Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"A migránsok ugyanolyan tanulatlanok, mint a cigányok"

Sümeghi Lóránt

2016.09.16. 11:28

Civil szervezetbe tömörülve, egységesen lépnének fel a migrációval szemben az európai romák, de az egyesület nyitott lesz arra is, hogy Európán kívüli cigányokat is integráljon a szervezetbe.

Lakatos Attila Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány vajda, az Európai Romák Egyesületének elnöke a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta, a szombati, miskolci alakuló ülésen a megyei cigány szervezetek mellett erdélyi, felvidéki és kárpátaljai tömörülések is részt vesznek.Ezt követően, hamarosan a cseh, majd a Nyugat-Európában élő cigánysággal is felveszik a kapcsolatot:

az egyesület nyitott lesz arra is, hogy Európán kívüli cigányokat is integráljon a szervezetbe, hiszen például Kanadában vagy az Egyesült Államokban is sok roma él."

Mint mondta, másfél hónapja merült fel az ötlet, hogy összefogják az európai cigányokat, hogy a migráció kérdéskörében együtt tudják képviselni az érdekeiket.

"Most még szabadon elengedjük a gyermekeinket iskolába, mert nem bántja őket senki. Ha bejönnek a bevándorlók, akkor félteni fogjuk a lányainkat, a feleségeinket és a családunkat, mert senki nem lesz biztonságban" - fogalmazott Lakatos Attila, hozzátéve, hogy munkahelyeiket is féltik, mert a migránsok ugyanolyan "tanulatlanok", mint ők, ugyanazt a munkát tudják elvégezni.

(Magyar Idők)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére