Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A kereszt kihelyezése ellenreakció az iszlám térnyerésére

2018. május 2. 16:00

Birgit Kelle német publicista a keresztek kihelyezésére vonatkozó bajor döntést nem a kereszténység megerősítésére tett szándékként, hanem az iszlám térnyerésére adott ellenreakcióként értelmezi.

A Welt szerzője a véleménycikkében kiemeli, hogy a változatosság kedvéért Bajorországban nemsokára felkerülnek a keresztek, nem pedig le, ahogyan az általában lenni szokott. A várakozásoknak megfelelően azonban nagy emiatt a hőbörgés.

Mióta Markus Söder miniszterelnök bajor kormánya meghozta a határozatot, hogy június elsejétől minden állami hivatalban egy »jól látható« helyre ki kell helyezni a keresztet a keresztény emberkép és hitvallás jeleként, sokan lázasan az állam semlegességére igyekeznek figyelmeztetni”

– teszi hozzá.

Markus Söder

Fotó: AFP

Kelle ennek kapcsán felidézi a liberális Christian Lindner szavait is, akit mindez egyenesen a török elnökre, Erdoganra emlékeztet. A német publicista szerint azonban az alaptörvényt az Isten előtti felelősség tudatában írták meg a nép számára – ami mai napig olvasható az előszóban –, így

világos, hogy társadalmunk alapjától nem vonatkoztatható el egy, az embernél nagyobb hatalom hite.”

A szerző úgy véli, hogy a hívő keresztények most felkiálthatnának, hogy „hurrá, visszatért a vallásunk”, azonban azok az események, melyek a kereszt kihelyezéséhez vezettek, inkább szomorúak, vagyis jobban mondva aggasztóak. Hiszen a keresztek felhelyezése valójában nem a keresztény hit németországi megerősítését szolgálja, hanem sokkal inkább egy ellenreakció az iszlám térnyerésére és válasz arra a végtelen vitára, hogy akkor most az iszlám Németországhoz tartozik-e, és ha igen, akkor jó-e ez – írja Birgit Kelle.

Összevert zsidók; megtámadott melegek; zsidógyűlölők, akik zenei díjakat kapnak; lányok, akikre fejkendőt kényszerítenek, és akiket nőként az alapvető jogaiktól távol tartanak. Gyilkosságok és merényletek az iszlám nevében, és aztán a muszlimok sértett humortalansága, mikor a prófétájukat nevetségessé teszik, párosítva azzal a hajlammal, hogy az egészet nonverbálisan és – újabban – különböző méretű késekkel intézik el.

Bajorországban tehát nem a hit figyelhető meg, hanem a riadókészültség és az az akarat, hogy biztosítsák a kereszténység helyét a vezető kultúrában – tekintettel arra, hogy az alkotmány azon vívmányait, amelyek a keresztényi emberképen alapulnak, a megsemmisülés fenyegeti”

– olvasható a Welt oldalán megjelent publicisztikában.

Birgit Kelle szerint mára a német identitás részévé vált, hogy „fülünket-farkunkat behúzzuk” akkor, ha a saját vallásunk és a saját értékrendünk melletti hitvallás kerül szóba.

Nemcsak fociban vagyunk világbajnokok, hanem abban is, ha bocsánatot kell kérni a saját létezésünkért, a saját vallásunkért és a saját véleményünkért”

– írja a publicista, aki azt is hozzáteszi, hogy katolikusként már odáig jutottak, hogy a német egyházi vezetőket nevetségessé teszik, a világban zajló keresztényüldözést pedig szemérmesen a szőnyeg alá söprik.

Kereszt nélkül | Heinrich Bedford-Strohm és Reinhard Marx

Fotó: AFP

Minderre ékes példa a Bedford-Strohm és Marx evangélikus-katolikus püspökduó, akik magukra hagyták híveiket, amikor – tekintettel a muszlim vendéglátókra – a 2016-os szentföldi látogatásukkor a Sziklamecsetnél megelőző szándékkal levették keresztjeiket.

Ezeknél az alávetettséget sugalló gesztusoknál semmi nem bizonyítja jobban, hogy Európa problémája nem a folyamatos iszlamizálódásból fakad, hanem sokkal inkább a terjedő kereszténységtelenítésből, és azokból az egyházi személyekből, akik ugyan szükségét érzik mindenbe belekotyogni, de a saját vallásuk megvédésekor mélyen hallgatnak”

– írja Kelle.

A szerző szerint nemrég már a vezető kultúrával (Leitkultur) kapcsolatos vitában is egyértelműen megmutatkozott, hogy könnyebb a németeket olyan ügyben egyesíteni, amelyet elutasítanak, mint olyanban, amiért készek lennének kiállni.

Fotó: AFP

Birgit Kelle úgy véli, hogy mindebben az egyházaknak is komoly felelősségük van. Látható például, hogy az evangélikusok politikailag lassan, de biztosan rózsaszín genderködben foszlanak szét, míg a katolikus oldalon kötelezve érzik magukat, hogy az eltévelyedetteket píszí módon templomba rángassák, vagy éppen a villanyt is lekapcsolják, ha a rosszak ott haladnak el.

Az egyháznak már régóta mindenről van véleménye, és még a hagyományosan az egyháztól távol állók is állandóan ránk erőszakolták az utóbbi két év menekültvitáiban a félig nyers vagy épp kávézaccból kiolvasott hittudományukat, azaz hogy milyen magatartása és felfogása legyen egy kereszténynek, mivel minden más nem keresztényi”

– foglalja össze kritikáját a Welt publicistája, aki szerint több keresztényre lenne szüksége a politikának, olyanokra, mint Markus Söder, aki példát mutat a kereszt kihelyezésével.

Ez alatt a kereszt alatt minden muszlim, ateista és más hitű ember biztonságban érezheti magát”

– szögezi le Kelle a liberálisok aggodalmai kapcsán.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Egyre rosszabb Macron megítélése a V4 országaiban

Egyre rosszabb Macron megítélése a V4 országaiban

kétharmad

Romlik Emmanuel Macron francia köztársasági elnök megítélése a visegrádi országok közvéleményében - áll a Nézőpont Intézet elemzésében.

Orbánnak igaza van - állítja az egyik tekintélyes francia lap

Orbánnak igaza van - állítja az egyik tekintélyes francia lap

kétharmad

A francia Le Figaro egy terjedelmes cikkben Orbán Viktor mellett foglalt állást a francia köztársasági elnökkel, Emmanuel Macronnal szemben. A Le Figaro azon a véleményen van, hogy Macron hibát követ el, amikor azért fordul bizonyos országok ellen, mert azok mást gondolnak a migrációról, mint ő.

Trump érti a nacionalizmus és globalizmus közötti fontos különbséget

Trump érti a nacionalizmus és globalizmus közötti fontos különbséget

amerika, london, párizs

Donald Trump amerikai elnök érti a nacionalizmus és a globalizmus közötti fontos különbséget - ezzel a címmel közölte a The Daily Caller amerikai hírportál Raheem Kassam brit politikai elemző fejtegetéseit.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható a mai nap folyamán.

Orbán: Magyarország és Lengyelország függetlensége ma is súlyos támadásoknak van kitéve

Orbán: Magyarország és Lengyelország függetlensége ma is súlyos támadásoknak van kitéve

kétharmad

Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhöz intézett levélben köszöntötte a lengyel népet a függetlenség visszaszerzésének századik évfordulója alkalmából.

Jelentgetésbe menekül a korrupciógyanúba keveredő Jobbik

Jelentgetésbe menekül a korrupciógyanúba keveredő Jobbik

kétharmad

Feljelentette a Jobbik azt a volt városi vezetőt, aki a párt zavaros pénzügyeiről beszélt. Szabó Balázs volt szekszárdi elnök nevetségesnek tartja az ellenzéki párt reakcióját. Közben a NAV egy olyan áfacsalási ügyben nyomoz, amiben a Jobbik egyik vezetője, Staudt Gábor is érintett lehet, azonban ő tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.

Belgium is kiléphet az ENSZ migrációs paktumából

A belga szövetségi kormány menekültügyi és migrációs államtitkársága nem támogatja az ENSZ globális migrációs csomagjának aláírását - közölte a Le Soir című belga napilap szerdán.

Theresa May: a brit kormány jóváhagyta a Brexit-megállapodást

A brit kormány jóváhagyta a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezetet - közölte szerda este, a kabinet ötórás soron kívüli ülése után Theresa May brit miniszterelnök.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére