Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A balliberálisoknak Amerikában sem fontos a határvédelem

2018. december 27. 21:00

Pedig már a kormányzat egy része is leállt.

Donald Trump amerikai elnök ismét sürgette a demokrata párti törvényhozókat, hogy szavazzák meg a határon építendő fal költségeit, így feloldható lesz a kormányzat részleges leállása is – írja az MTI

Csütörtöki Twitter-bejegyzésében az elnök azzal is érvelt, hogy a részleges kormányzati leállás jobbára demokrata párti dolgozókat érint.

A kormányzat a múlt szombaton állt le részlegesen (vagyis nem az egész kormányzat, hanem a kormányzati hivatalok és ügynökségek egy része állt le), mert a törvényhozóknak nem sikerült egyezségre jutniuk a kormányzati működéshez szükséges költségvetés kérdésében.

Trump követelése az volt, hogy a költségvetésben szerepeljen az amerikai-mexikói határon építendő falra szánt több mint ötmilliárd dollár (körülbelül 1400 milliárd forint) is, ezt azonban a képviselőházzal ellentétben a szenátus nem szavazta meg.

A száztagú szenátusban a republikánusoknak hiába van többségük (51 szenátor), a költségvetés megszavazásához 60 szavazat szükségeltetik, így demokrata szenátoroknak is a költségvetés elfogadása mellett kell voksolniuk.

Twitter-oldalán az amerikai elnök feltette a költői kérdést a demokratáknak címezve:

Vajon rájöttek-e, hogy iszonyúan szükségünk van a határ biztonságára és a falra a déli határunkon?”

Majd hozzátette:

Le kell állítani a kábítószerek, az emberkereskedelem, a bűnbandák és a bűnözők beáramlását az országba."

Végül a kormányzati leállás miatt a fizetésüktől eleső alkalmazottakra utalva újabb kérdést fogalmazott meg:

Rájöttek-e a demokraták, hogy azoknak a nagyobb része, akik nem kapnak fizetést, demokrata?"

Donald Trump az állítását nem támasztotta alá, de a Fox televízió idézte a washingtoni politikával foglalkozó The Hill című lapot, amely arról közölt riportot, hogy 2016-ban a 14 kormányzati ügynökségnél az elnökválasztásra költött kétmillió dollár

95 százalékát a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton kampányára költötték. 

A részleges kormányzati leállás miatt jelenleg egyébként mintegy 420 ezer szövetségi alkalmazott nem kap fizetést, míg további 380 ezret szabadságra küldtek.

A hétvégén a Fehér Ház azzal a javaslattal élt, hogy az elnök által eredetileg kért 5,7 milliárd dolláros összeget csökkenthetik, ugyanakkor a demokratáknak emelniük kellene az általuk elfogadhatónak tartott 1,3 milliárdos összeget.

A Fehér Ház költségvetési igazgatója, Mick Mulvaney által előterjesztett javaslatot a demokrata párti törvényhozási vezetők nem fogadták el, jelezve, hogy 1,6 milliárd dollárnál többet nem hajlandóak megszavazni.

Ha a demokraták megfúrják, akkor majd a hadsereg fejezi be a fal megépítését

Fotó: AFP
Donald Trump azonban valamivel több mint két héttel ezelőtt már kifejezésre juttatta, hogy az Egyesült Államokat és Mexikót elválasztó fal megépítését mindenképpen befejezik. Az elnök akkori Twitter-posztja szerint, ha a demokraták nem szavazzák meg, akkor majd a hadsereg fogja megvalósítani a biztonságpolitikailag rendkívül fontos építkezést.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
"Krisztus feltámadásával igazolta, hogy a látható világon kívül is van valóság"

"Krisztus feltámadásával igazolta, hogy a látható világon kívül is van valóság"

szabad vasárnap

Krisztus feltámadt, és feltámadásával igazolta az emberiség ősi érzését, hogy a látható világon kívül van egy tágabb, átfogóbb valóság - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

Akik már elvesztették a háborút

Akik már elvesztették a háborút

piszkostizenkettő

A lángoló Notre Dame és ami utána következik.

Hamarosan elkészülnek a falusi csok részletszabályai

A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés - nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan indult Magyar falu program kormánybiztosa.

A bevándorlásellenesek lehetnek az EP-választás nagy nyertesei

A bevándorlásellenesek lehetnek az EP-választás nagy nyertesei

amerika, london, párizs

Az előrejelzések szerint komoly erősödéssel számolhatnak azok a pártok az európai parlamenti választáson, melyek élesen ellenzik a migrációt, valamint euroszkeptikusak.

Szökni próbált a Teréz körúti robbantó

Szökni próbált a Teréz körúti robbantó

kétharmad

Szerencsére nem sikerült megvalósítania a tervét.

Közel kétmillió fő kaphatott eddig migránskártyát

Közel kétmillió fő kaphatott eddig migránskártyát

amerika, london, párizs

Közel kétmillió bevándorló juthatott a migránskártyákon keresztül pénzhez Brüsszel és az ENSZ jóvoltából.

Nagyhéten akart robbantani egy Spanyolországban élő dzsihadista

A 23 éves marokkói férfi az egyik legkiszámíthatatlanabb robbanóanyaggal vitte volna végbe a támadást.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére