Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Magyar Honvédségnek több önkéntes és hivatásos katonára lenne szüksége

Csordás Bettina

2018.10.15. 16:50

Benkõ Tibor honvédelmi miniszter szerint a vezetési rendszert át kell alakítani, ehhez pedig törvénymódosítás szükséges.

A kormány célja, hogy erős magyar honvédséget építsen, ehhez pedig tovább kell emelni a magyar katonák létszámát"

– jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Székesfehérváron.

Benkő Tibor jelezte, hogy javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben arra kéri a parlamentet, hogy emeljék a katonák létszámát – írja a Magyar Idők.

Növelni kell a hivatásos és még inkább az önkéntes tartalékos katonák számát" 

– hangsúlyozta Benkő Tibor.

A honvédelmi miniszter hozzátette: Székesfehérvár eddig is kiemelt katonaváros volt, a továbbiakban pedig azt szeretném elérni, hogy ez még inkább így legyen. A hadsereg vezetését – a jelenlegi Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvéd Vezérkar összevonásával – a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át.

A parancsnokság a budapesti Honvédelmi Minisztériumból Székesfehérvárra költözne.
A miniszter ennek kapcsán elmondta: nem cáfolja a napokban megjelent híreket a vezérkar költözéséről és a honvédség vezetésének átalakításáról, ugyanakkor konkrétum még nincs, az esetleges változtatásokhoz törvénymódosítás szükséges.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére