Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A brit Muchemwa ikrek megerõszakoltak egy 11 éves lányt, hogy "tudja, mi vár rá a jövõben"

Bokor Gábor

2018.07.24. 13:27

A bírósági meghallgatáson kiderült, hogy az ikerpár rendszeresen megerõszakolt egy 11 éves kislányt azzal az indokkal, hogy megtanítják neki, hogy viselkedjen a leendõ barátaival.

Az ügyben végrehajtott nyomozás bebizonyította, hogy a 31 éves ikerpár sokszor úgy erőszakolta meg a náluk húsz évvel fiatalabb iskolás lányt, hogy egy másik gyerek ugyanabban a szobában aludt.

A két férfi azt mondta az áldozatnak, hogy csak meg szeretnék neki tanítani, mit kell tennie majd a későbbiekben, mikor már barátja lesz. Stanley és Steven Muchemwa 2016 elején kezdte el megkörnyékezni a kisiskolást, aki akkor még csak épphogy betöltötte tizedik életévét. 

Először egy évvel később, a nyári szünet alatt erőszakolták meg a lányt, amikor még csak 11 éves volt. 

Az ügyész szerint először Steven erőszakolta meg az áldozatot, ám ekkor Stanley is betért a szobába, ám nem tett semmit annak érdekében, hogy megállítsa a szörnyű eseményeket, sőt, később felváltotta testvérét és ő folytatta a lány erőszakolását. 

Csak arra tanítunk, mit csinálj majd a barátaiddal a jövőben. Nagy bajba kerülsz, ha elmondod, hogy mi tanítottunk meg erre"

– fenyegették meg a lányt, aki végül 2016 októberében mesélte el az egyik tanárának, hogy mi történt, a pedagógus pedig azonnal értesítette a hatóságokat. 

A bíróság meghallgatta a gyerek anyját is, aki azt mondta, a világ omlott össze benne, mikor megtudta, mi történt. A gyereknek az ismétlődő esetek óta rendszeresen rémálmai vannak és súlyos változás következett be a személyiségében. 

Steven Muchemwa 14, míg Stanley Muchemwa 15 év börtönbüntetést kapott. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére