Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

A turisták oda mennek, ahol biztonságban érzik magukat

2018. január 31. 21:20

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel az úti célok kiválasztásánál ma már ez az egyik legfontosabb szempont.

Magyarország a biztonság miatt is rendkívül kedvelt úti cél, népszerűségét az utóbbi évek adatai is gazolják"

– fogalmazott Guller, majd ismertette, hogy Magyarországon a turisták 2017-ben novemberig annyi vendégéjszakát töltöttek el, mint 2016-ban összesen, és a tavalyi egész éves szám valószínűleg megközelítette, illetve elérte a 30 millió vendégéjszakát, ami majdnem 50 százalékos emelkedés 2010-hez képest.

A beszámoló szerint továbbra is a gyógyturizmus az egyik vezető ágazat.

Guller Zoltán szerint jelentősen nőtt a külföldi turisták száma is, a tavalyi évre vonatkozó becslések szerint a vendégéjszakák számát tekintve a Szlovákiából érkezőknél 160 százalékos az emelkedés 2010 óta. A csehek 105 százalékos növekedéssel 880 ezer, az Egyesült Királyságból és Lengyelországból érkezők 96 százalékos növekedéssel 1 millió és 750 ezer vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, és 90 százalék fölötti bővülés köthető az orosz turistákhoz is.

A tíz legnagyobb küldő ország sorából kiemelkedik az Egyesült Államok – az amerikai turisták 7 év alatt 81 százalékos növekedéssel tavaly 750 ezer vendégéjszakát töltöttek el –, míg a Romániából érkezők 65 százalékkal, az Olaszországból érkezők pedig 49 százalékkal többet, mint 2010-ben"

– ismertette a számokat az igazgató.

Guller szerint a külföldiek érkezését ösztönözheti a közvetlen repülőjárat indulása Budapest és New York között, valamint az is, hogy a legnagyobb online kínai utazási iroda Budapestre hozza európai központját.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Győzött az igazság Szeviép-ügyben

A bíróság azzal, hogy bűnösnek mondta ki az építőipari cég egykori vezetőit, igazságot szolgáltatott a Szeviép-ügy károsultjainak - jelentette ki Szabó Bálint kedden Szegeden.

A lengyelek is beintettek az ENSZ migránssimogatásának

A lengyel kormány úgy döntött, hogy nem támogatja az ENSZ globális migrációs csomagját - jelentették be Varsóban a keddi kabinetülést követően.

Szigorúbb keretek közé kell szorítani a techcégeket, mert ez már nem állapot

Szigorúbb keretek közé kell szorítani a techcégeket, mert ez már nem állapot

amerika, london, párizs

Tim Cook, az Apple vezetője szerint több szabályozásra van szükség a techiparban, jelenleg ugyanis szinte semmi nem védi a felhasználókat az ipar óriásaival szemben. Ugyanakkor egyre több visszás helyzet lát napvilágot: adatszivárgások, cenzúra, profilok törlései. A következő hónapok izgalmas témája lesz, hogy a Trump-adminisztráció milyen szabályozásokat fog hozni ezen a területen.

Izrael sem írja alá az ENSZ globális migrációs csomagját

Izrael sem írja alá az ENSZ globális migrációs csomagját

amerika, london, párizs

Izrael nem fogja aláírni az ENSZ globális migrációs megállapodását - idézte honlapján a Times of Israel című napilap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök keddi közleményét.

Bajban lehet a DK, mert nincsenek is az ÁSZ-nál a párt elégett elszámolásai

Bajban lehet a DK, mert nincsenek is az ÁSZ-nál a párt elégett elszámolásai

kétharmad

Cáfolja az Állami Számvevőszék a Demokratikus Koalíciónak azt az állítását, miszerint a párt elszámolásához szükséges dokumentumok másolatai már az ÁSZ-nál lennének. A pártnak a szombati tűzben elégett könyvelésével kapcsolatban az ÁSZ közleményben figyelmeztette a DK-t arra, hogy pártként köteles biztonságosan megőrizni és bemutatni az elszámolását.

Brutális felvétel: hidzsábos nő robbantja fel magát rendőrök szeme láttára

Brutális felvétel: hidzsábos nő robbantja fel magát rendőrök szeme láttára

amerika, london, párizs

Döbbenetes felvétel látott napvilágot a sajtóban, melyen Karina Szpiridonova muszlim terrorista egy csecsenföldi rendőrségi ellenőrző pontot megközelítve, a figyelmeztetések ellenére, Allah nevében felrobbantja magát.

Multikulturális telepekké alakítaná az ENSZ a nemzetállamokat

Multikulturális telepekké alakítaná az ENSZ a nemzetállamokat

amerika, london, párizs

Az ENSZ globális migrációs paktuma a "puha jog" elvét követi, ám mindezt a "menekültlobbi", az NGO-k és a baloldali média nyomásgyakorlása révén később kőkemény, átfogó jogerőre lépés követi - írja a Junge Freheit főszerkesztője, Dieter Stein.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére