Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

A szakik azt mondják, hogy jó üzlet a befektetőknek a Nanushka

2018. augusztus 24. 11:28

Két év alatt megtízszerezte árbevételét a magyar divatmárka, a Nanushka, nemzetközi sikerének volumene még a pénzügyi befektetőket is meglepte - írja a Világgazdaság.

Idén várhatóan megközelíti a 3 milliárd forintot a Nanushka 90 százalékban exportból és 25 százalékban online értékesítésből származó árbevétele, jövőre pedig akár a 6 milliárdot is elérheti a vállalkozás menedzsmentje szerint. Az egyre inkább világmárkaként jegyzett magyar cégben erős potenciált látott a GB Partners által kezelt Exim Növekedési Alap is, amely 2016 vége óta csaknem egymilliárd forintot fektetett be.

Gurzó Anna, a GB Partners Investment operatív igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a Nanushka sikerének volumene még őket is meglepte, az árbevétel növekedési üteme például máris 20 százalékkal felülmúlta év eleji terveiket.

A Nanushka 2016-ban 335 milliós, tavaly 766 millió forintos árbevétellel és 208 millió forintos veszteséggel zárt, ehhez képest az árbevétel az idén már az első fél évben 928 millió forintra nőtt, miközben pozitív eredményt ért el a vállalkozás. Év végére 2,75 milliárdos forgalom mellett 100 millió forint feletti adózás előtti eredményt várnak.

Gurzó Anna szerint az év első felére beérett az új menedzsment és az alapkezelő eddigi közös munkája, amelynek keretében átalakították a cég teljes értékesítési rendszerét, kereskedelmi partneri hálózatát, új alapokra helyezték szállítási feltételrendszerét, változtattak az árazásán és az értékesítési stratégiáján.

A kizárólagos kereskedelmi partner helyett vegyes értékesítési rendszert alakítottak ki, amelyben mind a luxusáruházak, mind a magas presztízsű kisboltok helyet kaptak. Kiemelten hangsúlyos az online értékesítés, és az azt támogató disztribúciós hálózat megerősítése. A Nanushka nagy nemzetközi szállítócégekkel dolgozik együtt, amelyek lehetővé teszik, hogy 72 órán belül a világ bármely részére eljussanak a termékei.

A márka Budapesten kívül a világ 150 városában van jelen, online értékesítése pedig több száz országban zajlik, a Nanushka az első cég a magyar divatiparban, amelynek csapata a nemzetközi piacon is ennyire jelentős eredményeket ért el. A márka termékei a világ leghíresebb, legendás luxusáruházainak többségében már kaphatók.

Nemzetközi viszonylatban még rendkívül kicsinek számít a Na­nushka, de a földrajzi terjeszkedéstől és a termékkínálat bővítésétől is növekedést várnak.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

amerika, london, párizs

Elképesztő mértékben nőtt azon fiatal lányok száma, akik nemet akarnak váltani. A megdöbbentő adatok miatt utánajárnak annak, mi lehet az oka.

Ultrák nélkül vág neki az El-nek a Vidi

Ultrák nélkül vág neki az El-nek a Vidi

hajrá, magyarok!

Bár a sok néző garantált a fehérváriak összes meccsén, az nagy kérdés, milyen lesz a hangulat.

Öt év börtönre ítélték a röszkei terroristát, Ahmed H.-t

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

Hisztiznek a balosok Spanyolországban, mert a spanyol Néppárt támogatja Orbánt

Hisztiznek a balosok Spanyolországban, mert a spanyol Néppárt támogatja Orbánt

amerika, london, párizs

Felkérdezné az Unidos Podemos spanyol baloldali pártszövetség a spanyol néppárti képviselőket annak kapcsán, hogy nem szavazták meg a Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben - olvasható ki az MTI cikkéből.

Orbán: semmi szükség arra, hogy más védje helyettünk a magyar határt

Orbán: semmi szükség arra, hogy más védje helyettünk a magyar határt

kétharmad

Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje meg helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről - jelentette ki a miniszterelnök.

Fordulat a dán kultúrharcban: több kereszténység, kevesebb integráció

Fordulat a dán kultúrharcban: több kereszténység, kevesebb integráció

amerika, london, párizs

A dán kulturális minisztérium és a közszolgálati műsorközlő között kötött új szerződés értelmében utóbbinak ezentúl erőteljesebben kell hangsúlyoznia a dán társadalom keresztény gyökereit. Az integráció propagálása viszont kikerült a dokumentumból.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére