Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

A választási csalás mítosza itt bukott el

2018. április 11. 18:40

Egy szavazatszámláló biztos minden kételyt eloszlat a csalást kiáltó, az eredményt elfogadni nem tudó baloldali, alternatív valóságban élőkben.

Előzményként érdemes megemlíteni, hogy a 444 egyedüliként kérdőjelezi meg a választások eredményét. Azt hiszem, hogy nem véletlenül. A Mandiner és a Heti Válasz szerint egyáltalán nem megalapozott a tömeges csalás gyanúja, hiszen 2002-ben ugyancsak 600 feletti, 2006-ban közel 400, 2010-ben bő 150, négy éve pedig 500-nál több ilyen körzet „adódott” a parlamenti választásokon.

Vagyis nagyságrendi kiugrásról szó sincs, ráadásul a most 3 százalék feletti érvénytelen szavazatot produkáló szavazókörök összes érvénytelen voksán mindössze a listás mandátumok ötöde múlt. Amely egy képviselői hely ötödrésze! A kérdést a Bajnai-kormány volt államtitkára is megvizsgálta, ő úgy látta, hogy nem történt semmi rendkívüli, erről az Átlátszóra írt egy hosszabb bejegyzést, de nem is ő az érdekes, hanem egy szavazatszámláló.

László Longauer egy minden kételyt eloszlató posztban teszi helyre a vereséget elfogadni képtelen embereket.

Egy szavazatszámláló beszámolója :

Komolyan gondolja valaki, hogy a szavazat számláló bizottság mind az öt tagja alá ír két jegyzőkönyvet egyénit és pártlistást ami nem felel meg a valóságnak? Egy ilyen aláírás bűncselekmény, egytől három évig büntetik. Tegnap részt vettem egy választási bizottságban, kötelezően minden szavazólapot háromszor számoltunk meg, mindig más. A háromból két eredménynek egyezni kell. A választók listáján, amit a választók aláírnak, az aláírásokat szintén háromszor számolják át, ennek az eredménye és az urnában talált szavazatoknak egyezni kell. Sose egyezik, két-három szavazólap mindig hiányzik, elviszik a szavazók.

Ezt jegyzőkönyvezni kell. továbbá meg kell számolni a a megmaradt szavazólapokat. A szavazók aláírásának, az urnában talált szavazózólapoknak, a reggel átvett szavazólapok és a megmaradt üres szavazólapok különbség számának egyenlőnek kell lenni. Miután ezt jegyzőkönyveztük, utána kezdjük szortírozni a szavazólapokat pártok és jelöltek szerint, a rontottakat külön tesszük. A rontottakat minden bizottsági tag megnézi, egyenként megvitatja, majd elfogadásáról szavaz a bizottság.

Az elutasított szavazólap hátuljára rá kell írni, az indokot. Minderről két jegyzőkönyv készül, amelyet a szavazatszámláló bizottság minden tagja aláír. Ha egy tag megtagadja az aláírást, akkor lehet kezdeni a számlálást előröl, mert nem érvényes a jegyzőkönyv. Az urnába visszakerül minden szavazólap és az összes nyomtatvány.

A két jegyzőkönyvből minden tag kap egy hiteles példányt.

Majd a jegyzőkönyvet és a leplombált urnát közösen beviszik a területi választási bizottsághoz, ahol az adatokat számszakilag ellenőrzik és jelenlétünkben számítógépbe viszik. A nálad lévő jegyzőkönyv adatait 10 perc múlva az interneten össze tudod hasonlítani a választási bizottság honlapján megjelenő választókerületed adataival.

Az írott jegyzőkönyveket megkapják a pártok is az általuk a választókerületbe delegált tagjaiktól, vagy kérhetik hiteles másolatát a választási bizottságtól. A választási bizottságnál összegyűlt szavazatköri jegyzőkönyveket a jogorvoslati idő lejárta után a helyi levéltárba kell elhelyezni, ahol bármely állampolgár beletekinthet.”

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Gál Kinga kiosztotta az EU-t, amiért az engedi, hogy a románok szívózzanak a székelyekkel

Gál Kinga fideszes EP-képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának ülésén beszélt a székelyek helyzetéről.

Szélsőbalosok ellen nyomoznak, mert megtámadták a migránserőszak ellen tüntetőket

Szélsőbalosok ellen nyomoznak, mert megtámadták a migránserőszak ellen tüntetőket

amerika, london, párizs

Kandelben a migránserőszak ellen tüntettek, amikor az Antifa szélsőbaloldali mozgalom tagjai inzultálni kezdték a demonstrálókat, végül annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a rendőröknek kellett közbeavatkozni. Több nyomozás is folyik az ügyben.

Ausztria úgy döntött, erősíteni kell a határvédelmet

Herbert Kickl osztrák belügyminiszter a Salzburger Nachrichten című lapban csütörtökön megjelent interjújában helyezte kilátásba a határellenőrzés szigorítását.

A Momentum mindenkit hülyének néz

A Momentum mindenkit hülyének néz

kinyílott a pitypang

Egyértelműen kiderült, hogy a kicsi SZDSZ, a Momentum nem egyszerűen kamuzik bizonyos dolgokról, de konkrétan szándékosan hazudik is. Most éppen az derült ki, hogy ordas hazugság a Fekete-Győr Andrásék által úton-útfélen hangoztatott mese a naponta belépő 1000 új tagról.

Németországban a muszlimok azért kampányolnak, hogy ne tiltsák be a fejkendőt a gyerekeknél

Németországban a muszlimok azért kampányolnak, hogy ne tiltsák be a fejkendőt a gyerekeknél

amerika, london, párizs

Az osztrák kormány azon dolgozik, hogy Ausztriában a következő tanévtől már ne viselhessenek fejkendőt az óvodás és általános iskolás gyerekek. Németországban is hasonló intézkedés van készülőben.

Sneider elhatárolódott Budaházytól, miközben Toroczkai szívesen látná a Jobbikban

Sneider elhatárolódott Budaházytól, miközben Toroczkai szívesen látná a Jobbikban

kétharmad

Egyre kínosabb pillanatokat kénytelen átélni nemcsak a Jobbik vezetése, hanem a párt szavazótábora is, annyira összevissza nyilatkoznak a pártelnöki pozícióért versengő alelnökök. Most éppen a Budaházy György mellett való kiállás okozott zavart a Jobbikban.

Így kell értelmezni a Budaházy-per fejleményeit

Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő tömören és érthetően foglalta össze a közel egyórás bírósági indoklást, melynek keretében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Ítélőtábla.

Megindult az offenzíva Hadházy Ákos ellen

Megindult az offenzíva Hadházy Ákos ellen

kétharmad

Schiffer András, az LMP korábbi vezetője interjút adott a 168 Órának, amiben élesen bírálta Hadházyt. Elmondása szerint komoly hiba volt tőle, hogy bevitte a pártba a most már távozó társelnököt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére