Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

A baloldali politikusok beismerték, hogy elkúrták

2017. április 19. 21:28

Népszerűtlenségi versenyben próbálják túllicitálni egymást a levitézlett baloldali politikusok.

Kedden egy kerekasztal beszélgetésen az MSZP, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és Momentum vezetői arra keresték a választ, hogy mi az oka a népszerűtlenségüknek. Az Index szerint a beszélgetés olyan volt, mintha „kiégettségi versenyt” rendeztek volna.

Volt, aki bevallotta, hogy az édesanyja sem tudja, melyik párt tagja, többek szerint pedig már nézni is rossz, ami a baloldalon zajlik A rendezvényre a DK-t nem hívták meg. Azt mondták: Gyurcsány Ferenc nem megy át a szűrőn.

Tóbiás József egykori MSZP-elnök például azt mondta: azért nem tudják megszólítani a választókat, mert szerinte az embereket nem érdekli a politika. Ő maga is inkább kapcsol természetfilmekre a tévében, minthogy az ellenzéki politikusokat nézze, mert már nézni sem szereti saját magukat.

Szigetvári Viktor, az Együtt korábbi elnöke úgy látta, azért állnak rosszul, mert 2014-ben rossz szövetségeket kötöttek.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke hozzátette: neki még az anyukája sem tudja, hogy melyik pártban van.

Gyurcsány “nem ment át a szűrőn”

A beszélgetésre a baloldali pártok közül egyedül a DK-t nem hívták meg. A rendezvény moderátora azt mondta: csak a progresszív pártokat látják szívesen, Gyurcsány Ferenc pártja pedig „nem ment át a szűrőn”.

A DK szóvivője a beszélgetéssel kapcsolatban mulattatónak nevezte, ahogy a többi párt próbálkozik, de – mint fogalmazott – Gyurcsány Ferenc és DK nélkül úgysem lehet kormányt váltani.

„Számunkra ez nem kritika. Ugyanezekben az órákban, amíg ott páran próbálták magukat progresszívnak megnevezni, Gyurcsány Ferenc 450 fő előtt beszélt Szegeden” – mondta Gréczy Zsolt.

Nem ez volt az első eset, hogy a baloldali pártok Gyurcsány Ferenc háta mögött szervezkedtek.

A DK elnöke a párt februári évadnyitóján beszélt arról, hogy – szerinte – őt ki akarják szorítani az összefogásból. A viszony azóta csak tovább mérgesedett: egyelőre úgy tűnik, együttműködés helyett a pártok eddig csak abban biztosak, hogy kivel vagy kikkel nem szeretnének összefogni. Mindeközben az MSZP és a DK csak egymással van elfoglalva.

Gyurcsány Ferenc és Botka László eddig szinte minden lakossági fórumról üzent egymásnak: legutóbb Gyurcsány Ferenc éppen Szegeden fakadt ki a város polgármesterére, miszerint neki senki, még az MSZP sem szabhat feltételeket.

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei!

Ez a hétvége megmutatta, miért a foci a világ legszebb sportága

Ez a hétvége megmutatta, miért a foci a világ legszebb sportága

hajrá, magyarok!

A Pörge szurkol sorozatunk legfrissebb része ugyan nem a válogatott győzelméről szól, de természetesen az is hatással volt rá.

A migránskvóta és a nyílt társadalom mellett tett hitet Weber pártja

A migránskvóta és a nyílt társadalom mellett tett hitet Weber pártja

amerika, london, párizs

Manfred Weber pártja, a CSU és testvérpártja, a CDU közös programmal készül az EP-választásra.

Orbán Viktor Yoram Hazony világhírű konzervatív írót fogadta

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban fogadta Yoram Hazony izraeli filozófust, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökét, akinek A nacionalizmus erénye című könyve elnyerte a 2019-es év Konzervatív Könyve díját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Miért láthatatlan a balliberálisok hazafiassága?

Miért láthatatlan a balliberálisok hazafiassága?

piszkostizenkettő

A balliberálisok ma már annyira elleneznek mindent, ami a hazával, nemzettel és a nemzeti érzelmű gondolkodással hozható összefüggésbe, hogy minden alap nélkül képesek nacionalizmusnak meg sovinizmusnak minősíteni a legártatlanabb dolgokat is.

Mi történik a vízzel, miután elhagyja az otthonunkat?

Mi történik a vízzel, miután elhagyja az otthonunkat?

ökojobb

Magyarország egyik legkorszerűbb szennyvíztisztítója a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep, amely még európai szinten is az élvonalba tartozik. A telepen egy különleges magyar fejlesztés is helyet kapott. Megnéztük, hogyan tisztítják a bekerülő szennyvizet.

Egy humorista nyerheti az ukrán elnökválasztást

Tovább erősítette pozícióját Volodimir Zelenszkij humorista - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, melyet egy héttel a vasárnap esedékes ukrajnai elnökválasztás előtt készítettek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére