Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"A migránsokkal sok katona is érkezett"

Horváth Tamás

2019.01.31. 11:45

Errõl Földi László biztonságpolitikai szakértõ beszélt.

Az európai muszlimok vagy vallási alapon támadják a »hitetleneket«, vagy bosszút akarnak állni, mert úgy gondolják, hogy a szülőföldjükön kialakult káoszért Európa is felelős”

– hangsúlyozta Földi László az M1 csütörtöki műsorában.

A biztonságpolitikai szakértő kitért rá, hogy a mintegy kétmilliós tömeggel sok katona érkezett, nekik nem az a dolguk, hogy egyből merényletet kövessenek el, hanem be kell illeszkedniük a társadalomba.

Így majd a másod- és harmadgenerációs muszlim fiatalok olyan ideológiai hátteret kapnak, amely radikalizálja őket és terroristákká válnak”

– tette hozzá.

Földi László azt mondta, nemcsak az terrorizmus, amikor merényletre készülnek, hanem az is, hogy a mindennapokat "a feje tetejére állítják", mert nem hajlandók elfogadni az adott ország törvényeit.

Sokan vagy segélyekből akarnak megélni, vagy bűnözőkké válnak”

– jelentette ki.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére