Az izraeli filozófus „A nacionalizmus erénye” (The Virtue of Nationalism) című könyvéből jelent meg részlet a National Review-n, melyben a szerző amellett foglal állást, hogy a haladó liberális konstrukció az imperializmus egyik formája.

Hazony szerint a fáraókhoz és a babiloni királyokhoz, a római császárokhoz és a római katolikus egyházhoz, vagy éppen a marxistákhoz hasonlóan a liberálisok szintén egy grandiózus elmélettel rendelkeznek arról, hogy miképp is fognak békét és gazdasági fellendülést hozni a világban azáltal, hogy lebontják a határokat és egységesítik az emberiséget a saját, univerzális szabályaiknak megfelelően.

– írja a filozófus a liberális elitről, akik mindemellett – más imperialistákhoz hasonlóan – gyorsan kifejezik undorukat, megvetésüket és haragjukat, ha éppen más elképzelésekkel találkoznak.

Yoram Hazony ennek kapcsán megjegyzi, hogy a liberális imperializmus természetesen nem monolitikus. Amikor ugyanis George H. W. Bush deklarálta egy „új világrend” eljövetelét a kommunista blokk bukása után, akkor egy olyan világot képzelt el, melyben Amerika szolgáltatja az ENSZ Biztonsági Tanácsához köthető joguralom fenntartásához szükséges hadsereget. A rá következő amerikai elnökök elutasították ezt a tervezetet, és egy olyan világrendet részesítettek előnyben, ami Amerika egyoldalú fellépésén alapult az európai szövetségesekkel és másokkal egyeztetve.

Ezzel szemben az európaiak azonban inkább „transznacionalizmusról” beszéltek, mely nézőpont szerint a független nemzetek hatalma, beleértve Amerikát is, az Európában létrehozott nemzetközi és közigazgatási szervek döntései alá rendelődik.

– írja az izraeli filozófus, aki szerint a legtöbb esetben mindez egyszerűen a császár és a pápa közötti szüntelen középkori viták reinkarnációja.

Míg a császár szerepében (javarészt az amerikaiak) ragaszkodnak ahhoz, hogy az autoritásnak Washingtonban – mint politikai és katonai központban – kell összpontosulnia. A pápaság szerepében azok tetszelegnek (többnyire az európaiak, illetve számos amerikai tudós), akik a végső autoritást az egyetemes törvények legmagasabb szintű tolmácsolásában látják, nevezetesen az ENSZ és az Európai Unió igazságügyi intézményeiben.

– jegyzi meg Hazony.

A Herzl Intézet vezetőjének meggyőződése, hogy minden civakodásuk ellenére a liberális konstrukció hívei egyetlen imperialista vízió érvényesülésében egyesülnek: olyan világot szeretnének látni, melyben a liberális elveket egyetemes törvények kodifikálnak és szükség esetén erővel kényszerítik rá a nemzetekre. Ezáltal egyetértenek abban, mi fogja elhozni számunkra az egyetemes békét és a jólétet.

– idézi a szerző Ludwig von Mises szavait, mely valamennyi liberális frakciót jellemez és mostanra teljesen hagyományos liberális állásponttá vált.

Yoram Hazony szerint mivel a liberalizmus ellenfelei gyakorlatilag egyenként semmisültek meg, az enyhítő tényezők partvonalra kerültek, a dogmatikus liberalizmus mint domináns hang maradt meg a liberális táboron belül – egy olyan hangként, mely gyorsan magáévá tette a középkori katolikus birodalom legrosszabb vonásait öntudatlanul, beleértve a tévedhetetlenség tanát, valamint az inkvizíció és az indexre tétel hajlamát.

– írja könyvében Hazony.

A szerző ennek okát abban véli felfedezni, hogy egy egyetemes politikai rendben, ahol mindenütt egy egységes jog érvényesül, ott a politikai és vallási álláspontok vagy éppen a nemzeti önrendelkezés elvével szembeni tolerancia szükségszerűen hanyatlik. Ennek példájára az izraeli filozófus a nyugati elit Brexittel szembeni agresszív ellenérzéseit hozza fel, mivel a liberális konstrukció nézőpontjából Európa egyesítése nem csak egy legitim politikai lehetőség a többi közül, hanem az egyetlen legitim lehetőség.

Ugyanakkor nem Nagy-Britannia az egyetlen nemzet, mely érezte a liberálisok ostorának csattanását, hiszen mind Amerika, mind Izrael, vagy éppen a közép-európai országok is megtapasztalhatták azt Hazony szerint. Legyen szó például a zsidó és a keresztény hagyományokról, a nemzeti politikáról vagy a bevándorlás kérdéséről.

 – hívja fel a figyelmet a szerző, aki úgy véli, hogy az igazi sokszínűség a nyugati államok alkotmányos és vallási karakterében csak úgy tud jelen lenni még ma is, hogy az a szabadságukhoz ragaszkodók rovására megy.