Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Czeglédy-féle diákszövetkezet alkalmazottain is kattant a bilincs

888.hu

2017.10.11. 09:58

Három újabb gyanúsítottat vettek õrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség kezdeményezte a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottainak elõzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Fõügyészség szóvivõje szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott.

Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunkák közvetítése után járó közterhek megfizetését elkerüljék.

A gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A három újabb gyanúsított a Humán Operátor Zrt. alkalmazottjaként dolgozott, a gyanú szerint közvetlenül Czeglédy Csaba utasításai szerint látták el feladatukat és vettek részt a bűnszervezet tevékenységében.

Az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat. A vádhatóság azt is kezdeményezte, hogy a június 13-án őrizetbe vett hét gyanúsított, így köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását további két hónappal hosszabbítsa meg a bíróság.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére