Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A nõk és a férfiak különbözõ dolgokban jók, a feministák semmiben

888.hu

2017.08.31. 20:58

A mindigellenzéki zászlóshajó most már olyan kiszámítható rendszerességgel ül fel az SJW-bicajra, mint amilyen magabiztosan forgatta pár éve gazdájuk a közbeszerzési értesítõt. Szórakozzanak velem és sztárvendégeimmel!

A mindigellenzéki zászlóshajó most már olyan kiszámítható rendszerességgel ül fel az SJW-bicajra, mint amilyen magabiztosan forgatta pár éve gazdájuk a közbeszerzési értesítőt. Szórakozzanak velem és sztárvendégeimmel!

Van egy különleges species, akik köztünk élnek, ugyanazzal a céllal, mint a lemuriánok, de sajnos nem titokban. Tagjai feministáknak nevezik magukat, ez egyszerre mutat rá önképükre és munkakörükre. Filozófus filozofál, feminista feminizál, de utóbbit valamiért, szemben az előzővel, a kortárs közélet komolyan veszi – modern korunk összes előnye és baja egyszerre megmutatkozik ebben az ellentétpárban.

Disclaimer: Soha nem volnék képes olyan aljasságra, hogy ezt a jelzőt kiterjesszem minden nőre, tehát a „nő vagyok, nem feminista” szlogenjét helyből megkapja bárki, aki arra érdemes. (Ezt persze a férfiak fogják eldönteni.)

Õk valamiért fordítva látják a világot, és szeretnék is, ha a szemléletüknek megfelelően az a feje tetejére állna. Ez minden bizonnyal azért van így, mert romantikus vagy bensőséges kapcsolatot egyedül a macskáikkal ápolnak – és az is a kajáról szól. Vannak még egyéb problémáik is, de ezúttal eltekintek ismertetésüktől, mivel szeme és ízlése a közép-kelet-európai vitalitásnak köszönhetően még sokaknak van. Ezt a mostanában divatos SJW-nyelv own-body-shamingnek nevezné, ha bárminemű önkritikára képesek volnának.

Ismeretes, hogy James Damore-t azért vágták ki a Goolagtól, mert képes volt lerajzolni egy memóban azt, hogy a nők és férfiak között vannak különbségek. Mindezt elfogadott, todományosan alátámasztott tanulmány formájában cselekedte meg, ami nem éppen a téma és a tartalom tökéletes egysége, mivel ezzel Béla bá’ is tökéletesen tisztában van, aki minden reggel egy felessel kezd a Kispipacsban. Csakhogy neki nincs biológiából diplomája, amit a Harvardon szerzett, Damore-nak van, valamint Béla bá’ nem is érzi problémának, hogy különböznek egymástól az emberek, mivel Béla bá’ nem kíván borg lenni a Hive Mindban, még ha ezt sokszor nem is fogalmazza meg ennyire tűpontosan.

Csakhogy a feministákat épp annyira nem érdeklik a biológiai törvényszerűségek, mint a saját testtömeg-indexük. Számukra a két nem közti különbségek tényszerűségei „előítéletek”, illetve annak a „szexizmusnak” nevezett fantom megtestesülései, amely nőnemű tábornokokat, programozókat eszik és üvegplafont szarik.

A hiszti tárgya az, hogy így is a Google alkalmazottainak maximum 30 százaléka nő, és ők sem feltétlenül ugyanabban a munkakörben dolgoznak, mint a férfiak. Jegyezzük meg, hogy ez már így is sok – vessünk csak egy pillantást a nőkvótákban náluk előrébb tartó Facebookra és a siralmas minőségű kódjaira, amikkel még a végleges törlésem előtt el fogják érni a Vkontakte regisztrációmat. Csoda, hogy nem változott még át a cég a Szívek szállodájává, bár Damore kiebrudalása épp a tyúkudvar érlelődő politikai zsarnokságának biztos jele.

Mindenki tisztában van vele, hogy a nők jobbak bizonyos dolgokban, mint a férfiak. Így mosogatásban, takarításban, vasalásban, karácsonyfa-díszítésben, feng shuiban, sőt bármiféle díszítésben, varrásban-szabásban, babázásban, a részegség fokának megállapításában stb. A feministák élénk fantáziája által alkotott szörnyeteget, a „patriarchátust” sehol sem látjuk, inkább az a modern elnyomás, hogy a férfiaknak is kell mosogatniuk. A főzést szándékosan hagytam ki, néha puszta véletlenségből a feministáknak is igazuk lehet, mert a legjobb szakácsok férfiak, bár én nem tartozom közéjük. (És ami azt illeti, másban is eltérek a mintától, mert szerelést is csak a megfelelő IKEA-képregénnyel vállalok, de egyre jobb leszek benne.)

De tegyük félre a kocsmai humorizálást! A valóságban élő emberek számára – legyenek azok akár nők, akár férfiak, és felejtsük most el a székely bölcsességet – teljesen természetes, hogy több női nővér van, mint feltaláló, hogy a dadusok többsége (talán összessége) is nő, és hogy ritkán látni női útépítőket. Számos olyan szerep van, ahol mindkét nem igen jól meg tudja magát találni, de akad néhány, ami nem éppen egyenlően oszlik el. Ezt semmiféle kényszer nem okozza, hacsak a feministák fantáziaszüleményeit nem tekintjük valódi létezőknek, de ennyi erővel hozhatnánk komoly politikai döntéseket egy LSD-trip során is.

A feministák számára talán elképzelhetetlen, de azon nők, akik nem szorulnak rá pusztán a macskáik szeretetére, döntenek maguktól, és arcpirító módon nőies szerepek, adott esetben az anyaság mellett döntenek (vagy az akadémiai pálya mellett, ha van jól kereső férjük, esetleg örökségük). És bár Damore-tól eltérően felmentésem van a biológia tudományából, de tartok tőle – és ezt a tapasztalat is igazolja – hogy a legtöbb nő bizony erre vágyik. Akad persze, aki nem, de az ember gyanakodni kezd, Christine Lagarde például nem férfi-e inkább, vagyis nem egy 19. századi férfi, aki gyengébb népeket akar kirabolni, gyarmati sorba vetni, miközben mindezt egy konferencián a fény (aka. modern piacgazdág) terjesztésével magyarázza.

Mutatis mutandis, Merkel.

Amit a „mintázatok” mutatnak, azok mindig általánosságok, melyektől léteznek eltérések. De attól még mintázatok maradnak. Az SJW-hadosztály azonban úgy áll hozzá, hogy menjenek a pokolba a szociológusok, meg a statisztikusok az ún. „tényeikkel”, mert ezek a tények érzéseket sértenek – tömegesen persze nem, legfeljebb a feministák érzéseit. De a statisztikáig el sem kell jutni, mert alapvetőbb dolgokat is képesek tagadni, amelyek vagy természetből fakadnak, vagy a kultúrából, de eredményét tekintve teljesen mindegy.

A trükk ugye az, hogy azt állítják, biológiai különbségként állítanak be társadalmi konstrukciók által okozott különbségeket. A vérmesebbje eljut odáig, hogy a nemi szervek is tulajdonképpen ilyenek. De még ha igazuk is lenne, akkor sem látja az egyszeri paraszt a problémát abban, hogy léteznek kulturális, életmódbeli, szerepbeli különbségek. De valószínű, hogy – a feministák legnagyobb bánatára – mind biológiai, mind kulturális vagy „társadalmi” különbségek léteznek, még akkor is, ha a feministákat inkább Brehm könyvében találjuk meg.

Azért hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a természetadta törvényszerűségeket sem szeretik túlságosan, különben nem próbálnák meg cáfolni, hogy a Jóisten vagy a természet az emberi vázat nem úgy alkotta meg, hogy önmagán cipeljen uszkve kétszáz kilót.

Ugyanez igaz a kedvenc „párhuzamukra”, a „faji előítéletekre”. Azon felháborodik valaki, hogy mennyi fekete van az NBA-ben? Vagy, hogy az ázsiaiak rendszerint jobbak matekból? Abból, hogy megállapítjuk, bizonyos csoportok tagjainak rendszerint jobb vagy rosszabb a teljesítménye bizonyos területeken, még nem következik a rabszolgaság intézménye, ahogy a nők és férfiak közti különbségek tudomásulvétele sem vezet „patriarchátushoz” vagy a „nők elnyomásához”. És ahogy igaz, hogy a feketék vagy az ázsiaiak jobbak bizonyos területeken, mind a fehérek, és rosszabbak más területeken, úgy a nők is jobbak bizonyos dolgokban, mint a férfiak, és fordítva.  

Csakhogy az SJW-hadosztály minden különbséget, sokszínűséget gyűlöl, talán épp azért, hogy mindenki olyan nyomorult legyen, mint ők, és negyven éves munkanélküliként kelljen minden reggel megkérni az anyukájukat, hogy hozza be nekik a kakaót, mert ebben az esetben azért mégiscsak vannak női feladatok. Persze ez sem a józan belátásnak köszönhető, hanem apu tenyerének.

A valóban követelhető egyenjogúság már rég megvalósult, ami a nőket illeti. Sőt, az is, ami a feministákat illeti, mert már feltüntetik az egységárakat az ömlesztett termékeken.

A nők természetesen érthetetlenek, ezért izgalmasak, és fantasztikusak (és nem csak azért, mert tudnak vasalni!), nélkülük bizonyosan rosszabb lenne a világ, de legalábbis erőszakosabb, koszosabb és randább. A nők szabad döntéseinek hívei viszont nem azok, akik a valóság ellen harcoló ideológiák fogságába akarják őket zárni.

Sokkal jobb a „patriarchátusban”.

(A cikket megalapozó tudományos kutatásért köszönettel tartozom a Tábori Rabbinak.)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére