátran nevezhetjük a Maccabi Játékok hősének, nélküle ugyanis aligha számolhatnánk magyar sikerekkel.

OLVASTAD MÁR?

Maccabi
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Közel 16 millió focipályányi erdőterület pusztult el 2018-ban

Közel 16 millió focipályányi erdőterület pusztult el 2018-ban

ökojobb

Az ökoszisztémára leselkedő legnagyobb veszélyt a trópusi esőerdők eltűnése jelenti.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ezek lesznek ma!

A spanyol bevándorlásellenesek is falat építenének a migránsok ellen

A spanyol bevándorlásellenesek is falat építenének a migránsok ellen

amerika, london, párizs

A spanyol belpolitikában egyre népszerűbbé váló VOX párt kijelentette, mit kezdene a bevándorlási válsággal: megmászhatatlan falat húznának a migránsok megállítására.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak ma a legfontosabb hírek!

Csodák márpedig nincsenek - legalábbis a Magyar Kupában biztosan nem

Csodák márpedig nincsenek - legalábbis a Magyar Kupában biztosan nem

hajrá, magyarok!

A Magyar Kupa elődöntőjében lejátszott szerdai mérkőzéssel folytatódik a Pörge szurkol!

Szijjártó: elfogadhatatlan az ukrán nyelvtörvény, Porosenko szellemiségét idézi

Szijjártó: elfogadhatatlan az ukrán nyelvtörvény, Porosenko szellemiségét idézi

kétharmad

Elfogadhatatlannak nevezte a csütörtökön megszavazott ukrán nyelvtörvényt Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának úgy nyilatkozott: a magyar nemzeti közösség jogait sértő törvény Petro Porosenko távozófélben lévő elnök szellemiségét idézi, aki magyarellenes politikát folytatott.

A muszlimok miatt nem ünnepelhetnek mostantól pezsgővel az angol FA-kupa nyertesei

A muszlimok miatt nem ünnepelhetnek mostantól pezsgővel az angol FA-kupa nyertesei

amerika, london, párizs

A világ legrégebbi labdarúgó-versenysorozatának, az angol FA-kupának győztesei mostantól nem ünnepelhetnek többet pezsgővel, miután a muszlim focistákra való tekintettel az angol labdarúgó-szövetség (FA) az inkluzivitás jegyében betiltotta az évtizedek óta élő hagyományt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére