Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A betiltott iszlamista szervezet már a gyerekek agyát mossa át

Zelenka Dóra

2018.10.01. 11:25

A számos országban betiltott iszlamista szervezet, a Hizb ut-Tahrir állítása szerint 16 év alatti személyeket nem vesznek be a soraikba. Egy újságíró a hónapokig tartó megfigyelése során azonban nemegyszer látott a szervezet ülésein 10 év körüli gyerekeket imádkozni és a Koránt tanulmányozni.

Az Iszlám Állam mellett nyíltan kiálló szervezet többek között Pakisztán, Oroszország, Kína, Törökország és Egyiptom feketelistáján is szerepel. A szervezet Nagy-Britanniában viszont teljesen legálisan működik, hiszen a hatóságok szerint a felekezet nem erőszakos.

A HuT Birminghamben tartott találkozóján egy 13 éves gyerek olyan könyveket értékesített, melyek többek között arra ösztönözték a muzulmánokat, hogy kerüljék el a nyugati kultúrát – olvasható a Daily Mail beszámolójában.

A beépült riporter jelentése szerint a szélsőséges könyvekben az öngyilkos merényletekről, illetve a nőket sújtó büntetésekről is szó volt.

A Hizb ut-Tahrir (HuT) nevű iszlamista szervezetről már korábban kiderült, hogy szerintük az Egyesült Királyság és az USA is az iszlám vallás és a muszlimok ellen folytat háborút. A szervezet egyik fő célja, hogy Angliában is bevezessék a saríát, azaz a rendkívül szigorú és elnyomó iszlám jogrendszert.

A Hizb ut-Tahrir szervezet tagjai olyan iszlamista szélsőségesek, akik évtizedek óta aktívan vesznek fel fiatalokat a soraikba, és hirdetik szupranacionális ideológiájukat"

– mondta Sarah Khan, a szélsőségek elleni küzdelemért felelős bizottság vezetője, aki aggodalmát fejezte ki a szervezet működése kapcsán.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére