Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A csillagászok nem vettek észre egy aszteroidát, ami akár katasztrófát is okozhatott volna

Horváth József György

2017.07.31. 19:48

A múlt héten viszonylag közel haladt el egy aszteroida a Föld mellett. Az égitestet csak három nappal az elhaladása után sikerült észlelni, ez pedig jól jelzi, milyen veszélyeket jelenthetnek világunkra a felénk száguldó kisbolygók - írja az IFL Science tudományos portál.

A 2017 001 katalógusjelű aszteroida szélessége a becslések szerint 37 és 77 méter között lehet, és 123 031 kilométer távolságra haladt el a Föld mellett, becsapódástól tehát nem kellett tartani. Július 20-án ment el mellettünk, és körülbelül 10,36 kilométer per másodperc sebességgel száguldott az űrben.

Ennek ellenére a kisbolygót csak július 23-án sikerült kiszúrni, három nappal azután, hogy elsuhant szülőbolygónk mellett.  A felfedezést a hawaii ATLAS-MLO segítségével tették a szakemberek.

A megkésett észlelés természetesen a csillagászok szerint sem túl jó hír. Az Aszteroida Nap kiötlője, Grigorij Richters szerint a 2017 001 nevű aszteroida esete jól mutatja, hogy van még mit fejlesztenünk a kisbolygó-észleléseket lehetővé tevő technikákon. Ráadásul a kisebb aszteroidák észlelése legalább olyan fontos, mint nagyobb testvéreiké.

Az apróbb aszteroidák súlyos regionális károkat képesek okozni, és mi vagyunk az egyetlen faj ezen a Földön, ami tenni képes a kozmikus fenyegetés ellen. Csak kérdezzék meg a dinoszauruszokat!" 

– tette hozzá Richters.

A Cseljabinszk felett 2013-ban megsemmisült aszteroida 20 méter széles volt, a robbanás következtében több mint ezer ember sebesült meg, a 2000 négyzetkilométeres területen pusztítást okozó tunguzkai eseményt pedig egy 50-100 méter széles égitest idézte elő. A 2017 001 tehát hiába tűnik relatíve kisméretűnek, ha lakott területen csapódna be, valószínűleg komoly károkat okozna.

Szintén nem túl biztató adat, hogy a Föld közelében található kisbolygók 75 százalékának átmérője meghaladja az 1 kilométert, ezek bolygónknak ütközve globális katasztrófát idéznének elő.

(Origo)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére