Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A korrupció a kenyai futókat sem kíméli

888.hu

2015. november 24. 11:31

NAIROBI, 11:02

Tucatnyi világklasszis sportoló tiltakozott hétfőn a kenyai atlétikai szövetség központja előtt. Az ok pedig az volt, hogy a vezetők komoly pénzt nyúltak le egy amerikai sportszergyártó céggel kötött megállapodást követően. A sportolók a vezetők lemondását követelték.

A futók szóvivője elmondta, hogy elegük van ebből. Julius Ndegwa arról is beszélt, hogy a több mint 70 futó azt tervezte, hogy az iroda előtt tölti az éjszakát.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség még a hónap elején jelentette be, hogy etikai vizsgálatot indít a kenyai szövetség ellen egy 700 ezer dolláros szponzori szerződés miatt. A ügyben már nyomoznak a kenyai hatóságok is. David Okeyo, a szövetség elnöke, akit a lopással gyanúsítanak már elérhetetlen.

A Nike annyit fűzött az eseményekhez, hogy ők a helyi hivatalos szervezettel léptek kapcsolatba, illetve a sportszergyártó minden üzleténél tisztességesen jár el, és ugyanezt várja a partnereitől is.

Kenya manapság a korrupció melegágya. Majdnem minden héten kirobban valami botrány, ami meghökkenti az egész ország közvéleményét.

(nytimes.com)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán: Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll

Orbán: Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll

kétharmad

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester szombaton aláírta a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló megállapodást, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása.

Az utcán maszturbált, majd egy 68 éves asszonyt erőszakolt meg egy "menekült"

Az utcán maszturbált, majd egy 68 éves asszonyt erőszakolt meg egy "menekült"

amerika, london, párizs

A felkavaró eset Olaszországban történt, a hajléktalan migráns egy hónappal ezelőtt kapott menekültstátuszt.

Hatalmas fölényben a Brexit-pártiak Nagy-Britanniában

Hatalmas fölényben a Brexit-pártiak Nagy-Britanniában

amerika, london, párizs

Drasztikusan apad a brüsszelita, maradáspártiak csoportja Nagy-Britanniában, miután egy friss felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 28 százaléka gondolja úgy, hogy el kellene vetni egy az egyben az unióból való kilépés ötletét.

Országos tüntetés Macron ellen - az elnök nem érti a mindennapi emberek nehézségeit

Országos tüntetés Macron ellen - az elnök nem érti a mindennapi emberek nehézségeit

amerika, london, párizs

Növekszik az elégedetlenség Franciaországban, miután emelkedik az üzemanyagok ára. Szombaton gigatüntetésre készülnek a franciák: mintegy 1500 helyszínen fogják korlátozni a forgalmat az autósok.

Kövekkel dobálták meg az elégedetlen mexikóiak az illegális migránskaravánt

Kövekkel dobálták meg az elégedetlen mexikóiak az illegális migránskaravánt

amerika, london, párizs

A balliberális nemzetközi eliten kívül sem a helyiek, sem pedig egyes politikusok nem örülnek a fokozódó bevándorlásnak. Például az Egyesült Államokkal közös határnál fekvő mexikói Tijuana polgármestere a városban tartózkodó, az Egyesült Államokba igyekvő több mint 2 ezer migráns távozását sürgette pénteken.

Öt EU-s tagállamba vándorolhatott Kadhafi titkos pénze

Öt EU-s tagállamba vándorolhatott Kadhafi titkos pénze

amerika, london, párizs

Moammer Kadhafi egykori líbiai diktátor pénzalapjait 2011-ben befagyasztotta az ENSZ. Vagyis azokhoz elvben nem lehetne hozzáférni, a közelmúltban azonban kiderült, hogy több százmillió euró hiányzik ezekről a számlákról. A legújabb információk alapján a líbiai pénzügyi alapokat összesen 5 EU-s ország csapolhatta meg. Belgium, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Luxembourg érintett.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba az új, kinevezett magyar nagykövetet

Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes legutóbbi, Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miatt problémáznak az ukránok.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez történt a mai nap.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére