Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A teljes magyar baloldal kiállt a Soros-terv mellett

Vincze Viktor Attila

2017.12.12. 18:28

A Soros-terv végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozat szavazásán az derült ki, hogy az egész baloldal a Soros-terv mellé állt.

Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke, országgyűlési képviselő a határozathozatal után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a DK, az LMP és az MSZP nem vett részt a szavazásban, három független képviselő pedig nemmel szavazott, vagyis az egész baloldal "egységesen és egyetemlegesen" a "Soros-terv" mellé állt.

A Jobbik helyzetét érdekesnek nevezte, mert szerinte a párt egyik nap tagadja a "Soros-tervet", máskor azt mondta, hogy van ilyen, és ma is ez történt.

A szavazáson egyértelművé vált, kik azok, akik a Soros-tervet akarják végrehajtani, és kik azok, akik a magyar érdekek szolgálata, Magyarország szuverenitása, megvédése mellett, a Soros-terv ellen voksoltak"

– értékelt Németh Szilárd.

Név szerint kiemelte a három nemmel szavazó képviselőt: Fodor Gábort, a Liberálisoktól, valamint Szelényi Zsuzsannát, valamint Szabó Szabolcsot, aki Németh Szilárd szerint csepeli képviselőként is kiáll a betelepítések mellett.

A határozati javaslatot több Fidesz-KDNP-s frakciótársával együtt jegyző politikus elmondta:

A határozat elutasítja a Soros-terv legfontosabb két elemét, a kötelező, felső létszám és a időbeli korlát nélküli betelepítést, valamint azt az Európai Parlamenttől érkező szándékot, hogy gyorsítsák fel a betelepítési eljárásokat. Emellett felkéri a kormányt arra, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket a Soros-terv ellen."

Németh Szilárd szerint a határozati javaslatot nemcsak azért nyújtották be, hogy kellő választ adjanak a brüsszeli bürokratáknak, a brüsszeli adminisztrációnak és az ottani Soros-által támogatott politikai köröknek, hanem azért is, mert a nemzeti konzultáción több mint 2,3 millió ember vett részt és 1,5 millió kérdőív feldolgozása után egyértelmű, hogy elsöprő többségben mondtak nemet az emberek a Soros-tervre. Itt volt ideje, hogy a magyar Országgyűlés a magyar emberek véleményét, érdekét, kérését is hangoztassa – nyomatékosított.

A fideszes politikus úgy vélte, hogy az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy az Európai Unió egész adminisztrációja, bürokráciája, "karöltve a Soros által támogatott képviselőkkel", vagyis a "Soros-frakcióval", azon dolgozik, hogy Soros-tervet végre tudják hajtani.

Emlékeztetett arra, hogy az ennek érdekében végzett jogszabályalkotási folyamat októberben kezdődött, amikor az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgársági jogi és igazságügyi (LIBE) bizottsága döntött a Soros-terv végrehajtásáról, majd egy hónap múlva az Európai Parlament is szavazott arról, hogy "egy az egyben" elfogadja ezt a javaslatot.

Németh Szilárd szerint ebben a helyzetben egyre nagyobb nyomás érkezett Magyarországra. Három kötelezettségszegési eljárás is elindult az ország ellen, és mindhárom egyértelműen kapcsolatba hozható a Soros-tervvel.

Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket tehet a kormány januárban, Németh Szilárd azt mondta:

A schengeni határokat meg kell védeni, a dublini rendszert nem lehet úgy módosítani, hogy az a nemzetállamok jogait csorbítsa, menekülteket pedig nem lehet összekeverni az illegális bevándorlókkal."

Emellett a Fidesz képviselője azt is elmondta, hogy EU-s adatok szerint 2016-ban a menekültek aránya 1,5 százalék volt, a gazdasági bevándorlóké pedig 98,5 százalék.

Ha segíteni akarunk, akkor nem ide kell importálni a problémát, hanem helyben kell segíteni

– mondta a fideszes képviselő, aki szerint menekültkérdés közösségi ügy, az illegális bevándorlás viszont tagállami.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére