Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a Lázadókhoz!”
century-on
 
 
 
 

A világ legismertebb tudósát fellövik az űrbe

2017. március 20. 20:38

Stephen Hawking, a világ talán legismertebb fizikusa hétfőn bejelentette, hogy az űrbe készül.

2015-ben a Virgin vállalatcsoport alapítója, Sir Richard Branson elmondta, hogy egy napon cége egy olyan űrhajót indít útnak, amelynek a fedélzetén ott lesz Stephen Hawking is. Mindezt a brit tudós iránt érzett tisztelet és nagyrabecsülés miatt szeretné megtenni. Branson kiemelte, hogy Hawking az egyetlen személy, akinek a Virgin Galactic ingyen jegyet ad a világűrbe, amennyiben egészsége engedi.

Habár Hawking már 75 éves, nem ő lenne a legidősebb ember a világűrben: John Glenn 77 évesen járt odafenn. Viszont a világhírű brit tudós lenne az első, aki amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS, vagy Lou Gehrig-beteség) repülne az űrbe.

Amiotrófiás laterálszklerózis: a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak. A betegség kiváltó oka nem ismert és nem gyógyítható.

Az orvosok szerint Hawkingnak már 25 évesen bele kellett volna halnia a betegségbe, ám 50 évvel később az űrbe készül.

Hawking a nagy utazásról a Good Morning Britain című műsorban beszélt. A tudós elmondta, hogy csupán álmodozott erről a lehetőségről, és a felkérésre azonnal igent mondott. Hawking szerint ez az út annyi örömöt hoz az életébe, mint három gyermeke. A fizikus kiemelte azt is, hogy szerinte az űrutazás összehozza az embereket. A tudós emiatt régóta támogatja a Virgin Galactic azon terveit, amelyek a polgári űrutazást "demokratizálnák", azaz az emberek számára is elérhetővé tennék.

OLVASTAD MÁR?

century-on
 
 
 
 

Pánik Washingtonban: lövöldözés történt a Capitoliumnál

Az amerikai fővárosban lövések dördültek el, a Capitol Hillt lezárta a rendőrség.

Maurer: "A német emberek lélekben egyetértenek Orbán Viktor politikájával"

Maurer: "A német emberek lélekben egyetértenek Orbán Viktor politikájával"

Big pikcsör

Rendhagyó beszélgetés Maurer Szemerével a Századvég választási szakértőjével a német választásokról, a Schulz-effektről és a Merkel-effektről, a 45 feletti nőkről és a fiatal dühös férfiakról, az integrációról és a tabutémákról és arról, hogy "a német emberek lélekben egyetértenek Orbán Viktor politikájával."

Szíriában már egy mini III. világháború zajlik?

Szíriában már egy mini III. világháború zajlik?

amerika, london, párizs

Az utóbbi hetekben egyre több nemzetközi biztonságpolitikai és katonai szaklap is arra következtetésre jutott, hogy bár egyelőre csak kis léptékben, de gyakorlatilag már egy új világháború kezdeti lépései figyelhetőek meg Szíriában. Az elemzők szerint nem túlzás egy új világháború kitörésének a veszélyéről beszélni, mert Szíriában a II. világháború óta eddig soha nem látott számban van egyszerre jelen egy harctéren több nagyhatalom és számos egyéb ország fegyveres ereje is.

Felfüggesztetek egy keresztény diákot, mert ellentmondott muszlim professzorának

Felfüggesztetek egy keresztény diákot, mert ellentmondott muszlim professzorának

amerika, london, párizs

A floridai egyetemista azután került összetűzésbe muszlim professzorával, miután a tanár azt állította: Jézus keresztre feszítése a Golgotán csak egy átverés.

Az EU nagyban függ a kapitalistáktól és a kommunistáktól

Az Európai Unió kereskedelmének egyharmadát az Egyesült Államokkal és Kínával bonyolította 2016-ban. Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere továbbra is Németország - közölte az Eurostat szerdán közreadott elemzésében.

Botka László kezdhetné magával az elszámoltatást

A pofátlanság netovábbja: a Rákosi szövegével kampányoló emeszpés miniszterelnök-jelölt igencsak szereti a luxust, mégis bőszen azt hangoztatja, hogy "fizessenek a gazdagok".

Michael Moore: Trump miatt kihal az emberiség

Michael Moore szerint március 28-a lesz az első nap az emberiség teljes kihalása felé vezető úton.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére