Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A nap vicce: a BKV korábbi vezére nem tud korrumpálásról

Bokor Gábor

2017.03.27. 22:28

Aba Botond a metróépítés körüli korrupciós ügyet vizsgáló munkacsoport meghallgatásán elmondta, hogy szerinte nem is volt korrupció a beruházás körül.

Aba Botond 1993 és 2006 között volt a fővárosi közlekedési cég élén. A volt vezetőt hétfőn hallgatták meg, ugyanis az ő neve is felkerült a metróépítés körül kialakult botrány során. Aba a meghallgatáson kifejtette, hogy ő nem tud olyanról, hogy bárki kért vagy elfogadott volna pénzt.

Nekem kivitelező, mérnökszervezetek nem ígértek, nem adtak; én nem kértem és nem is fogadtam el semmilyen korrupciós pénzt"

– mondta beszédében a BKV korábbi vezetője.

Borbély Lénárd csepeli polgármester, a munkacsoport vezetője szerint azt számolták ki, hogy míg Aba volt a vezérigazgató, a vállalat 141 milliárd forintnyi szabálytalan szerződést írt alá. Az OLAF, azaz az Európai Unió csalás elleni hivatala pedig korábban azt jelentette be, hogy 54 milliárd forint kifizetése során merül fel korrupciógyanú.

Igen, volt sok szerződés, a legnagyobb szerződéseket mind én írtam alá, mindegyiknél volt egy betartott eljárásrend… Vállalom érte a felelősséget, de én úgy gondolom, hogy nagyon jó csapatokkal dolgoztunk együtt”

fogalmazott Aba Botond.

A volt BKV-vezér elmondta, hogy akár arra is kész, hogy saját maga és családtagjai ellen is vagyonosodási vizsgálatot indítson véleménye szerint azért, mert már egy másik meghallgatáson is elmondta nem kért és nem is fogadott el korrupciós összegeket.

Egymást mártják be

A közlekedési vállalat korábbi első ember korábban azzal borította a bilit, hogy besározta cinkostársát, Demszky Gábort. Aba Botond akkor azt mondta, hogy az SZDSZ-es politikus által vezetett főváros "nagyon erős befolyást gyakorolt a járműbeszerzésre". Aba a meghallgatáson külön kiemelte, hogy külön egyik fővárosi vezetővel sem volt nagyon jó barátságban, nem voltak bizalmasok.

A metróprojekt legnagyobb hibája az volt, hogy 2006 egy választási év volt, a határidők pedig irreálisan lerövidültek. A fúrópajzs elindítása kapcsán olyan időpontokat jelöltek meg, amelyek fizikailag lehetetlenek voltak. A városvezetésnek az volt az igénye, hogy az októberi önkormányzati választások idejére a fúrópajzs induljon el"

– mondta Aba Botond.

Újságírók megkérdezték a közlekedési vállalat egykori első emberét, hogy szerinte Demszky Gábor hazudott-e, amikor azt mondta, hogy nem tudott arról, hogyan zajlott a metróprojekt. Bár egyértelmű választ nem adott a kérdésre, Aba annyit elmondott, hogy Demszky rendszeresen kapott információkat arról, hogyan áll a projekt.

A többi vezér el sem mert menni

További ballib korrupciós ínyencségek is nyilvánosságra kerülhettek volna, azonban a többi behívott nem mert elmenni a megbeszélésre. Várták Aba Botond utódját is, Antal Attilát, aki szerint kétmilliárd forintos kenőpénzzel lehetett-e elnyerni a metróállomások belsőépítészeti munkái­nak 40 milliárdos szerződését. A bizottság várta Balogh Zsoltot, valamint Kocsis Istvánt is, ám egyikőjük sem ment el. Távolmaradásukat csak előbbi jelezte korábban. A kétes hírnévvel rendelkező Klados Gusztávot is szívesen meghallgatták volna, ám ő sem jelent meg. A vállalkozó jelenleg Malajziában, Kuala Lumpurban épít metrót.

Medgyessy is nyakig benne van

Ahogy arról szombaton is beszámoltunk, az Alstom francia járműgyártótól több részletben, csaknem 600.000 euró, azaz 180 millió forint ment ki a volt miniszterelnök családi vállalatához. A pénz egy része, körülbelül hetvenmillió forint később a volt miniszterelnök felesége, ­Medgyessyné Csaplár Katalin számlájára került születésnapi ajándék címén.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére