Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A lengyelek beperelhetik az Európai Bizottságot

2017. május 19. 15:28

VARSÓ, 15:28

A lengyel kormány kész arra, hogy peres úton rendezze vitáját az Európai Bizottsággal, amely meg akarja büntetni, amiért nem hajlandó migránsokat befogadni. Amennyiben Brüsszel nem enged, úgy Varsó kész népszavazásra vinni az ügyet – mondta Konrad Szymanski európai ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes.

Fotó: AFP

Szymanski a Zet rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy:

Szó sem lehet semmilyen büntetésről. Nem kizárt, hogy bíróságon találkozunk. Mi készek vagyunk erre."

Szymanski a migrációs ügyekért felelős uniós biztos, Dimitrisz Avramopulosz keddi, európai parlamenti plenáris ülésén elhangzott kijelentésére reagált, ami szerint :

jogi és egyben erkölcsi kötelezettsége az Európai Unió tagállamainak, hogy részt vegyenek a 160 ezer menedékkérő elosztását szolgáló uniós mechanizmusban."

A bizottság helyzetértékelésében kiemelte Magyarországot, Lengyelországot és Ausztriát, amelyek eddig egyetlen áthelyezést sem hajtottak végre. Rámutattak arra is, hogy Csehország már közel egy éve nem tett felajánlásokat.

Ha az Európai Bizottság úgy dönt, hogy támadást indít Lengyelország ellen, arra fogjuk felhívni a figyelmet, hogy Lengyelország egy azon 26 ország közül, amelyek nem hajtják végre a döntést – mondta Konrad Szymanski.

Nem zárta ki, hogy Lengyelországban népszavazást tartanak a menekültek befogadásáról. 

Ha valaki megpróbálja sarokba szorítani a lengyeleket, az ilyen cselekedetek következménye népszavazás lehet"

– mondta.

A Jaroslaw Kaczynski vezette a Jog és Igazságosság nevű konzervatív lengyel párt hatalomra kerülése után Lengyelország egyértelművé tette, hogy elfogadhatatlan számára a kvótarendszer, és nem telepít be migránsokat.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Orbán: az első menet végén jól állunk

Orbán: az első menet végén jól állunk

közeleg a tél

Újabb videoüzenettel jelentkezett a miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsról.

A magyar emberek biztonságban készülhetnek az ünnepekre

A honvédelmi miniszter a hercegszántói határvédelmi bázison tartott állománygyűlést követő sajtótájékoztatón kijelentette, a magyar emberek biztonságban készülhetnek az ünnepekre, mivel Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa, köszönhetően a magyar katonáknak és rendőröknek.

A pécsiek sem kérnek Soros György felforgató tevékenységéből

A pécsiek sem kérnek Soros György felforgató tevékenységéből

közeleg a tél

A pécsi Soros-kampányközpont létesítése elleni tiltakozó nyilatkozatot fogadott el a pécsi önkormányzat közgyűlése csütörtökön.

Az SPD tovább szórakozik Merkelékkel

Az SPD tovább szórakozik Merkelékkel

amerika, london, párizs

Három hónappal a választások után sem sikerült Merkelnek kormányt alakítani.

Sopron, a város, ami hű maradt

Sopron, a város, ami hű maradt

szabad vasárnap

1921. december 14-én hideg napra virradtak a soproniak. A városban munkaszüneti napot rendeltek el, így az üzletek és a hivatalok egytől egyig zárva voltak. Csak a kávéházakban, a vendéglőkben és a Kaszinóban volt nagy a nyüzsgés. A város lakói jól tudták, hogy fontos napra ébredtek, hiszen a választás tétje nem volt kevesebb, mint eldönteni, hogy a város magyar maradjon vagy az osztrákok kezére kerüljön.

Görög valóság: luxushotelekben szállásolják el a migránsokat

Mindezt persze EU-s támogatással, az európai adófizetők pénzéből.

Hátborzongató karácsonyi fenyegetéssel jelentkezett az ISIS

Hátborzongató karácsonyi fenyegetéssel jelentkezett az ISIS

amerika, london, párizs

Nem állnak le a dzsihadisták, legújabb online propagandaanyagukban ezúttal saját szomszédunkat fenyegették meg.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére