Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A népszavazással a Fidesz csapdát állított az ellenzéknek

Tóth Dalma

2016.10.05. 12:48

A Fidesz-KDNP szerint új egység jött létre a népszavazás után és senki sem csalódott amiatt, hogy a referendum nem lett érvényes - tudta meg az Origo kormányzati forrásokból. A 888.hu legbelsõ fideszes forrásai megerõsítették, hogy kiváló a hangulat a Fideszben, a népszavazás sikeres volt, az ellenzék besétált a csapdába.

Az október 2-ai népszavazás után egy új egység jött létre az Orbán Viktor vezette kormány mögött, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1,1 millióval több szavazatot kapott a kvóta elleni küzdelem, mint amennyit a Fidesz-KDNP szerzett 2014-ben.

A párton belül az a vélemény uralkodik, hogy sikeres volt az elmúlt hónapok munkája. A kampánynak és a mozgósításnak köszönhetően tudtak maguk mögé állítani ennyi szavazót.

Amíg 2014-ben még csak 2,2 millió ember szavazott a kormánypártokra, addig most közel 3,3 millióan voksoltak nemmel a népszavazáson. Ez főként annak fényében számít jelentős előrelépésnek, hogy a 2014-es európai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP listájára csupán 1,1 millióan voksoltak.

A kvótareferendumot a kormány kezdeményezte, így a tét az volt, hogy mekkora bizalmat kap Orbán Viktor és a kabinet. Az áttörés ebből a szempontból is jelentős, hiszen most sikerült a korábbi szavazótáborokon túlnyúlni és olyanokat is megszólítani, akiket 2014-ben nem tudott elérni a Fidesz-KDNP.

A most kialakult helyzetet érdemes összehasonlítani a 2006-2010-es ciklussal. Tíz évvel ezelőtt az országgyűlési választáson 2,3 millió voksot szerzett a Fidesz-KDNP, de ez kevés volt ahhoz, hogy leváltsák az MSZP-SZDSZ kormányt. 2008-ban a szociális népszavazáson sikerült 3,4 millió embert a párt kérdései mellé felsorakoztatni, majd 2010-ben ennek a tábornak a segítségével kétharmadot szereztek.
Orbán Viktor szerint a kvótareferendummal egy új egységet sikerült létrehozni.

Ez az új közösség képes lehet arra, hogy a 2018-as választást eldöntse a mostani kormánypárt javára, hasonlóan, mint 2008-ban. Amíg 8 évvel ezelőtt ellenzékből mozgósított a Fidesz, addig ezt az eredményt hat és fél évnyi kormányzás után sikerült elérni. Ez a motívum is biztató a 2018-as választásra tekintettel.

A kvótareferendum, a 2008-as népszavazáshoz hasonlóan egyértelműsítette, elrendezte a frontokat, tisztázta, hogy ki hol áll. A kvótareferendum egyben csapdát is állított, melybe balról jobbra az összes ellenzéki párt belesétált, hiszen vesztükre az emberekkel szemben foglaltak állást.

A baloldali bojkottot sikertelennek ítélik a párton belül, mivel a mostani referendum részvételi aránya meghaladta az eddigi népszavazások átlagát, ami 42,6 százalék volt. Fontos azt is figyelembe venni, hogy a 2014-es országgyűlési választáson csupán 61 százalék volt a részvétel, így a mostani 43,64 százalékos arány nem tekinthető alacsonynak.

A népszavazás legnagyobb vesztese a Jobbik.

A párt nem vett részt aktívan a kampányban, ezért  még a nemek elsöprő győzelmét sem írhatja a maga javára. Ezt támasztja alá az is, hogy a Jobbik által irányított településeket a részvétel alatta maradt a megyei átlagoknak. A legjobb példa erre Ózd, ahol csak 31 százalék voksolt, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 41 százalék. Hasonló a helyzet Tiszavasváriban is, ahol csak 36,6 százalék szavazott, szemben a 44,58-as megyei átlaggal.

A Jobbikban kettős játékot játszottak, és ezzel teljesen becsapták szavazóikat. Érvényes népszavazás esetén is maguknak tudták volna be a sikert, de az érvénytelen népszavazásból is magukat akarják kihozni győztesen, ezért követelik a miniszterelnök lemondását. Legutóbb egyébként Toroczkai László, a Jobbik alelnöke mondta azt a Karc FM rádióban, hogy reményt keltő és derűlátásra okot adó, hogy 3,3 millió magyar ember ugyanúgy gondolkodik. Ezzel szembement a pártelnökével, aki kudarcnak értékelte a vasárnapi eredményt.

Kutatások bizonyítják, hogy a Jobbik nem tudott profitálni a népszavazási kampányból, sőt tovább csökkent a párt támogatottsága a kettős beszéd miatt.

(Origo)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére