Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A románok alig várják, hogy koccinthassanak Erdély elcsatolásának századik évfordulóján

2017. augusztus 13. 16:58

SZÁSZKERESZTÚR, 16:58

Klaus Iohannis szerint a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát. 

Románia elnöke – aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, majd a román Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezette – a Brassó megyei Szászkeresztúron beszélt erről vasárnap, az erdélyi szász kultúrát népszerűsítő fesztiválon. Elmondása szerint a pozitív üzenetekre kell összpontosítani, majd hozzátette:

a szász közösség együtt fogja ünnepelni a románokkal Románia centenáriumát. [...] A centenárium rendkívül fontos, [...] mert szerintem Románia ebben a száz évben bizonyította be, hogy egy, a birodalmak peremén fekvő kis országból erős országot lehet kialakítani a régióban"

A román állami hírügynökség az államfő kijelentését Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentésére tett reagálásaként értelmezte. Ahogyan arról a 888.hu is beszámolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével a Szabadság kolozsvári napilap augusztus 4-én közölt interjút. Ebben a politikus kijelentette, hogy

a románságnak el kell fogadnia, hogy mi [az erdélyi magyarság] nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at." 

Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól.

Kelemen Hunor úgy vélte, hiba lenne, ha az erdélyi magyarság sündisznóállásba zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

A migránsok antiszemitizmusa miatt törvényben tiltanák meg a zászlóégetést Németországban

A migránsok antiszemitizmusa miatt törvényben tiltanák meg a zászlóégetést Németországban

amerika, london, párizs

Pár nappal ezelőtt olyan esemény történt Németországban, amely a 30-as, 40-es évek óta példa nélküli. Egy Dávid-csillagot ábrázoló zászlót égettek el a Brandenburgi kapu mellett.

Marokkó vállalta el a barcelonai terroristák eltemetését

Marokkó vállalta el a barcelonai terroristák eltemetését

amerika, london, párizs

A terrorista testvérpár családjának kérésére mindkét elkövetőt a marokkói M'Rirt városában temették el.

Tévés interjút adott az Irakban fogva tartott német ISIS-özvegy

Tévés interjút adott az Irakban fogva tartott német ISIS-özvegy

amerika, london, párizs

Linda Wenzel első alkalommal adott interjút héten a német Das Erste tévécsatornának. A fiatal nő arról beszélt, hogy miért csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Töretlenül növekszik itthon a házasságkötések száma

Az elmúlt hat évben csaknem másfélszeresére emelkedett a házasságkötések száma - írja a Magyar Idők a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatokra hivatkozva.

Döntöttek a franciák: szabadon lehet szörfölni az ISIS propagandaoldalain

Döntöttek a franciák: szabadon lehet szörfölni az ISIS propagandaoldalain

amerika, london, párizs

Hosszú vita végére tett pontot ezen a héten a francia alkotmánybíróság: a testület elvetette azt a törvénytervezetet, amely büntetéssel sújtotta volna azokat, akik a terrorizmust propagáló weboldalakat látogatnak.

"Többségben vannak a kötelező kvóta mellett álló tagállamok"

"Többségben vannak a kötelező kvóta mellett álló tagállamok"

közeleg a tél

Még mindig azok a tagállamok vannak többségben, amelyek rá szeretnék erőltetni a kötelező kvótát az Európai Unióra - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Már ingadozó szenátorok is beálltak Trump adóreformja mögé

Már ingadozó szenátorok is beálltak Trump adóreformja mögé

amerika, london, párizs

Az amerikai kongresszus vezető republikánus politikusai nyilvánosságra hozták pénteken a jelentős adócsökkentéseket előirányzó reformtervük végleges változatát, és megszerezték két, ingadozó szenátor támogatását is, ami kulcsfontosságú a jövő hét elején szavazásra kerülő reformcsomag elfogadásához.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére