Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"A Fidelitas erõs, építõ és cselekvõ szervezet"

Pörge Béla

2018.10.27. 18:08

Kongresszust tartott a Fidelitas Sopronban.

Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas korábbi elnöke elmondta, hogy a cselekvő hazaszeretet hívta életre a Fidelitast és az hajtja ma is.

A feladat az, hogy tettekkel mutassuk meg, hogyan tudunk az ország gyarapodásáért cselekvőként dolgozni. Az új nemzedéknek van jövője, de ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ahogy a múltban, úgy most is nélkülözhetetlen a Fidelitas ereje"

– hangoztatta.

Hozzátette, hogy "nekünk nem ciki" óvni és védelmezni a keresztény kultúrát, "kiállni hazánk függetlensége és biztonsága mellett".

Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a Fidelitas tagjainak tudniuk kell küzdeni és élen járni a közösségért való munkában. A szervezet legnagyobb ereje pedig abban rejlik, hogy a közösség tagjai egymás mellett állnak, hűségesek egymáshoz és a szervezethez.

Mint mondta, a jövő tétje az, hogy "hűségesek tudunk-e maradni a múlthoz, elődeinkhez, elveinkhez, a kitűzött célokhoz, nemzetünkhöz és a szervezet erejéhez".

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, a modern városok és a magyar falu programot azért indította el a kormány, hogy visszaadja a fiatalok számára a lehetőséget, hogy helyben találhassák meg számításaikat, s ne hagyják el a kistelepüléseket.

Hozzáfűzte, hogy a jövő évi önkormányzati választásnak is az lesz a tétje, hogy a folyamat folytatódik-e, vagy 2002-höz hasonlóan ismét elindul a vidék elnéptelenedése.

Virgilio Falco, az Európai Néppárt hivatalos hallgatói szervezetének elnöke azt mondta, hogy Magyarország az elmúlt időszakban központi szerepet kapott az európai közbeszédben. Meglátása szerint ugyanakkor nem szabad Brüsszelből "órákat adnunk" a tagállamoknak, s fontos, hogy hűek maradjunk az európai értékekhez, a jogállamisághoz és az emberek érdekeinek képviseletéhez.

Hozzátette, hogy a jövő évi EP-választás célja, hogy a "legjobb embereket" küldjük a parlamentbe, akik meg tudják védeni értékeinket.

Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy kiváló a Fidesz és a Fidelitas kapcsolata, s az együttműködés egyik legfontosabb eleme az aktivitás, a közéleti feladatok elvégzése.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy olyan polgári társadalomért küzdünk, ahol megőrizhetjük kultúránkat, identitásunkat, értékeinket, s közben figyelünk a nálunk nehezebben élőkre. Hozzátette, hogy az értékek közvetítésének nem lehet akadálya a fejlődés és bemutatta a szervezet MyFidelitas elnevezésű telefonos applikációját, amellyel közvetlenül tarthatják a kapcsolatot a tagok. Beszélt arról is, hogy megújult a Fidelitas honlapja.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) Sopron polgármestere köszöntőjében bemutatta a Modern városok program keretében a városban zajló nagy léptékű fejlesztéseket.

Az eseményen felszólaltak a Fidelitas határon túli társszervezeteinek képviselői is.

A Fidelitas a zárt ülést követően az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta, hogy a tagok egyhangúlag elfogadták a 15. kongresszus zárónyilatkozatát, amelyben egyebek mellett üdvözlik, hogy a kormány kiáll a magyar emberek és a magyar bevándorláspolitika eredményei mellett és elutasítja "a Sargentini-jelentés hazugságait".

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére