Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A spanyol civilek kiakadtak, mert az olaszok lefoglalták a migránsmentő hajójukat

2018. március 20. 22:30

BARCELONA, 22:30

A líbiai hatóságok felszólításának nem tettek eleget, nem adták vissza a migránsokat, inkább Olaszországba szállították őket. A Proactiva Open Arms (POA) ezek után kiakadt, mert az olasz hatóságok lefoglalták a hajójukat.

A Proactiva Open Arms (POA) spanyol NGO mentőhajója 216 migránssal kötött ki szombaton a szicíliai Pozzallo kikötőjében. Az olasz hatóságok lefoglalták a civilek migránsmentő hajóját, mivel az illegális bevándorlókat nem akarták átadni a líbiai hatóságoknak. A hajó lefoglalását Carmelo Zuccaro szicíliai ügyész rendelte el. Carmelo korábban széles körű vizsgálatot sürgetett, hogy kimutassák az egyes szervezetek és az embercsempészek közötti feltételezett kapcsolatot.

A spanyol szervezet kiakadt azon, hogy az olaszok lefoglalták a hajójukat. Szerintük ezzel a humanitárius akciójuk került veszélybe.

A Proactiva Open Arms 2017-ben kezdte munkásságát, azóta már több mint 5 ezer migránst szállított a partokra.

Fotó: AFP

Oscar Camps, a Proactiva Open Arms vezetője szerint az olaszok ezzel csak azt érték el, hogy a szolidaritást bűncselekménnyé minősítették. Egy humanitárius szervezet tengeren történő beavatkozását akadályozták meg – tette hozzá

Végre egy olasz ügyész gátat szab az embercsempészetnek – közölte Matteo Salvini, a választásokon legtöbb szavazatot kapott párt, az Északi Liga vezetője. Salvini korábban is hangsúlyozta, hogy irányváltásra van szükség az unió migrációs politikáját illetően, mivel Itália nem válhat menekülttáborrá.

2016-ban egész évben több mint 181 ezren érkeztek Olaszországba, 2017-ben pedig 127 ezer új menedékkérelmet nyújtottak be a migránsok.

A Bild am Sonntag című vasárnapi német lap biztonsági forrásokra hivatkozva korábban arról számolt be, hogy a Földközi-tenger észak-afrikai partvidékén 1,45 millió ember várakozik arra, hogy átkelhessen Európába. A La Repubblica című olasz napilap is arról számolt be év elején, hogy mintegy egymillió ember áll készen az észak-afrikai országban arra, hogy útra keljen Európába. Ezért az olasz belügyminisztérium attól tart, hogy a 2017 második felében tapasztalt jelentős csökkenés után ismét nagymértékben emelkedhet a Líbiából Olaszországba érkező migránsok száma.

A legóvatosabb felmérések szerint is 500 ezer illegális bevándorló tartózkodik Olaszországban.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Egy elkeseredett zsidó vezető: "nem tanácsos a kipaviselés a német nagyvárosokban"

Nem tanácsos a zsidó vallás előírásainak tiszteletét kifejező fejfedő, a kipa viselése a német nagyvárosokban - mondta a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) elnöke egy keddi interjúban.

Egyre feszültebb a helyzet Irán és az Egyesült Államok között

Egyre feszültebb a helyzet Irán és az Egyesült Államok között

amerika, london, párizs

Irán kiléphet az atomsorompó-egyezményből, ha Donald Trump amerikai elnök felmondja az iszlám köztársaság atomprogramjáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodást - jelentette ki kedden Ali Samháni tábornok, Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának titkára.

Az osztrákok ugyanazt gondolják Európa biztonságáról és jövőjéről, mint mi

Kövér László Tallinnban, az uniós parlamenti elnökök találkozóján tárgyalt mások mellett az osztrák Nemzeti Tanács elnökével.

Újabb bécsi kerület akar alkoholtilalmat bevezetni

A lokálisan bevezetett tiltást Florisdorf polgármestere is átvenné.

Élete végéig börtönben maradhat az egyik legismertebb szerb háborús bűnös

Élete végéig börtönben maradhat az egyik legismertebb szerb háborús bűnös

amerika, london, párizs

A hágai ügyészség életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte Radovan Karadzicra.

A magyarok többsége optimista a következő négy évet illetően

A magyarok 53 százaléka számít arra, hogy a következő négy évben tovább javulhat az ország általános és gazdasági helyzete is.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére