Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

A kormány egy csomó pénzt költ az oktatásra

2017. május 25. 16:28

A magyar gazdaság állapota lehetővé teszi, hogy plusz források jussanak az oktatásra és az egészségügyre. A 2018-as költségvetésben 97 milliárd forinttal több pénz van oktatásra, mint az idén - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Esztergomban.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy katolikus iskolába 220 ezer tanuló jár, az állami iskolákban 327 ezren tanulnak hittant, fakultatív hittanra pedig 368 ezren járnak.

Balog Zoltán elmondta, 2016 végén 54 milliárd forintos program indult az egyházi oktatás fejlesztésére, valamint a kormány 2 milliárd forinttal támogatta az egyházi iskolákban használható tankönyvek kidolgozását.

A miniszter kijelentette, "tudatosan utasítsuk vissza azt a vádat", hogy az egyházi iskolarendszer elitképző és nem törődik a szegényekkel, miközben a hátrányos helyzetű tanulóinak száma körülbelül megegyezik az állami iskolarendszerével — írja az MTI.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy még államtitkárként Erdő Péter bíborossal közösen alapították a keresztény roma szakkollégiumi hálózatot. Ma az egyházak fenntartásában több városban, összesen csaknem 300 fiatal teljes ingyenességgel lakik, étkezik és szellemi segítséget kap hátrányainak leküzdéséhez.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán vezetésével nyert a magyar válogatott

Orbán vezetésével nyert a magyar válogatott

hajrá, magyarok!

A magyar labdarúgó-válogatott hozta a kötelezőt Észtország ellen.

A soron következő EP-választásnak minden korábbinál nagyobb hatása lehet

A jövő évi európai parlamenti (EP-) választások nagyobb hatással lehetnek az Európai Unió jövőjének alakulására, mint bármely másik korábbi EP-választás - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban, a V4-ek parlamenti elnökeinek találkozóján.

Iszlamizációellenes programmal állt elő egy svéd város önkormányzata

Többek között betiltják a halal ételeket az iskolai menzákon és az idősek otthonában.

Orbán: ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre

Orbán: ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre

kétharmad

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este Milánóban a világhírű magyar zeneszerző, Kurtág György első operájának ősbemutatója előtt nyilatkozott az M5 kulturális csatornának.

A német balosok Trianonnal játszadoznak

A német balosok Trianonnal játszadoznak

kinyílott a pitypang

Ott tart ma a hazai és a nemzetközi baloldal, hogy Nagy-Magyarország feldarabolásáról szerveznek játékot Budapesten. Mindezt német pénzen, az első világháború lezárásának századik évfordulóján, s két évvel a gyalázatos békediktátum centenáriuma előtt.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Erről szólt a mai nap.

Román elemző: Csíkszereda Románia szívében van

Román elemző: Csíkszereda Románia szívében van

amerika, london, párizs

Egy befolyásos román szakértő azt kifogásolta bejegyzésében, hogy Magyarország két erdélyi focicsapatot is támogat. Írásának címében Csíkszeredát és Sepsiszentgyörgyöt Románia szívének nevezi.

A globalista Macron és Merkel páros semmibe veszi Európa történelmét

A globalista Macron és Merkel páros semmibe veszi Európa történelmét

piszkostizenkettő

Macron és Merkel "az örök világbéke" jegyében úgy emlékezett meg az első világháborúról, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint Kelet- és Közép-Európa gyakorlatilag megemlítésre sem került. Az, hogy megemlítsék a trianoni békediktátumot és annak következményeit, természetesen egy pillanatra sem merült fel a globális világrendért aggódó, és ezért a nacionalizmus és a nemzetállamok ellen küzdő Merkel-Macron dream teamben.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére