Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Aggódik a Zsidó Világkongresszus Soros távozása miatt

Pörge Béla

2018.05.16. 07:05

Ronald Lauder, a WJC elnöke egy német napilapnak beszélt errõl.

A Ronald Lauder vezette Zsidó Világkongresszus (WJC) kritizálta Orbán Viktort, amiért Soros György alapítványa úgy döntött, elhagyja Magyarországot — írja az OE24.

Lauder a német Bild című lapnak nyilatkozott. Szerinte nem kell egyetérteni mindenben Sorossal, de nem szabadna vele így bánni, mert olyan sokat tett a demokráciáért.

Érdekesség, hogy a zsidó szervezet szerint Orbán nem bizonyította be, hogy Soros és a tömeges bevándorlás között kapcsolat lenne, miközben erre számos bizonyítékot találni, elég csak azt megnézni, hány bevándorlást segítő szervezetet támogat anyagilag Soros György vagy valamelyik alapítványa.

A magyarországi, sőt az európai zsidók zöme is támogatja a magyar miniszterelnököt Európa védelmezésében, hiszen a tömeges bevándorlással járó muszlim invázió a zsidóknak sem érdeke, sőt. Ennek ellenére időről időre előfordul, hogy a balliberális oldalhoz köthető zsidó szervezetek antiszemitizmussal vádolják Magyarországot. Közben pedig Nyugat-Európában több támadás éri a zsidókat vallási hovatartozásuk miatt, mint itt. Nyilván nem a bevándorlás miatt...

Lauder legújabb félelmei közt konkrétan nem mondja ki azt a szót, hogy antiszemitizmus, de a következő mondat a WJC vezetőjétől elég egyértelmű utalás.

Aggodalommal töltenek el a magyarországi folyamatok"

— mondta a Bildnek.

Szerencse, hogy a magyar zsidók nem aggódnak.

Orbán Viktor kormányzása alatt Magyarország egyébként kifejezetten jó kapcsolatot ápol Izraellel.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére