Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A Vatikán megijedt Trumptól

2016. február 21. 10:30

Ferenc pápa is esendő, legalábbis ez derült ki a Vatikán szóvivőjének nyilatkozatából, amelyben végeredményben bocsánatot kértek Donald Trumptól Ferenc korábbi nyilatkozata miatt.

Ferenc pápa csütörtök este kommentelte Trump falépítési terveit, vonta kétségbe kereszténységét, és nyilatkozatával bizony megingathatta volna szavazói belé vetett hitét, ha Trump nem lendül gyorsan védekezésbe. Azaz ellentámadásba. A republikánusok reménysége egyáltalán nem visszafogott válaszában arról is beszélt, feltételezi, hogy a mexikói kormány hangolta ellene a pápát, ezt pedig most a Vatikán szóvivője Federico Lombardi is alátámasztotta, aki a szentszék rádiójának nyilatkozva kért bocsánatot Trumptól.

Fotó: AFP

Lombardi azt állítja, a pápa Trumpot elítélő nyilatkozata nem az elnökjelölt személye ellen irányult, hogy az másodkézből származó információkon, hallomásokon alapult és hogy Ferenc egyáltalán nem akar beleszólni abba, hogy az amerikaiak kit válasszanak elnöküknek. A vatikáni szóvivő szerint egyszerűen arról van szó, hogy a pápa csak elismételte, amit már korábban is: a migránsokkal szemben nem falakat kellene építeni hanem hidakat verni feléjük.

Trump a világért sem hagyta volna ki, hogy ezt a politikai győzelmet ne ünnepelje, magát pedig ne ünnepeltesse; dél-karolinai szimpatizánsainak a pódiumon már arról beszélt, hogy maga a pápa vonta vissza a csütörtöki nyilatkozatot, amelyet csak azért tett, mert a mexikóiak valahogy meggyőzték arról, hogy az illegális bevándorlás jó dolog. De ő, Trump, eltekint attól, hogy milyen szégyenteljes egy vallási vezetőtől, ha megkérdőjelezi egy a nyájába tartozó bárány hitét, és hajlandó bármikor leülni a pápával, hogy végre megismerje a mexikói határon tervezett fal történetének amerikai oldalát is.

Fotó: AFP

(Daily Mail)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Hófehérke meséje tényleg nemi erőszakra bátorít?

Hófehérke meséje tényleg nemi erőszakra bátorít?

pszicho

A liberális agymenés szerint az összes Disney-mesét meg kellene reformálni.

Szijjártó kérdésekkel fordult az EU-hoz és az ENSZ-hez a név nélküli bankkártyák ügyében

Kérdésekkel fordult az Európai Bizottság és az ENSZ illetékeséhez Szijjártó Péter a számos migránsnak és menekültnek kiosztott név nélküli bankkártyák ügyében - ezt ő maga jelentette be hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szünetében.

Mi kerül ennyibe egy karácsonyi vásáron?

Mi kerül ennyibe egy karácsonyi vásáron?

szabad vasárnap

Gurméproli, prolishopping a Vörösmarty téri burzsujpiacon.

Soros dollármilliókat égetett el a semmiért

Soros dollármilliókat égetett el a semmiért

amerika, london, párizs

Szoros versenyben, de a Demokrata Párt veszített Floridában. A republikánus Rick Scott behúzta a szenátust, Ron DeSantis pedig a képviselőházat. A baloldal Georgiában is kudarcot vallott.

Szétesőben az LMP: újabb vezető politikus távozik a pártból

Újabb kulcsfontosságú pozíciót betöltő párttag hátrál ki az LMP-ből. Most a párt kommunikációs igazgatója mondott le posztjáról.

Soros György most épp Sebastian Kurznak puncsolt

Soros György most épp Sebastian Kurznak puncsolt

amerika, london, párizs

A tőzsdespekuláns az osztrák fővárosba utazott, hogy több politikussal is tárgyaljon az egyeteme Bécsbe költöztetéséről.

A ballib Politico kétharmados Fidesz-győzelmet jósol az EP-választásra

A ballib Politico kétharmados Fidesz-győzelmet jósol az EP-választásra

amerika, london, párizs

Már a Soros György érdekkörébe tartozó Politico is elismeri, hogy összességében jobboldali győzelem, Magyarországon pedig a Fidesz minden eddiginél nagyobb, kétharmados mandátumszerzése várható a jövő májusi európai parlamenti választáson. A lap előrejelzése szerint az ellenzékből csak a Jobbiknak, az MSZP-nek és talán a DK-nak lehet majd EP-képviselője.

"Kirekesztő lehet a karácsonyi koncert, ezért nincs rá szükség"

"Kirekesztő lehet a karácsonyi koncert, ezért nincs rá szükség"

amerika, london, párizs

Így érvel az olaszországi Terni városának egyik iskolaigazgatója, aki idén megtiltotta a diákjainak, hogy karácsonyi koncertet, ünnepélyt tartsanak.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére