Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

2,5 millió éves kõeszközöket találtak régészek

888.hu

2018.11.30. 18:27

Õsi kõeszközöket és vésett állati csontokat találtak Algériában a régészek, a leletek korát 2,4 millió évben határozták meg.

Az új leleteknek köszönhetően immár En Buseri az a hely Afrikában, ahol a legrégebbi emberi húsfogyasztás kőeszközökkel bizonyítható"

– áll a Science című magazinban megjelent tanulmányban.

Az eszközöket Szétif városban találták, amely Algírtól mintegy 300 kilométerre északra található. Az eszközök az úgynevezett oldován-kövekhez hasonlatosak, melyeket eddig főként csak Észak-Afrikában találtak.

Az algériai eszközöket több tucatnyi megkövesedett állati csonttal együtt ásták ki a földből, vágásnyomokat viseltek magukon. A csontok a mai krokodilok, elefántok és vízilovak elődeihez tartoztak.

A régészet szerint Kelet-Afrika az ősi emberi kőeszközök születési helye. Az új leletek azt sugallják, hogy hasonló korai eszközök a kelet-afrikai árkon túl is létezhettek - áll a tanulmányban.

Ez a leletegyüttes a második legrégebbi a világon az etiópiai Gona után. Az ott talált legrégebbi tárgyak 2,6 millió évesek"

– mondta Mohamed Szahuni, a tanulmány fő szerzője.

Az új leletek alapján a környéken mintegy 600 ezer évvel korábban éltek az emberek elődei, mint azt eddig vélték. Eddig a legrégebbi, Észak-Afrikában talált eszközök korát 1,8 millió évre datálták.

Emberi maradványokat nem találtak, így a tudósok nem tudnak következtetni arra, az emberelődök mely faja élt a területen.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére