Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A britek szerint orosz csapaterősítés érkezett az észak-koreai határszakaszra

2017. április 20. 16:28

LONDON/MOSZKVA, 16:28

Az orosz hadvezetés pedig azt közölte, hogy a katonai konfliktus kitörése által veszélyeztetett térséghez közeli orosz csapatmozgások csak a hadgyakorlatokkal vannak összefüggésben.

A brit sajtó fényképekre és videofelvételekre hivatkozva arról ír, hogy az orosz hadvezetés szárazföldi csapaterősítést küldött Oroszország Észak-Koreával határos katonai körzetébe.

Ezzel egy időben Moszkva a diplomáciai csatornákon ismételten azt közölte, hogy békés megoldásra szólítja fel a koreai válsághelyzet minden érintettjét.

Az orosz hadvezetés pedig azt közölte, hogy a katonai konfliktus kitörése által veszélyeztetett térséghez közeli orosz csapatmozgások csak a hadgyakorlatokkal vannak összefüggésben.

Az Express című brit lap összeállítása szerint az észak-koreai határ mellett megfigyelt orosz csapatmozgások azt jelezhetik, hogy Moszkva komolyan veszi és kockázatosnak tartja a Koreai-félszigeten az egyelőre nem szűnő politikai és katonai jellegű feszültséget.

A lap úgy véli, hogy a koreai válsághelyzet okozta feszültség továbbra is komoly még annak ellenére is, hogy a napokban kiderült: a Donald Trump által beharangozott haditengerészeti amerikai armada még a közelében sincs a Koreai-félszigetnek.

A brit sajtó a 11 mérföld hosszú, orosz és észak-koreai közös szárazföldi határszakasz közvetlen közelében zajló eseményeket figyelve Moszkvához tartozó katonai helikopterek és páncélozott harcjárművek manőverezéséről számolt be. Valamint arról is tájékoztatott, hogy – több videó által is bizonyítottan – a térségben három katonai felszerelést szállító vonatszerelvény is feltűnt az elmúlt napokban.

A brit média szerint Oroszország Primorski régiójában a Habarovszk felé tartó katonai vonatok megjelenése akár az arra való felkészülést is szolgálhatja, hogy az orosz hatóságok egy koreai háborús helyzet esetén képesek legyenek az esetlegesen szükségessé váló humanitárius segítség megadására.

A sajtó érdeklődésére válaszolva az orosz hadsereg szóvivője, Alexander Gordeyev határozottan cáfolta, hogy bármilyen köze is lenne a csapatok és felszerelések mozgásának a koreai válsághelyzethez.

Az orosz védelmi tárca tájékoztatása szerint a csapatmozgásokat egy, a Trans-Bajkál régióban nemrég véget ért hadgyakorlat tette szükségessé, illetve az, hogy most kezdődik egy jelentősebb, több fegyvernemet is érintő indiai-orosz közös hadgyakorlat.

Az Express szerint Vlagyivosztok haditengerészeti kikötője – ahol hatalmas katonai erőket állomásoztat Oroszország – kevesebb mint 100 mérföldnyi távolságra van Észak-Koreától, ami már önmagában is elegendő indok lehet a fokozott orosz katonai jelenlétre, mivel a koreai válsághelyzet további eszkalálódása még akár az atomfegyverek alkalmazásának veszélyét is felveti.  

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

A németek nagy többsége szerint az iszlám nem Németország része

A németek nagy többsége szerint az iszlám nem Németország része

amerika, london, párizs

A Németországban élő emberek 70,1 százaléka nem akar muszlim ünnepnapot.

Így vélekedik az Oasis alapító tagja a muszlimokról

Így vélekedik az Oasis alapító tagja a muszlimokról

bulvár

Az együttes alapító tagja és egykori gitárosa, Noel Gallagher az országában uralkodó állapotokról osztotta meg gondolatait.

A Soros-terv nem más, mint a nyílt társadalom eszméje

A nyílt társadalom eszmerendszerét nevezte a Soros-tervnek Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Kiakasztotta a briteket a muszlim szegregált oktatás

Kiakasztotta a briteket a muszlim szegregált oktatás

amerika, london, párizs

Az első állami támogatású muszlim iskola elkülönítve oktatja fiú és lány diákjait, a brit tanfelügyeleti szerv (Ofsted) nem is hagyta szó nélkül a jelenséget.

A szélsőbaloldalnak nem tetszik, hogy Neukölln polgármestere keményen fellépett a migránsbűnözés ellen

A szélsőbaloldalnak nem tetszik, hogy Neukölln polgármestere keményen fellépett a migránsbűnözés ellen

amerika, london, párizs

Berlin legrosszabb hírű kerületévé vált Neukölln a migrációnak hála. A baloldali polgármester ezt megelégelte, de vannak, akik szerint nem a rendőrök jelentik a megoldást a bűnözés ellen.

Az ukrán oktatási törvényre csak az a megoldás, ha egy részét hatályon kívül helyezik

Erről Szijjártó Péter beszélt kedd reggel a Kossuth Rádió műsorában.

Így reagált Putyin Észak-Korea izmozására

Így reagált Putyin Észak-Korea izmozására

amerika, london, párizs

Kemény döntéssel reagált az orosz elnök hétfőn a kommunista rezsim közelmúltbeli külpolitikájára.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Indítsd velünk a napot! Ezek a reggel legfontosabb hírei.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére