Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

A Kettős Mérce halottgyalázó firkásza hamarosan szögre akaszthatja a billentyűzetet

2017. augusztus 20. 13:58

A marxista Kettős Mércére firkáló Jámbor András szombaton még a híres kampánystratéga, Arthur Finkelstein halála kapcsán gyűlölködött. Vasárnap viszont belebegtette: bedobja a törülközőt, ha a Fidesz kétharmaddal húzza be a 2018-as voksolást.

Ahogy azt szombaton Gellért kollégám megírta, Jámbor András felült a gyűlöletbiciklire, és elkezdett száguldozni rajta.

A folyton-folyvást pénzért kuncsorgó "hiperfüggetlen" mikroblog liberális zsebfirkásza egy olyan Facebook-posztot okádott ki magából, amelyen egy kép látható, rajta Jámbor, aki épp egy vörös csillagos Heinekent fogyaszt – és az egész kompozíciót ezzel a szöveggel spékelte meg: RIP Finkelstein. Nagyon fogsz hiányozni.

Vasárnapra azonban úgy tűnik, hogy az a bizonyos gyűlöletbicikli nemsokára meg fog állni. A 168 órának adott interjújában Jámbor zsebfirkász azt mondja:

Ha pedig a Fidesznek jövőre kétharmada lesz, nem is lesz értelme ilyen oldalakat csinálni, én is jó eséllyel befejezem az újságírást."

Szavadon fogunk, Andriska.

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Kisfilm arról, hogy miként árulta el a Jobbik és a baloldal Magyarországot

Kisfilm arról, hogy miként árulta el a Jobbik és a baloldal Magyarországot

közeleg a tél

Simicska Lajos pénze annyira megtetszett Havas Henriknek, Heller Ágnesnek, Magyar Györgynek és a balliberális értelmiség viperafészkeként elkönyvelt Spinoza Ház tagságának, hogy beálltak a sorba és elkezdték tolni a Jobbik szekerét.

Az amerikai hadsereg nehezen szabadul az elavult Humvee terepjáróktól

Az amerikai hadsereg nehezen szabadul az elavult Humvee terepjáróktól

amerika, london, párizs

A Humveek a technikai fejlődés miatt napról napra egyre sebezhetőbbek. Ezért az amerikaiaknak egyre sürgetőbb lenne a több tízezer Humveet egy korszerűbb, új járműre lecserélni. Az amerikai katonai szaksajtó szerint a teljes cserére azonban nincs esély, még a világ legnagyobb és legtöbb pénzből működő hadseregében sem - részben pénzügyi, részben pedig logisztikai okok miatt. A tengerészgyalogsághoz a Humveek helyére 2019-től érkeznek majd új járművek.

Már megvan a Soros-birodalom örököse

Már megvan a Soros-birodalom örököse

közeleg a tél

A világ 29. leggazdagabb emberének számító Soros György már készül az utódlásra, fokozatosan adja át hálózatának működtetését fiának, Alexander Sorosnak. Miután Alexander 2012-ben megtartotta "bemutatkozó partiját" New Yorkban, azonnal belevetette magát apja birodalmának működtetésébe, az elmúlt években már a világ számos befolyásos vezetőjével négyszemközt tárgyalt, és egyedül intézte az Open Society Foundations ügyeit.

Megduplázták a barátnőjét lemészároló sportoló büntetését

Tizenhárom év és öt hónapra, vagyis több mint duplájára növelte a szándékos emberölésért elítélt Oscar Pistorius paralimpiai bajnok futó büntetését a dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság.

Trump, a konzervatív nacionalista

Trump, a konzervatív nacionalista

amerika, london, párizs

F. H. Buckley amerikai jogászprofesszor arra figyelmeztet, hogy az amerikai történelem fényében Trump populistaként való leírása nemcsak téves, hanem rossz szándékú is, az amerikai elnök ugyanis Benjamin Disraelihez és más - jóléti szociális politikát folytató, minden társadalmi rétegre figyelő - angolszász politikusokhoz hasonlóan konzervatív nacionalista.

Az SPD már tárgyalna a nagykoalícióról

Az SPD már tárgyalna a nagykoalícióról

amerika, london, párizs

Továbbra sem dőlt el, mi lesz Németországban, de könnyen lehet, hogy semmi újdonságra nem számíthatunk.

Szél Bernadett rendesen elhajtotta a lejmoló Vona Gábort

Szél Bernadett rendesen elhajtotta a lejmoló Vona Gábort

közeleg a tél

"Én nem szeretnék vele koalícióba kerülni" - utalt az egyre hiteltelenebb Vona Gábor vezette Jobbikra tegnap este Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a Simicska TV esti műsorában.

Fodor Csaba: antiszolidaritás, hogy mindenkit be kell fogadni

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint antiszolidarizmus az, hogy minden menedékkérőt be kell fogadni, szolidárisnak a jogrenddel kell lenni.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére