A vulgáris témák iránt érdeklődő magyarok örömére a trágárságokat, azaz a vulgáris nyelvhasználatot meglepő részletességgel vizsgálják a világ számos helyén is a pszichológiai kutatások.

A neuropszichológusok például a trágárság tudományos igényű megközelítésével arra a következtetésre jutottak, hogy a káromkodásért az agynak az ösztönös viselkedések szabályozásában szerepet játszó limbikus rendszere a felelős, nem pedig a beszédközpont.

Ezért van az, hogy a trágárságra egészen máshogyan reagálnak az emberek, mint ahogyan az átlagos beszédre. Az is tudományosan igazolt tény, hogy a káromkodás csökkenti a fájdalomérzetet.

De emellett az is bizonyítást nyert napjainkra, hogy a vulgáris kifakadások nemcsak érzelmeket fejeznek ki, de az emberi létállapot más szavakkal visszaadhatatlan reménytelenségének kifejezésére is tökéletesen alkalmasak.

Michael Adams nyelvész A profanitás dicsérete című káromkodásfilozófiai munkájában azt is kiemeli, hogy az obszcén nyelvhasználat társasági szerepet is betölt. Ilyen eset, az amikor például az illem és a protokoll felrúgásával trágárabban fogalmazva azt nyilvánítjuk ki a partnerünk felé, hogy őt bizalmasunknak tekintjük, akivel szemben nincs szükség a formális nyelvhasználatra.

A káromkodás egyúttal a konfliktuskezelésnek is hatékony eszköze. Mint Benjamin K. Bergen kognitív tudós a  Mi a f*, avagy mit tudunk meg a nyelvről, agyunkról és önmagunkról a káromkodás által című könyvében kifejti, a verbális durvaság a fizikai erőszakot helyettesítheti.

Bergen arra is rámutat, hogy a trágárság kultúrafüggő: a tabunak számító kifejezések megmutatják, hogy mi számít tabunak az adott társadalomban. Nem véletlen, hogy a vulgáris kifejezések jelentős része az istenkáromlással illetve a tabusított szexuális gyakorlatokkal és testrészekkel kapcsolatos.

A káromkodások egyik kategóriája az etnikai különbségekhez kötődik, amivel kapcsolatban például Bergen helyteleníti, hogy például a „nigger” szót ugyanúgy tabusítják egyesek, mint a káromkodást.

A vulgarizmusok ügyeiben vizsgálódó kutatók szerint általánosságban véve felesleges annak a politikailag korrekt nyelvhasználatnak az erőltetése, ami már ellehetetleníti az érdemi párbeszédet a túlérzékenység miatt. Bergen viszont úgy véli, ha valakit egy nemi szervhez hasonlítunk, akkor azzal csak a trágárság alanyának a személyét sértjük meg, de ha  például „niggernek” nevezzük, akkor azzal – áttételesen persze – minden feketét megsértünk.

A trágárságokkal történő feszültséglevezetési technikák Magyarországon már évszázadokkal a pszichológia tudományának megszületése előtt ismert volt.

A Wikipédia önálló szócikket is szentel az általa az első írásban is feljegyzett magyar nyelvű trágár szitkozódás előtt tisztelegve az utókor nevében.

A szabad enciklopédia szerint a legkorábbról írásban is fennmaradt magyar szitkozódás az 1458-ból való Dubnici Krónikában található. A krónika maga, amely az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona, egy 1370 körül íródott eredeti után készült.

1355-ben I. Lajos magyar király segélyhadat küldött Habsburg II. Albert osztrák herceg és Luxemburgi IV. Károly német-római császár támogatására Zürich és szövetségesei ellen.

A krónika szerint: Zürich város körül rettenetesen komoly harcba bonyolódtak a svábföldi németekkel. A magyarok a nehéz helyzetre a közelharc mellett kiáltásokkal is reagáltak, a krónikás feljegyzése szerint például azt kiáltva:

Aztán a magyar sereg katonái isten kegyelméből végül győztek. A feljegyzés szerint ekkor úgy hullottak csatamezőn a szájas németek a magyarok előtt, mint ökrök a vágóhídon.

A magyarok a csata előtt azt a parancsot kapták, hogy egy németet se fogjanak el, hanem mindnyájukat részegítsék meg a halál poharából.  A magyarok ennek megfelelően a vészt hozó kardjaikat a fejük fölött villogtatva csaptak le a németek kezeire és fejeikre, miközben azt mondták:

Ahogy az a latin nyelvű műben magyarul szerepel a mű utolsó mondataként.

Ez betűhíven: