Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A volt fradistánál kiverte a biztosítékot a belga kapus

888.hu

2016.06.23. 18:58

A holland Julian Jenner, akinek sok emlékezetes pillanata volt az Üllői úton, majd a Diósgyőrnél megfordult, teljesen kiakadt a belga válogatott kapusára, a magyarokat méltatva. 

Thibaut Courtois a svédek ellen 1–0-ra megnyert mérkőzést követően így nyilatkozott:

Most szép út nyílt meg előttünk. El kell ismernünk, hogy könnyű ágra kerültünk, még akkor is, ha a bennmaradó csapatok mind nagyon jók. Vigyázni kell a magyarokkal, akik három jó meccset játszottak és a csoportjuk élén végeztek”

A holland szélső mindezt úgy értelmezte, hogy a belga hálóőr lenézi az útjukba kerülő ellenfeleket, amitől kifejezetten bosszússá vált, ezt Facebook oldalán bőszen hangoztatta is.

Épp most hallottam egy interjút Thibaut Courtois-val. Azt mondta, hogy könnyebb lesz a magyarok ellen játszani, és hogy a belga csapat örül, hogy a másik ágra került, nem oda, ahová Németország, Franciaország és Olaszország. Más szavakkal, a döntőbe jutás olyan lesz számukra, mint egy séta a parkban."

Itt még korántsem ért véget eszmefuttatása és a legszebb, hogy elkezdett egyesszám első személyben írni, mintha maga is magyar lenne. Érzékelteti, mennyire fontos számára Magyarország:

„A portugálokat is erősebb csapatnak gondoltuk a magyarnál, mert olyan nevek vannak náluk, mint Cristiano Ronaldo, Nani vagy Pepe. Ugyanakkor megmutattuk az ellenfélnek, hogy Magyarország Portugália szintjén van, nagyszerű meccset láttunk, rengeteg góllal. Ha a portugáloknál nem lett volna Ronaldo, nyertünk volna 3–1-re. És Ronaldo a kivétel, háromszor is a világ legjobbjának választották, és mindig képes a különbséget jelenteni.Visszatérve a belgákhoz, nekik nincs Ronaldójuk, vagy Pepéhez hasonló „szörnyetegük” a védelemben. Persze, ott van Eden Hazard, és igen, vannak játékosaik a Premier League-ben. Na és? Ez nem jelent sz.rt sem! Ki gondolta volna, hogy a Leicester City lesz a bajnok? Ki gondolta volna, hogy a vébén a brazilok 7–1-re kikapnak?Szóval, amit akartam mondani, igen, Thibaut, legyetek szívesek, becsüljétek le a magyarokat! Legyetek szívesek, tegyétek meg! Aztán majd visszaszállnak a szavaid, amikor látod a tizenegy Mágikus Magyart és a negyvenezer szurkolót. Nem számít, mi fog történni, ez az ország visszatért a futball térképére! Az alábecsülés az ördög egyik eszköze. És ahogy visszanézem az interjút, az az érzésem, hogy a belgák jobban félnek a magyaroktól, mint fordítva. A labdarúgásban bármi elképzelhető, vegyük csak a görögök példáját! Meg tudjuk csinálni! Hajrá, Magyarország! Az én tippem, Magyarország 2–1-re nyer”

 

(NSO)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére