Martí: Minek köszönhetjük a meghívást?

Ketipisz: Egy héten voltunk kerekszámosak a Facebookon, ez adta az apropót. Ti a múlt héten a 10 ezret értétek el, mi a 100 ezret. Úgy gondoltuk, ez jó alkalom lehet arra, hogy beszélgessünk egymással, ti a 777-esek és mi a 888-asok. Legalább kiderül miben értünk egyet, miben nem.

Martí: Dórit azért hoztam el magammal, mert tudnotok kell, hogy a mi olvasótáborunk hetven százalékban 18-35 év közötti, főként budapesti nőkből áll. Számos olyan téma fut nálunk, ami azt érinti, hogy ezek a fiatal nők hogy tudják megélni a kereszténységüket és a hitüket. Ebből a szempontból is főnyeremény Dóri. Nemcsak a szépsége miatt hoztam tehát el, hanem az olvasótáborunk számára is fontos, hogy vannak olyan emberek, akik éppen ugyanolyanok, mint ők.

GFG: Dóriról tehát megtudtuk, hogy 18-35 közötti budapesti keresztény nő, tehát már előrébb járunk. De vágjunk is bele, miért indítottátok el a blogotokat? Azt nem kérdezem, hogy miért 777, mert arra úgyis mondtok valami furmányosat. Aki rámegy az oldalatokra, az úgyis látja, hogy milyen fából faragtak titeket.

Martí: Egyszerű a válasz. Mert nem volt még ilyen oldal. Mi semmi mást nem akartunk, csak azt, hogy beszéljünk a hitünkről. Azokról a dolgokról, amelyek bennünket foglalkoztatnak. Azt látom, hogy az olvasóink is ugyanolyan típusú emberek, mint mi. Kis túlzással néha elmosódik a határvonal olvasó és író között, és még a táboron belül is többfélék vagyunk. Én katolikus vagyok, Dóri pedig evangélikus.

GFG: De nincs vallásháború?

Martí: Nem, sőt! Nyitottság és párbeszéd van nálunk. A közös nevezőt akarjuk megtalálni. Hogy folytassam, hogy mit is akarunk, azt látjuk, hogy a mostani egyházi kommunikáció gyakran csak fenntartó és nem evangelizál. Ezen szerettünk volna változtatni.

GFG: Hogyan lesznek új hívők? Nekem az a benyomásom – most ironizálok –, hogy a 777 olyan, mint egy nyilvános lelki gyakorlat. De fordítsuk komolyra: a hit személyes dolog, nem? Miért kellene ezt megosztani? Miért kell erről bárkit győzködni? Miért kell nyilvános reprezentációját adni a személyes hitednek?

Martí: A hit a legszemélyesebb közügy számunkra. Nem magánügy. Az nem lehet az én magánügyem, hogy Gábort, Sztavroszt és a többieket szereti az Isten. Ezért mindig azt mondom, hogy ha te mélyen hiszel abban, hogy Isten szeret téged és a többi embert is, hogy Isten a baloldaliakat ugyanúgy szereti, mint a jobboldaliakat, akkor erről beszélni akarsz. Ez olyan, mint a szerelem. Erről beszélni kell. Nekünk ez szenvedélyünk.

GFG: Ez a belső késztetés.

Martí: Igen. Volt olyan szlogen, hogy „Magyarország a szenvedélyünk”. Nekünk a hitünk a szenvedélyünk. Vagy Isten a szenvedélyünk.

Harmati: Ez nem magamutogatás. Nem arról szól, hogy lássátok, hogy „tök jó, hogy mi ilyen keresztények vagyunk”, hanem igyekszünk olyan dolgokról írni, amelyek minket is foglalkoztatnak és amelyek másoknak is segíthetnek.

GFG: És hogy álltok a politikával?

Martí: Nekünk – bevallom őszintén – az volt az eredeti, legeslegelső gondolatunk a mottót illetően, a „hit nem magánügy”-et illetően, a 444-re és a 888-ra utalva, hogy a kettő között számtanilag, de a kettő fölött jelentésileg. Mert az egészen biztos, hogy maga a kereszténység, maga az Isten, illetve a Krisztus-követés – hiszen a „keresztény” szó ebből fakad – a politika fölött kell, hogy álljon. Én ebben rendíthetetlenül hiszek. Hogy mondjam másképp? Számunkra a kereszténység egy olyan fogalom, ami többet jelent, mint a politika. Mondom ezt úgy, hogy tiszteljük a politikát és úgy tekintünk rá, mint a közjó elérésének egy fontos eleme.  Éppen ezért azt is fontos elmondani, hogy ha egy kormány bárhol a világon kereszténynek mondja magát, az azért is lehet nagyon veszélyes, és azért jár hatalmas felelősséggel, mert onnantól kezdve, hogy ha és esetleg nem lesz hiteles, akkor akár az egész kereszténységre mondhatják azt a választópolgárok, hogy az egész kereszténység nem hiteles.  Hangsúlyozom, hogy általánosságban értem ezt, nem pedig konkrétan a magyar kormányra.

GFG: Tehát akkor ti ilyen – hogy is mondjam – erénymegítélők is vagytok?

Martí: Nem. Hát hogy is lennénk erénymegítélők, amikor egy olyan vallásnak vagyunk a képviselői, ahol az első 12 apostol közül az egyik elárulja, a másik háromszor megtagadja, a harmadik nem ismeri föl, miután ott volt vele végig? Éppen az erény ellentéte az, hogy azt mondjuk, hogy Isten téged is szeret. Hogy mi azt mondjuk, hogy mi bűnösökként szerkesztünk egy oldalt és nem azt mondjuk, hogy te bűnös vagy.

GFG: Akkor miért lenne megvetendő az a szegény, szerencsétlen kormány, amelyik azt állítja magáról, hogy keresztény, de nem tudja megugrani a mércét?

Martí: Nem megvetendő! Hanem azzal kell vigyázni, hogy kereszténynek nevezi-e magát.

GFG: Milyen mértékig lehet szabad utat hagyni a világnézeteknek a politikában? Ha azt mondja valaki, hogy „én keresztény politikus vagyok” és nekem nem kell a többséget megnyerni, mert nálam van az igazság. Folytatva a gondolatmenetedet, nem veszélyes-e az igazságkártyát bevinni a politikai ütközetekbe?

Martí: Veszélyes, mert az igazságkártyánál hiányzik az alázat. Ha azt mondod, hogy nálad van az igazság, akkor ott elveszik az alázat. Onnantól kezdve pedig nem vagy hiteles. Szerintem a 777-nek az az egyik legnagyobb fegyverténye – és ezt nagyon szeretnénk megőrizni –, hogy azt mondják, hogy ezek hiteles fiatalok. Hogy mi nem azt mondjuk, hogy Martí Szent Zoltán és Harmati Szent Dóra leszünk. Hanem azt, hogy itt vagyunk és szeretnénk beszélni a hitünkről. Én ebben látom a kulcsát, hogy aki keresztény, az legyen hiteles. De aki veri a mellét, az nem hiteles.

GFG: De mi a 777? Hittérítő mozgalom?

Martí: Nem. Nem térítés! Tanúságtétel azokról az értékekről amelyeket mi fontosnak tartunk, és amelyeket vallunk.

GFG: Akkor nem mindegy, hogy egy igaz hívő van vagy 170? Minek kell megszólítanod új embereket? Ha te személyesen hiszel, a te hited tiszta, akkor az miért nem elég?

Harmati: Mert missziói parancsot kaptuk a Bibliában Jézustól. Menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Hogyha ez az örömüzenet bennünk van, és tényleg megváltoztatta az életünket, akkor nekünk erről kötelességünk beszélni. Sőt, nem is kötelességünk, mert ez tényleg olyan – ahogy a Zoli mondta – mint a szerelem, hogy kibuggyan belőlünk és beszélni akarunk róla.

GFG: Voltál már szerelmes?

Harmati: Igen.

GFG: Olyan?

Harmati: Hát… ebbe ne menjünk bele. (nevet)

GFG: Tehát az analógia lehet, hogy sántít.

Harmati: Nem, mert a Biblia is nagyon sokszor a szerelmi kapcsolat képével írja le az Isten és az egyház kapcsolatát.

GFG: Én most nem akarok itt a nagy eretnek lenni, de a metaforák meg az analógiák mégiscsak tökéletlen utánzatai egy dolog megragadásának.

Martí: De hát nem is lehet ugyanolyan. A szerelmet – mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy azt Isten alkotta. Hogyan tudod Istent ahhoz hasonlítani, amit ő alkotott? Teljesen logikátlan. Hasonlatokat tudsz mondani, megpróbálhatod hasonlítani, de egyenlőségjelet nem tudsz a kettő közé tenni.

GFG: Ebben egyetértünk. Szóval fiatalok vagytok. Az öregek hogy fogadják? „Büszke vagyok rád, unokám”?

Harmati: Igen, végül is. Õk is olvasnak minket, vagy eljönnek az OFFLINE rendezvényeinkre például. Ott ülnek a résztvevők között az idősebb generációból is, de főleg a fiatalokból áll a közönség.

GFG: És a fiatalok hogy fogadják? Mintha nem az lenne az általános irányultság a fiatalok körében, hogy a 777-et olvassák.

Martí: Érdekes Gábor, amit mondasz, mert nincs igazad. Nem igaz, hogy a fiatalok irányában nincs erre kereslet. Menjünk csak el a budai ferencesek fél 8-as miséjére. Jobb, ha ott leszünk 7-re, mert akkora tömeg lesz és csupa fiatal. Mára felnőtt egy olyan generáció, akinek már szabad templomba járni. Ráadásul ma mindenhonnan azt hallod, hogy légy szabad, légy önmagad. És amikor valaki kezébe veszi a Bibliát, vagy elmegy egy misére, akkor tényleg azt érzi, hogy „bakker, ezt így szabad”. Én szabad vagyok. Székelyföldön és Erdélyben ez nagyon érezhető. Az például, hogy a székelység megmaradt, az a hitének köszönhető. Van bennük egy lelki éhség.  Nem ciki kereszténynek lenni, és ezt tök jó kimondani.

GFG: Akkor honnét jön az a másik tapasztalat, hogy ellenséges közérzület veszi körül a hívőket, hogy a hitet korszerűtlennek gondolják?

Martí: Nem akarom mondani a szokásos lózungot, hogy média-média-média, de biztos, hogy van köze ahhoz, ahogy a média tálalja ezt a kérdést, és azt a látszatot kelti, amit sokan gondolnak valószínűleg egy templomban tartott fél 8-as miséről, hogy hát valószínűleg 4-5 öregasszony lesz ott, szandál-zokni kombinációban. És honnan tudná, hogy nem így van, ha nem megy el?

Ketipisz: Azt hittem, hogy a pedofília vádat fogod említeni a média kapcsán.

Martí: Közrejátszhat ez is. Én azt mondom ezekre a vádakra, hogy ezekről beszélni kell. Én nem tartom azt jó megoldásnak, ha szőnyeg alá söpörjük ezeket a kérdéseket. Valóban vannak pedofil papok. De akkor beszéljünk arról is, hogy milyen arányban. Nézzük meg, milyen arányban vannak mondjuk a tanárok között és a többi foglalkozást illetően is. Én azt mondom, ha egy pedofil pap van, akkor az is rettenetes, óriási, megbocsáthatatlan bűn. Azt gondolom, hogy elárulják az egyházat, elárulják Istent, elárulják a hívőket. De azt nem tartom korrektnek, hogy 1000 jó papból kiemelünk egyet, aki rossz és a másik 999-et megbélyegezzük. A 777-en van két olyan példaértékű pap – Hodász András atya és Bese Gergő atya –, akikért rajonganak a fiatalok. Iszonyatosan szeretik őket. Ráadásul Hodász András atya a legkonzervatívabb ember, akit valaha ismertem. Hozzá képest II. János Pál pápa liberális, komolyan. Elképesztő, mennyire konzervatív.

Ketipisz: Definiáld, kérlek, hogy mit jelent ebben az esetben az, hogy konzervatív.

Martí: És nem azért szeretik – mindjárt definiálom –, mert Hodász András azt mondja, hogy „legyen abortuszotok”. Hanem azért, mert ő elmagyarázza és megmagyarázza, hogy miért jó neked az, hogy követed Istent. És ez nagyon jó! Az, hogy ő konzervatív – akkor úgy mondom, hogy szigorúan megtartja a parancsokat. Talán ez a jó kifejezés. Sajnos a médiában előtérbe kerülnek azok a papok, akik kicsit engedékenyebbek, és akkor azt mondjuk rá, hogy ők a jó papok.

GFG: Mi jut eszetekbe erről, hogy képmutatás?

Harmati: A képmutatás abszolút probléma a kereszténységen belül, az egyházon belül. Bevallom, a megtérésem előtt én is az voltam, mert eljártam vasárnaponként templomba, de igazából ezen kívül nem volt része az életemnek az egész. Igenis jobb embernek tartottam magam a többi embernél, de miért? Csak azért, mert eljárok vasárnap templomba, nem leszek jobb ember. De amikor ez belép az ember életébe, és megváltoztat téged, és a tetteiddel teszel tanúságot gyakorlatilag arról, hogy te megéled azt, ami vagy, akkor jobb ember leszel. Az, hogy én milyen bűnöket követek el, szerintem a saját lelkiismeretemre vonatkozik. És az, ha a Jóistennek akarok megfelelni, akkor szerintem az már nem képmutatás.

Martí: Valószínű, hogy ha az olvasóink felé akarnánk megfelelni, az baj lenne. Mi nem az olvasók felé akarunk, sőt! Akkor lenne képmutatás, ha azt mondanánk, hogy fikarcnyival jobbak lennék, mint az olvasók. Szerintem úgy kezdtem, az egyik legelső válaszom az volt, hogy nálunk az író meg az olvasó elmosódik. És ez igaz a hitéletünkre is. Én szoktam mindig mondani – legalább 5 olyan cikk volt, amiben leírtuk –, hogy az az ember, aki mind a 30 napon ugyanabban a hónapban ugyanazzal a lelkesedéssel hisz, és ugyanúgy veti a kereszteket, az valószínűleg nem is olyan mélyen hívő. Mert az az ember, aki állandóan azt írja magáról, hogy ilyen boldog, olyan boldog, az valószínűleg nem boldog. A hit egy küzdelem, a hit pulzál. Olyan, mint a szerelem. Tényleg ahhoz tudom hasonlítani. A botlásokról szól.

GFG: Voltál már szerelmes?

Martí: Nagyon. Én félig spanyolként nagyon tudok szerelmes lenni. Én tudom, milyen a szerelem és tudom, milyen a hit.

GFG: A szerelem igazságtalan.

Martí: Igen, de Isten meg igazságos, és ezért jobb a hit, mint a szerelem.

GFG: De akkor mégse olyan.

Tóth: Ha nem olyan, akkor hogy tudnád teljesen megélni?

Martí: Istentől kaptam a szerelmet. Hogy ne tudnám megélni? Az egyik legszebb ajándéka Istennek. Értem én, hogy miért mondod, hogy igazságtalan, de talán mi, emberek tesszük igazságtalanná.

Ketipisz: A szerelem rengeteg kételyt ébreszt.

Martí: És a hit is rengeteg kételyt ébreszt. Az nem olyan, mint a lottó ötös, amikor valaki hisz. Aki azt mondja, hogy állandóan lubickol a boldogságban, és ezért akar hívő lenni, az óriási tévedés.

Ketipisz: De ha jó útra akarod téríteni a másikat, az a bizonyosságról szól.

Harmati: Az embernek igenis van egyfajta felelőssége keresztényként, hogy mit gondolnak róla. Nagyon sokat tud rontani azon, hogy például úgy térítesz, hogy mondjuk odarohansz az utcán egy emberhez, és megragadod a vállát, és azt mondod, hogy „Jézus szeret téged”. De attól még, hogy ez így van, én nem fogok odarohanni hozzá, mert komplett idiótának fognak tartani, és ezzel nem érem el a célomat.

GFG: De azt gondolod, hogy a tévelygőket azért helyre kell billenteni.

Harmati:  Igen, felelősségünk van. Hogyha én abban hiszek, hogy az ő üdvössége a tét az én hitem szerint, akkor nekem felelősségem van abban, hogy segítenem kell neki. Nem erőszakosan, hanem szeretettel és kedvesen.

GFG: Nem lehet mindenkin segíteni.

Harmati: Ez egyértelmű.

Martí: De az, hogy nem lehet mindenkin segíteni, az miért zárná ki, hogy valakin segítsél?

GFG: De nem érzed-e azt, hogy azt mondani, hogy segítség, ez önmagában teremt egy alá-fölé rendeltségi viszonyt. Van ilyen, hogy önbecsülés, büszkeség, magabírás. Ha nekem segítségre van szükségem, akkor arra gondolok, hogy tartozom érte valamivel, hogy teremt egy lekötelezettséget.

Martí: Akkor azt mondom, hogy adni. Az jó. Aki ad, nyitott tenyérrel ad, az nem feltétlenül vár vissza valamit. És megint oda tudok visszalyukadni, hogy ez nem egyenes irányú, föntről lefelé lévő kapcsolat. Ez ugyanolyan, minthogy egyszer te esel el, és neked segítenek, máskor meg másik ember esik el, és te segítesz rajta.

GFG: Amit most mondasz, ez egy tanítás, de közben az emberek másképp élnek. Amit ti képviseltek, az egy szép, de perfekcionista gondolat, ami eltekint az emberi élet és az emberi természet tökéletlenségétől. Én nem akarom azért elítélni az embereket, mert olyanok, amilyenek.

Martí: De ki ítéli el? Mi se ítéljük el.

GFG: Dehogynem. Nem mondjátok ki, de ítélkeztek. Ha azt mondod, hogy segítek neked a helyes útra lépni, akkor ezzel azt is mondod, hogy elvesztegeted az életedet. Ez ítélet.

Harmati: De van különbség abban, hogy én gondolom úgy, hogy valamit rosszul csinálsz, odamegyek és megmondom neked, hogy kellene élned és aközött, hogy minket keresnek meg személyes e-mailekkel, mert lelki problémáik vannak. Ha odafordulnak hozzád, nyilván válaszolsz nekik valamit.

GFG: Az, hogy egy nagy pszichológiagyár lett a világ Csernus Imrétől a 777 blogon keresztül a televízióban telepátiával gyógyító szélhámosokig, az nem arról szól inkább, hogy az ember nem találja a helyét a világban és válaszokat keres, mert saját maga bizonytalan? Attól, hogy odafordulnak hozzád, ez nem a te bizonyítékod, hanem ez az ember bizonyítéka arról, hogy rosszul érzi magát a bőrében.

Martí: Abszolút értem, amit mondasz. Én azt gondolom, hogy ahogy te közelítesz ehhez a kérdéshez, az egy nagyon racionális, nagyon aggyal való gondolkodás, és tulajdonképpen te mondtad ki, hogy a tévés szélhámost és a többi pszichopatát egy kalap alá veszed a kereszténységgel, mint olyannal, ami jobb megoldást nyújt. De hát abszolút nem lehet egy kalap alá venni.

GFG: Azt mondja a telepátiával gyógyító is, hogy meggyógyítom a vakbeledet.

Martí: De a telepátiával gyógyító nem gyógyít meg, Isten meg meggyógyít, és ezzel a vita véget is ér. Mert Isten tényleg valóságos, Jézus tényleg feltámadt, a telepátiával gyógyító pedig tényleg nem gyógyít meg.

Tóth: Ezt el kell hinnem.

Martí: Ezek megtörtént események. Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek. Gondoljatok bele, miért van az, hogy Jézus halálakor azok az emberek nem hisznek benne, akiknek a szeme láttára teszi a csodákat, az apostolok maguk tagadják meg, maguk élik meg csalódásként az egészet, és átverve érzik magukat. De Jézus feltámadását követően már hisznek, sőt, szinte mindannyian vértanúk lesznek. Életüket adják azért, akiben nagypénteken még “csalódtak”. Vajon miért?

GFG: Beszéljünk a szexről, ez állandó téma az oldalatokon. Mind a ketten a szerelemhez hasonlítottátok azt az érzést, ami bennetek munkál, én pedig kételyeket fogalmaztam meg a hasonlat helytállóságával kapcsolatban. Aztán, ahogy az ember elkezdi olvasni az oldalatokat, talán előzetes várakozásaival szemben, jó néhány cikket talál a szexről. Nem arról van szó a szerelem-hasonlattal és a szexszel való ügybuzgalommal való kapcsolatban is, hogy valami hiányt kompenzáltok?

Martí: Itt megint csak nem az van, hogy mi mondjuk meg a helyes megoldást. Nem azért beszélünk sokat a szexről, mert a keresztények nem szexelnek házasság előtt és ezzel kompenzálunk. Egyszerűen azért foglalkozunk a szexualitás kérdésével, mert súlyos társadalmi okai vannak annak, hogy mindaz, ami a szexualitás terén zajlik, legalábbis a szexuális forradalom óta, az beteges és gyökeresen eltér attól, ami normális lenne. Erről beszélnünk kell, mert ami nem normális, arról beszélni kell. Mérhetetlen szexközpontúság uralkodik, és felszámolja a normális társadalmi létet. Végigmész a Nagykörúton, mindenütt fehérnemű reklámokat fogsz látni. Ezt mutatja a tévé, erről beszél mindenki. Mi csak igazodunk ehhez, és elmondjuk azt az álláspontot, amit a Biblia képvisel ezzel kapcsolatban. Mert az valami egészen hihetetlen, hogy lassan ott tartunk már, mint az állatok. Hodász András atya szokta mondani, hogy gyakorlatilag már az állatiság alatt van a szexualitáshoz való viszonyunk. Egész egyszerűen szexuális prédának gondoljuk a másikat. Ez nem normális és nem jó. Nem véletlen, hogy egyre többen és nemcsak keresztények mondják szinte mondatról mondatra azt, amit mi mondunk a szexualitásról.

Ketipisz: Mondok egy címet, a ti oldalatokról való: „Most akkor az orgazmus bűn?”

Tóth: Ugye, ti azt mondjátok, hogy a szexnek a helye a házasságban van.  Ezeket a cikkeket olyanok írják, akik már túl vannak a házasságon, vagy olyanok, akik az orgazmust még meg sem élték?

Martí: Csapatunkban jó páran vannak, akik házas életet élnek, fantasztikus orgazmusaik vannak, erről megnyugtatlak titeket. Szóval tudunk erről hitelesen beszélni. Ez megint ugyanaz a téma, mint ami előkerül, amikor egy pap miért beszél a családokról vagy éppen a válásról, hiszen ő nem ért hozzá. Mi erre azt mondjuk, hogy azért beszélhet róla hitelesen, mert annyi tapasztalatot gyűjt, persze nem megtapasztalva, hanem annyi emberrel beszél, hogy kialakul erről egy világos képe...

GFG: és sokat olvas.

Martí: Értem a célzásodat. Az olvasásnál valamivel erősebb érvnek tartom azt, amikor az atya egy nap hat-hét párral beszélget a szexuális életükről vagy egyéb más kérdésről. 

GFG: De nem az lenne az igazi forradalom, ha el lehetne fogadni a hús-vér emberek esetlegességeit és esendőségeit? Mert lehet azt mondani, hogy a mai világ Szodoma és Gomorra és megérett a pusztulásra, de ha kinyitjuk az ablakot, mégiscsak azt látjuk, hogy a hús-vér emberek így és így élnek. Ráadásul a szexuális szabadosság kultúrtörténetét is meg lehet írni, ezzel azt akarom mondani, hogy a normálisnak tartott szextől való eltérés nem a modern világ sajátja. Merthogy annak is van egy kultúrtörténete, hogy az adott korban mit tartottak normálisnak. És hogy még tovább fokozzam, amennyire én ismerem a Nagy Fekete Könyvet, egyértelmű útmutatásokat nem ad arra vonatkozóan, hogy mi is a normális szex, a nyelvezet sok helyen metaforikus, az Írás mondanivalójának megértése pedig értelmezés kérdése.

Martí: Rosszindulatúság azt feltételezni, hogy mi mások szexuális életében akarunk turkálni.

GFG: De ha le van írva egy szövegben, hogy valami bűn, akkor az, hogy is mondjam, kultúrtörténetileg is erős kifejezés. Ugyan az nincs oda írva, hogy „XY bűnös”, de ha le van írva, hogy hogyan kellene csinálni és ehhez képest mit jelent a torzulás, azaz a bűn, az elítélés.

Martí: A bűn az, amelyet el kell ítélnünk, nem pedig a bűnöst.

GFG: A világot nem a bűnös vagy veszélyes gondolatok vitték előre?

Martí: Biztos, hogy nemcsak a bűnös és veszélyes gondolatok.

GFG: A világ azzal megy előre, ha normát szegünk, nem?

Harmati: A bűnnek nem az a definíciója, hogy normát szegünk, hanem hogy a bűn az Istennek nem tetsző dolog.

GFG: És akkor a ti dolgotok figyelmeztetni az embereket, hogy bűnös lények?

Martí: Miért, Isten nem figyelmezteti Ádámot és Évát, hogy bűnösök?

GFG: De az Isten.

Tóth: Ti végül is Istent képviselitek?

GFG: És persze hozzátehetnénk, ki adott erre mandátumot? Istent nem tudom erről megkérdezni.

Martí: Istent bármiről meg tudod kérdezni. Azért hagy tegyem hozzá, mi nem vagyunk kisistenek. Csetlő-botló apostolok vagyunk.

GFG: Hogyan tovább, mi az utatok? Egy kollégátok arról ír, apáca lesz.

Martí: Így van.

GFG: Én pedig azt kérdezem, hogy miért?

Martí: Õ meg majd le fogja írni.

GFG: Mi van, ha meggondolja magát?

Martí: Az elkövetkező fél évben?

GFG: Az emberi élet egyenetlen, miért ne gondolhatná meg magát?

Martí: Miért gondolod azt, hogy meggondolja magát? Miért nem hiszed el, hogy Isten elhívta erre az útra? Biztos van olyan apáca, aki kilép a hivatásából, de akkor az ezer közül megint azt az egyet sikerült kiválasztani. Miért nem sikerül azzal a 999-cel foglalkozni? Én a közmédiában dolgozom, az M4 Sportnak vagyok az egyik szerkesztője és tök jó látnom, hogy amit mi csinálunk, az még a nem hívő kollégák esetében is pozitív dolog. Legalábbis negatív visszajelzést biztos nem kapsz, inkább azt mondják, de jó, hogy te így gondolod, bárcsak én is így gondolnám.

GFG: Minket meg inkább szidnak.

Martí: Nem lehet, hogy ez azért van, mert mi valami pozitívabbat fogalmazunk meg? Mi inkább Isten szeretetéről beszélünk.

GFG: Mi meg a politikáról. Az meg ilyen. Ha van egy állításod a világról, az polarizál.  Azért van ennyi vita a politikában, az emberek földi dolgainak kormányzásával kapcsolatos ügyekben, mert a politika dolgai ilyenek. A politika polarizál.

Martí: Nekünk lehet, hogy könnyebb, bár az elmúlt egy óra azt bizonyítja, mintha nem is lenne olyan könnyű evangelizálni ebben az országban. Abban viszont biztos vagyok, hogy az az üzenet, hogy „szeressétek egymást, úgy ahogy én szerettelek titeket”, ez egészen biztosan a politika felett áll.