Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A bolgár belügyminiszter szerint nem a munkája miatt gyilkolták meg az oknyomozó riportert

Zelenka Dóra

2018.10.08. 18:55

Mladen Marinov bolgár belügyminiszter hétfõn azt mondta: nincs rá bizonyíték, hogy a munkája miatt végeztek volna Viktorija Marinova bolgár oknyomozó riporterrel, a helyi rendõrség ugyanakkor azt közölte, hogy egyelõre nem zár ki semmilyen forgatókönyvet sem.
Pusztán "nemi erőszakról és gyilkosságról van szó" – vélekedett a tárcavezető.

A bolgár rendőrség ezzel szemben nem tartja elképzelhetetlennek, hogy szakmai tevékenységének köze lehetett a harmincéves nő meggyilkolásához, és ebben az irányban is nyomoz.

A tévériporterrel a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében végeztek. Megkínzott holttestére szombaton találtak rá egy, a folyóhoz közeli parkban. A nyomok szerint a nőt megverték, fojtogatták, megerőszakolták, majd meggyilkolták.

Marinova egy kis ruszei tévécsatorna, a TVN egyik igazgatója és két oknyomozó programjának műsorvezetője volt.

Nemzetközi felügyelet alatt kell folytatni a nyomozást az ügyben"

– írta Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.

Mijatovic szerint erre azért van szükség, mert a riporter halála előtt uniós alapokból származó pénzösszegek feltételezett elsikkasztásával foglalkozott.

A biztos egyúttal felszólította a bolgár hatóságokat, hogy azonnali hatállyal és teljeskörűen vizsgálják ki a bűncselekményt.

A bolgár fővárosban, Szófiában hétfőn virrasztást tartanak Marinova emlékére.

Az elmúlt időszakban több újságíróval végeztek az Európai Unió területén. Kim Wall svéd újságírónőt egy magán-tengeralattjárón gyilkolták meg, majd holttestét feldarabolták és a tengerbe dobták. A brutális bűncselekmény elkövetéséért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Peter Madsen dán feltalálót. Daphne Caruana Galizia korrupciós ügyekben nyomozó máltai újságírónőt autójában robbantották fel 2017 októberében. Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót menyasszonyával együtt gyilkolták meg hidegvérrel idén februárban. Kuciak adócsalási ügyekben nyomozott.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére