Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A kvótareferendum végsõ eredménye

Horváth József György

2016.10.07. 09:58

Minden szavazatot összesített az NVI: 56 ezer IGEN és 3,36 millió NEM született.

Befejezte a Nemzeti Választási Iroda a vasárnapi népszavazáshoz érkezett levélszavazatok összeszámlálását csütörtök késő este, így megvan az előzetes végleges eredmény"

– mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke az MTI-nek.

Eszerint az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen: 56 ezren "igen"-nel, 3 millió 361 ezren "nem"-mel. A 1990 óta csak egy népszavazáson szavaztak egy kérdésre egyféleképpen többen, mint október 2-án a "nem"-re.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a 130 356 érvényes levélszavazat 99,23 százaléka volt "nem", és 0,77 százaléka "igen" voks. Elmondta: a határon túl élő, állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgároktól 154 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből lett 130 ezer érvényes. Ez jobb arány, mint legutóbb, 2014-ben ugyanis a 158 ezerből 128 ezer volt érvényes.

Az NVI-ben pénteken kézzel is megszámolják a levélszavazatokat, ezután tudják a végleges adatokat – tervei szerint kedden – benyújtani a Nemzeti Választási Bizottságnak, amely kiállítja az eredményről a jegyzőkönyvet, a jogorvoslati határidők lejárta után pedig megállapítja az országos népszavazás végeredményét.

A Magyarországon és a külképviseleteken a szavazókörökben leadott, valamint a levélben beérkezett szavazatokat összesítése szerint a szavazáson 3 642 671-en vettek részt. 3 417 572-en, az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen, 56 157-en "igen"-nel, 3 361 415-en "nem"-mel.

A valasztas.hu-n található adatok szerint 1990 óta, a kvótareferendum előtt négy országos népszavazást tartottak, amelyen összesen hét kérdést tettek föl: a NATO- és az EU-csatlakozásról, az egészségügyi intézmények állami tulajdonban tartásáról, a kedvezményes honosításról, a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról. Ezek közül
egyetlen esetben szavaztak egy kérdésre egyféleképpen többen, mint október 2-án a "nem"-ekre: a 2008-as népszavazás első kérdésére, a kórházi napidíj elutasítására 3 385 981 "igen" szavazat érkezett.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére