Először is már az furcsa, hogy férfiassági témakörben egy nő ír. Főleg azért, mert fordított esetben, azaz ha egy férfi kezdene el női dolgokról írni, elképzelhetetlen kollektív picsogásroham futna végig a magyar közéleten. De ezt hagyjuk is.

Ajjaj, már megint belemegyünk a „társadalmi nem” amúgy meghatározhatatlan, ködös, semmitmondó fogalmába, amelynek egyébként a való világ teljesen ellentmond: hiszen ha egyrészről a „társadalmi nemünk” nem egyezne biológiai nemünkkel, az emberi faj már régen kihalt volna.

Másrészről pedig egy apró háttérkutatás után rájöhetünk, hogy a férfiasság igenis dolgozik olyan univerzális fogalmakkal, melyeket az ókori rómaiak is ismertek (aki nem hiszi, járjon utána, de segítünk: kezdhetjük például Marcus Aurelius Elmélkedések című kötetével).

– hangzik a következő gondolatmenet. A negatív példa természetesen nem más, mint Orbán Viktor (nahát), hiszen „[Macron] nem érzi fenyegetve magát a saját férfiasságában” attól, hogy kormánya felét nők töltik ki.

Senki nem érzi magát „fenyegetve”. Sokkal egyszerűbb a magyarázat: szimplán nem vagyunk hívei a kvótának. Mégpedig azért nem, mert már kipróbáltuk, csak picit más köntösbe bújtatva:

Emlékszünk a Rákosi-rendszerre, ahol vezető pozícióba emeltek teljesen képzetlen pártkádereket? Ott egyetlenegy kikötés volt: származzon munkás-paraszt családból.

Nos, mennyivel másabb az, ha most nőkkel csináljuk ugyanezt polkorrektségből? Szimplán válasszunk be a kormányba nőket, mert…nők? És ha meg merészeljük kérdezni, hogy miért kerültek oda, akkor szexisták vagyunk? Lehet, hogy inkább a teljesítményük miatt kellene megítélni a nőket, nem pedig lealacsonyítani őket azzal, hogy nemük miatt kvótákat osztogatunk.

Különben is, egy ilyen kvóta egészen véletlenül nem diszkriminálja negatívan a társadalom felét, a férfiakat? Vagy ilyenkor nem büdös a diszkrimináció?

Azért is fontos ezt az utolsó kérdést feltenni, mert a cikk egyértelműen ezt próbálja meg belénk verni:

Ezt a lufit is kipukkasztanánk. Nem létezik ugyanis alá-fölérendeltségi viszony férfi és nő között – leszámítva persze a végtelenül frusztrált feministák torz világában. Ennek érzékeltetése érdekében most egy igen érdekes kérdést tennénk fel a HVG újságírónőjének.

Ott van ugyanis Norvégia, a feminizmus fellegvára, ahol aztán tényleg mindenhová kvóta garantálja a nőknek a bejutást. Ennek ellenére mégis országszerte megfigyelt jelenség, hogy a nők bizonyos állásoktól távol maradnak: nem mennek el építkezésekre dolgozni, és vice versa: a férfiak tendeciózusan távol maradnak az olyan állásoktól, mint az ápoló.

A „problémával”, amelyet a „nemi egyenlőség paradoxonja” névre kereszteltek, még egy negyven perces dokumentumfilm is foglalkozik.

Mivel azért azt remélhetőleg a HVG sem gondolja, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin csúnya gonosz maszkulinitása elér a skandináv államig, ezért feltennénk a költői kérdést: nem lehet esetleg, hogy férfi és nő között (és így férfi és női hivatások között) nincs alá-fölérendeltségi viszony?

Ez durva lehet egyeseknek, de attól még ne dobjuk ki a kukánkba szimplán azért, mert nem tűnik túl píszínek.

(hvg)