Az aszteroida a mai Mexikói-öböl területén csapódott be, ahol a föld alatt már akkor is hatalmas kőolaj- és földgáz-tartalékok halmozódtak fel. A becsapódás hatására ezek lángra kaptak és a tűz nyomán elképesztő mennyiségű füst került a levegőbe.

A becsapódás nyomán felszabadult füst, por és vízgőz beborította a bolygót és alig engedte át a napfényt. Az esemény hatására a földi klíma azonnal hűlni kezdett. A földfelszínt elérő napfény mennyisége 85 százalékkal csökkent, és ez három év alatt mintegy 16 Celsius-fokkal csökkentette a bolygó átlaghőmérsékletét. A napsugárzás csökkenése miatt sokkal kevesebb eső esett: a csapadék mennyisége 80 százalékkal visszaesett, ami extrém szárazságot okozott.

– írták a kutatók a Scientific Reports című tudományos szaklapban.

Az aszteroida a tudósok szerint mintegy 6 kilométer átmérőjű lehetett és 110 kilométer átmérőjű kráter keletkezett a becsapódás helyén, a mai Yucatán-félszigeten. A becsapódás ereje nagyjából egymilliárdszorosa volt a hirosimai atombombának.

A kutatók körében találgatásokra adott okot, hogy míg a dinoszaurusz fajok nagy része kipusztult, mások viszont fenn tudtak maradni. Például a krokodilok ősei.

Korábban azt gondolták a tudósok, hogy a becsapódás után felszabaduló vízgőz és por kénsavvá állt össze a légkörben, amely visszaverte a napsugárzás nagy részét és fagyossá tette az éghajlatot szerte a bolygón.

De a Japán Meteorológiai Kutatóintézet szerint egy ilyen eseményt nem élhetett volna túl semmilyen hüllő, sőt, sokkal több állatfaj pusztult volna ki.

– mondták a japán kutatók.

A kénsav-felhők tehát nem maradhattak a légkörben túl sok ideig, de a füst, a korom és a por sokáig visszaverte a napfényt az atmoszférából.

A szárazföldi fajok mintegy 88 százaléka pusztult ki a kihalási esemény során. Ugyanez a tengerek esetében mindössze 10 százalék. Amennyiben az egész bolygót éveken át tartó, heves kénsav esők tépázzák meg, akkor a vízi élet is jelentősebben károsodott volna.

(Independent)