Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#focivébé
#Orbán Viktor
#bevándorlás
#belföld
#Soros György
#külföld
#demográfia
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

"A Jobbikban volt szkinhedek ülnek, Juhász Péter és Gyurcsány pedig hiteltelenek"

2017. november 2. 21:28

Az Új Kezdet pártot megalapító Gémesi György interjút adott a HVG-nek, amiben lehordta és hiteltelennek nevezte az összes ellenzéki pártot.

Az elmúlt 27 év pártjai lejáratták magukat, a Jobbikban volt szkinhedek ülnek, Juhász és Gyurcsány hiteltelenek"

– idézi a HVG a lapnak nyilatkozó Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét, az LMP-vel szövetkező Új Kezdet alapítóját. 

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A politikus szerint "a szociknak vége van, Gyurcsánnyal és Juhász Péterrel pedig nem lehet leváltani a Fideszt. Gémesi elmondása szerint nem sok lehetséges szövetségest lát a magyar politikai színtéren, elmondása szerint ezért is csatlakozott az LMP-hez, amivel pártja egy listán indul az országgyűlési választásokon. Így, ha nincs meg a 10 százalék, egyik párt sem jut be a parlamentbe, sőt az LMP még ki is esik.

Gémesi az interjúban nyomatékosította azt az álláspontját, hogy az MSZP meg fog szűnni. Beszélt arról is, hogy a Jobbik frakciójában máig egykori szkinhedek ülnek, ami szerinte nem elfogadható.

Gémesi magát feddhetetlennek állította be a hávégés interjúban, miközben álságos reményeket és megalapozatlan jóslatokat fűzött az LMP és az Új Kezdet közös, 2018-as szerepléséhez.

Hogy is van ez Gémesi úr?

Az Új Kezdet párt alapítójáról érdemes tudni, hogy egyáltalán nem utasítja el a kényszerbetelepítést, a kvótákat és a migránsok befogadását. Erről az ügyről bővebben ITT olvashattok.

Valamint, ahogy arra többször is rávilágítottunk, Gémesi György – bár magáról azt állítja – egyáltalán nem feddhetetlen politikus. Erősen feltételezhető, hogy Simicska Lajos húzódik meg az Új Kezdet párt és Gémesi mögött, hiszen, ahogy korábban megírtuk, meglepően sokat forgolódott és forgolódik Gémesi Simicska Lajos médiájában. Jól látszik, hogy a G-napot megelőzően Gémesi összesen 90-szer jelent meg a Magyar Nemzet-Lánchíd Rádió-HírTV háromszögben, a G-nap után viszont már több, mint 600 alkalommal. Gémesit előszeretettel szólaltatják meg a simicskista orgánumok mind a mai napig.

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Elvárások nélkül akár messzire is juthat Anglia

Elvárások nélkül akár messzire is juthat Anglia

focivébé

Mivel négy évvel ezelőtt az angol válogatott nem jutott tovább a csoportjából, az Európa-bajnokságon pedig már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerült, így nem túlzás kijelenteni, hogy a szurkolók többségének egyelőre nincsenek jelentős elvárásai. Nekem sincsenek. De talán pont ez adhatja meg Angliának azt a kellő nyugalmat, amelynek segítségével akár a vébé döntőjéig is elmenetelhet.

Milliárdos csalásban merült fel egy volt MSZP-s politikus neve

Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Csalás Elleni Hivatal. Bűncselekményre utaló tényállásokat a NAV is megfogalmazott a céggel kapcsolatosan.

Barcelona még több pénzt kér az Aquariusról hozzájuk érkező migránsok után

Az Aquarius mentőhajóról 100 migránst fogad Barcelona, az illegális bevándorlók után pedig már most pénzt követel a katalán főváros.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Nézzük, mi várható a mai nap!

Kemény migránsellenes vezető kerülhet a német bevándorlási hivatal élére

Kemény migránsellenes vezető kerülhet a német bevándorlási hivatal élére

amerika, london, párizs

A német bevándorlási hivatal (BAMF) hírnevét eléggé megtépázta a Brémából kirobbant botrány. Az ügynökség élére most Seehofer közeli szövetségese kerülhet, ami igencsak rossz hír a migránsok számára.

Brazília-Svájc 1-1

Brazília-Svájc 1-1

focivébé

Brazília 1-1-es döntetlent játszott vasárnap Svájccal Rosztovban, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság E csoportjának első fordulójában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére