Szegénység, kilátástalanság, nyomor ez jellemzi a Monarchia idején még 14 nemzetiségnek otthont adó, de a román nacionalizmusnak hála, ma már többségben románok lakta Zsil-völgyét. 

Zsil-völgy vidékét csak a 15–16. században említették először az oklevelekben „Syl havasa” néven egy Déváról, Lóránt Lepes erdélyi alvajda által keltezett, 1419-ből való oklevélben, melyben egy demsusi kenéz: Musina birtokrészeit sorolta fel.  

1494-ben II. Ulászló király Budán kelt oklevele említette a területet adománylevelében, melyben malomvízi Kendefy Mihálynak adományozta a Magyar- és Oláh-Syl folyó mentén Pterela, Malu és Nyakmezeki nevű szántókat, kaszálókat és legelőhelyeket.

A régiót meghatározó bányászat a monarchia dicső éveiben kezdődött, akkor az egyszerű hegyi pásztorfalvak egy pár év alatt teljesen megváltoztak, és bányászvárosokká alakultak át. A Zsil-völgy benépesedik az egész monarchiából betelepített munkásokkal. A medence lakossága a monarchia területéről települt ide. Jöttek magyarok főleg Székelyföldről, csehek, szlovákok, németek, rutének, románok, olaszok is. Megalakultak a bányászkolóniák. 1869-ben a négy fontosabb helység Petrilla, Petrozsény, Vulkán és Lupény volt, melynek lakossága 5400 fő volt, majd ez 1910-ben 36 951-re emelkedett.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015-ben indította el a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programját, amely az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot.

A program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsék, segítsék a már meglévő kinti közösségeket.