Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
piszkostizenkettő
 
 
 
 

A nyugdíjasok felélik a jövőnket

2016. április 23. 19:28

Az európai társadalmak elöregedésével egy egészen újfajta háborúval nézünk szembe: a generációk harcával.

Egyre jellemzőbb tendencia a fejlett világban, hogy a kormányok igyekeznek szétosztani a pénzt az idősek között, a nyugdíjasok, korrektebben a „szépkorúak” kegyeit keresve. Mindez gyakorlatilag politikai oldaltól függetlenül megy végbe, a zászló színe szinte semmit nem jelent. Németországban nemrég bejelentették, hogy 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ami a legnagyobb emelésnek számít 1993 óta, bár a gazdasági és társadalmi környezet ezt nem igazán indokolja.

Hasonló lépésre szánta el magát Lengyelország is, ahol a nyugdíjkorhatár csökkentéséről és a juttatások emeléséről döntöttek. Magyarországon is állandó küzdelem megy a pártok részéről a nyugdíjasok szavazataiért, amire remek példa az MSZP által bevezetett, majd később eltörölt 13. havi nyugdíj esete.

Ahogyan Európában folyamatosan elöregedik a társadalom, a demográfiai piramis szép lassan átfordul, egy egészen újfajta „harc” van kialakulóban, de nem az osztályoké, hanem a generációké. Ezt a harcot Harold James szerint elsősorban a szavazófülkéknél vívják, de míg a nyugdíjasok választásokat nyernek, addig a fiatalok jelentős része otthon marad. A megszerzett zsákmány pedig nem más, mint a mérleg nyelvének elbillenése a nyugdíjrendszer irányába, szemben az oktatással, vagy például a kedvező adórendszerrel.

Statisztikák szerint Magyarországon háromszor nagyobb a szegénységben élő fiatalok és gyermekek aránya, mint a nyugdíjasok körében.

Ezzel az összecsapással a közgazdász szerint egy hosszú ideje meglévő társadalmi és politikai stabilitás készül megtörni. A konzervatív filozófus, Edmund Burke remekül látta, hogy a „társadalmi szerződés” nemcsak azok között él, akik élnek, hanem azok között is, akik már meghaltak, és akik majd megszületnek. De jogos a kérdés, hogy mégis mi ösztönözné a kormányokat arra, hogy „ismeretlen emberek” gondnokai legyenek a jelenlegi szavazók rovására?

A jelenre való fókuszálásnak ugyanakkor messzemenő következményei vannak. A választásokon vesztes generáció, a fiatalok egy egészen más jellegű fegyvert forgatnak: a lábaikat. Azokban az országokban, ahol az idősek „uralkodnak”, a fiatalok általában olyan gyorsan hagyják el az országot, amilyen gyorsan csak lehetséges – állapítja meg Harold James. Az oktatás azonban súlyos költségeket jelent az államnak, ami a fiatalok távozásával még komolyabb adósságterhet eredményez, hiszen a befektetés nem térül meg.

A jóléti államok sokak szerint az utolsókat rúgják, már korántsem állja meg a helyét az a megállapítás, hogy minden generációnak jobb lesz, mint elődjének. Ennek köszönhető a fiatalok politika iránti pesszimizmusa, illetve az egyre rosszabb közérzet a társadalomban. Emiatt az oktatásra fordított összegek egyre inkább kidobott pénzként jelennek meg a politikusok fejében. Ennek megfordítása nem kis teljesítményt igényel azokban az országokban, ahol az idősek kezében van a politikai kontroll.

Egyes elemzők még Jamesnél is brutálisabban írják le ezt a folyamatot, az idősebb generációkat az egykori európai gyarmatosítókhoz hasonlítják, akik kolonizálják a jövőt, felélve a gazdagságot és a tartalékokat, kietlenséget hagyva az általuk gyarmatosítottaknak, azaz a jövő fiataljainak. Az uralkodó énközpontú korszellemben azonban naiv gondolat a mostani generációk önzetlenségére számítani. Manapság az unión belüli biztonsági szelep garantálja a munkaerő mobilitását, ami kizárja az idősek elleni lázadást. Harold James szerint az igazi kérdés az, hogy mi lesz akkor, amikor a lehetőségek már külföldön sem lesznek jobbak, mint otthon.

A „piszkostizenkettő” egy blog- és véleményrovat, amely nem feltétlenül tükrözi a 888.hu szerkesztőségének véleményét.

OLVASTAD MÁR?

piszkostizenkettő
 
 
 
 
Nagyot küzdött a Mol Vidi FC, mégis gyászos lett az eredmény

Nagyot küzdött a Mol Vidi FC, mégis gyászos lett az eredmény

hajrá, magyarok!

6 év elteltével ismét magyar csapatnak szurkolhattunk az Európa Ligában. A csütörtök esti ellenfél a BATE Borisov, a fehérorosz bajnok volt.

Orbán mellé állt az EPP Junckerrel szemben

Orbán mellé állt az EPP Junckerrel szemben

amerika, london, párizs

Az állam- és kormányfők informális csúcstalálkozóján amellett, hogy Juncker egy gátlástalan csellel próbálkozott a Fidesz EPP-ből történő kipaterolására, sokféle nyilatkozatot is olvashattunk a résztvevőktől. Mutatjuk, mik voltak a fő csapásirányok!

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak ma a legfontosabb hírek!

Svéd miniszterelnök: ha szükséges, akár erőltetni is kell a kvótát az unión belül

Svéd miniszterelnök: ha szükséges, akár erőltetni is kell a kvótát az unión belül

amerika, london, párizs

A salzburgi találkozón a svéd szociáldemokrata miniszterelnök is kifejtette álláspontját. Nem meglepő módon a kötelező kvótát erőltetné.

Levelet írt Németh Sándor a Sargentini-jelentésről

Levelet írt Németh Sándor a Sargentini-jelentésről

kétharmad

Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

amerika, london, párizs

Elképesztő mértékben nőtt azon fiatal lányok száma, akik nemet akarnak váltani. A megdöbbentő adatok miatt utánajárnak annak, mi lehet az oka.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére