Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
ökojobb
 
 
 
 

A német zöldek az atomerőművek bezárása ELLEN tiltakoznak

2018. október 23. 21:52

Mióta az esztelen liberális propaganda hatására Németországban felelőtlenül bezártak pár atomerőművet, azóta megduplázódott a sokkal környezetszennyezőbb szén felhasználása és kitermelése. A szénlelőhelyek miatt erdőket és történelmi múlttal rendelkező településeket kellett letarolni. A felbecsülhetetlen mértékű környezetszennyezés után a német zöldeknek megjött a józan eszük és újra elkezdtek hinni az atomenergiában.

A mostani fordulat akár Paks 2. megítélését is megváltoztathatja, hiszen a történelemben először olyan tüntetést tartanak, amelyen környezetvédők a nukleáris energia mellett fognak tüntetni. A közvélemény formálásában is jókora szereppel bíró szervezetek célja, hogy elérjék a németországi atomerőművek további üzemeltetését, valamint az, hogy szembeszálljanak a szerintük az atomenergiát megbélyegző "irracionális stigmával".

Az atomerőművek bezárása miatt Németország az ipari forradalom alapanyagára a szénre, illetve lignitre támaszkodott, amely a világ leginkább környezetszennyezőnek számító energiahordozója. A 2017-es és 2018-as üvegházhatás valamint a szén-dioxid-kibocsátás is nagymértékben megugrott.  

Németországban 12 ezer éves erdőt vágtak ki a liberálisok agymenései miatt

Németország atomellenessége mára oda vezetett, hogy miközben leállítják a klímavédelmi szempontból roppant előnyös atomerőműveket és gőzerővel építik a nap- és szélerőműveket, mégsem csökken az ország szén-dioxid-kibocsátása a várt mértékben. A folyamatos termelésre képes alaperőművek nélkül ugyanis az irdatlan mennyiségű szélerőműfarm és napelempark csak a szénerőművek termelésének növelésével tudja garantálni a német energiarendszer stabilitását a még üzemelő atomerőművek és gázerőművek mellett.

Ehhez roppant mennyiségű szénre van szükség, amelyet saját forrásból és importból fedeznek. Ennek érdekében újabb és újabb szénbányákat nyitnak, a szenes lobbi pedig elpusztít mindent, ami az útjába kerül. Falvakat és temetőket számolnak fel, templomokat rombolnak és pusztítják a természetet – írta Hárfás Zsolt szakértő.

Az atomenergiát támogató, német civil szervezetek a liberálisok "bölcsek kövének" a megújuló energiaforrások bálványozásának is nekimentek. Szerintük ugyanis, amennyiben Németország az eddig megújulókra, hálózatbővítésre és fosszilis erőművek fejlesztésére fordított összesen mintegy 580 milliárd dollárt atomerőművek építésére fordította volna, úgy mára az összes szenes és gázos erőművét nukleáris erőművekkel helyettesíthette volna, szén-dioxid-kibocsátását gyakorlatilag nullára csökkentve.

Nem kis részben a megújulók támogatása miatt a villamos energia Németországban az elmúlt évtized alatt 50 százalékkal drágult, és miközben 2015 és 2017 között 9 százalékkal bővültek a telepített napenergia-termelő kapacitások, 2017-ben mégis kevesebb áramot termeltek a panelek, mint 2015-ben, egyszerűen azért, mert jóval kevesebbet sütött a nap.

OLVASTAD MÁR?

ökojobb
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nagyot zuhant a magyar államadósság

Nagyot zuhant a magyar államadósság

kétharmad

Az államháztartás finanszírozási többlettel zárta a harmadik negyedévet.

Egy transznemű gyilkos nemátalakító műtétjét az adófizetők pénzéből finanszírozzák

Paris Green, eredeti nevén Peter Laing különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért ül börtönben, életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, de emberi jogaira hivatkozva most követeli nemátalakító műtétjét. A nagy-britanniai szabályok szerint márpedig ez jár.

Túltolták a píszít: már szinte mindent gyűlölet-bűncselekménynek tartanak a "britek"

Túltolták a píszít: már szinte mindent gyűlölet-bűncselekménynek tartanak a "britek"

amerika, london, párizs

A brit rendőrségre több ezer bejelentés érkezik gyűlölet-bűncselekményre hivatkozva. Az píszí aktivistái már olyannyira túltolták a biciklit, hogy volt olyan bejelentő, aki abban is rasszizmust vélt felfedezni, hogy megugatta őt egy kutya.

Ismét hazudott a HVG

Ismét hazudott a HVG

kinyílott a pitypang

Ezúttal Joó Hajnalka próbálkozott be egy független, objektív lejáratással. A lejáratás áldozata megkérte a HVG-t, hogy vegye le a cikket, ám a saját bevallása szerint a szakmai szempontokra kényes lap nem reagált. Per lesz belőle.

Környezetszennyező lenne a nejlonzacskók Greenpeace által követelt betiltása

Környezetszennyező lenne a nejlonzacskók Greenpeace által követelt betiltása

kinyílott a pitypang

A balliberálisok utolsó mentsvára a szavazók politikai szimpátiájának a megszerzésére a környzetvédelmi álca mögé bújás. Magyarországon a Greenpeace most például azt követeli, hogy a kormány tiltsa be a nejlonzacskók használatát. Annak ellenére követelik ezt, hogy tudják: a nejlonzacskók száműzésével valójában csak az eddiginél nagyobb környezeti károkat okoznának.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Chemnitz újratöltve: mozgássérültet erőszakolt egy "menekült", a rendőrség hallgat

Chemnitz újratöltve: mozgássérültet erőszakolt egy "menekült", a rendőrség hallgat

amerika, london, párizs

Két, egymástól független német forrás is megerősítette, hogy valóban gyanúsan nagy a rendőrségi hallgatás egy chemnitzi bűncselekmény kapcsán, melynek keretében egy szír "menekült" megerőszakolt egy mozgássérült asszonyt.

Hófehérke meséje tényleg nemi erőszakra bátorít?

Hófehérke meséje tényleg nemi erőszakra bátorít?

pszicho

A liberális agymenés szerint az összes Disney-mesét meg kellene reformálni.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére